Képviselőházi napló, 1881. IV. kötet • 1882. márczius 3–márczius 28.
Ülésnapok - 1881-73
102 73. országos ülés márczins 7. 1882 lehetőséget. Tudom azt is, hogy néhány empirikusnak ajánlata szintén megkiséreltetett e tekintetben; de azt is tudom, t. képviselőház, hogy azokra egy krajczár sem adatott, csupán a módot adtam meg, tudván a találmányok történetéből azt, hányszor esett meg, hogy gyakran nem elismert auetoritások voltak, a kik valami jó eszmére vagy gyakorlati eljárásra jutottak. Ugy látszik, a t. képviselő ur nagyon kis becset helyez arra, hogy az érdekelt és a phylloxera-conventiót aláirt hatalmasságokkal közöltetik az, hogy mi történik e tekintetben Magyarországon, hogy hol vannak a phylioxerás területek. Ez megtörténik ahhoz képest, a mint a conventió köttetett. A képviselő ur azonban ugy látszik, egészen sajátszerű értesítést vár magának azt illetőleg, hogy mi történik a phylloxerabizottságban; pedig az újságok minderről kimerítő tudósításokat adnak és a gazdasági értesítőnek három számában helyről helyre közölve van, hogy hol jött elő, mi történt ellenében stb.; és ezen közlöny minden gazdasági egyesületnek elküldetvén, éppen azon embereknek jut kezébe, a kiket első sorban érdekel a dolog. A kadarkára vonatkozólag bátor vagyok megjegyezni, hogy magam is hallottam azt, hogy e szőlőfaj jobban ellenáll a phylloxerának, mint más hazai fajok. Kérdést tettem iránta és a felelet az volt, hogy igenis van némi különbség, de bizony végül azt sem kimélte a phylloxera, ha egyszer meglepte. Nem is annyira mi teszünk kísérleteket a phylloxerával, mint inkább az tesz a mi szőlőfajainkkal. Kimutatható, hogy azon fajokra, melyeket az ország különböző részén meglepett, minő hatása volt: elpusztította bizony mind, ha segítségükre nem mentünk, Szerencsére nálunk távolról sem terjed ugy mint Francziaországban. Azon tétele Hermán képviselő urnak, hogy csak egy pár helyen lett volna szénkénegezés, meg gyérítési eljárás, helytelen értesülésen alapszik. E tekintetben is bő értesítések vannak kinyomatva. Hogy hamarább nem lehetett a vizet megkapni az artézi kutakkal, arról én nem tehetek. S ezzel talán el is mondtam a szükséges felvilágosításokat ebben a kérdésben. Csak azt teszem méghozzá, hogy az akadémiai bizottság létezik, felszólítottam az akadémiát és az késznek is nyilatkozott néhány tagot kiküldeni és a szükséges adatok rendelkezésére bocsáttatnak az akadémiának. Ez megtörtént. Egyébiránt eddig még nem működik. Mert én részemről semmi irányban eddig felszólítani nem tudtam, mert nem jött elő oly tudományos kérdés, melynek folytán okvetetlenül folyamodni kellett volna ezen bizottsághoz. Egyébiránt Herman Ottó t. képviselő ur e kérdést oly tiszta világosságban véli látni, hogy, ha épen oly tisztán látnának a szakemberek, könnyen megoldható lenne e kérdés itt is, másutt is. Pedig, fájdalom, szükséges is lenne ez, mert nagyon terjed a phylloxera ugy nálunk, mint különösen Francziaországban. A mit lehet, megteszünk a terjedés meggátlására. E tekintetben, különösen a phylloxera-állomások vezetőit dicsérhetem és elismeréssel említhetem fel. Mindezeknél fogva kérem a t. házat, méltóztassék ezen tételt megszavazni, Herman Ottó képviselő ur határozati javaslatát pedig elvetni. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök : T. ház! Következik a szavazás. Az első kérdés az lesz: elfogadja-e a t. ház a phylloxera-irtási költségek czímén előirányzott 40,000 frtot, igen vagy nem? {Elfogadjuk! Nem fogadjuk!) Kérem azon képviselő urakat, a kik elfogadják, hogy méltóztassanak felállani (Megtörténik.) A ház elfogadta. Most kérdem: elfogadja-e a t. ház azon határozati javaslatot, melyet Herman Ottó képviselő ur beadott? Szalay Imre: T. ház! Bocsánatot kérek, a kérdés feltevéséhez kívánok szólani. (Halljuk!) T. ház! Herman Ottó t. képviselőtársam határozati javaslatában foglaltatnak olyanok, melyekhez én is hozzájárulok és csupán csak egy pont az, melyhez én hozzá nem járulhatok. En tehát azt kérném, hogy ne egyszerre, hanem pontonkint tétessék fel a szavazásra ezen határozati javaslat. Elnök: Ha méltóztatik a t. ház kívánni, ugy a határozati javaslatnak mind a három pontjára külön történik meg a szavazás. (Helyeslés.) Most fel fog olvastatni Herman Ottó képviselő ur határozati javaslata. Duka Ferencz jegyző (olvassa). Elnök: Méltóztatik a t. ház kívánni, hogy pontonkint tétessék fel szavazásra avagy egyszerre? (Felkiáltások: Pontonként!) Kérem azon képviselő urakat, kik egészben kívánják feltenni a határozati javaslatot szavazásra, méltóztassanak feláilani. (Megtörténik.) A többség nem kívánja egészben feltétetni, a határozati javaslat tehát pontonkint fog felolvastatni és így fogom azután a kérdéseket pontonként feltenni. Duka Ferencz jegyző (olvassa az elsb' pontot) -. Elnök: Kérem azon képviselő urakat, kik az első pontot elfogadják, méltóztassanak felállEni. (Megtörténik.) A többség az első pontot nem fogadja el. Következik a második pont. Duka Ferencz jegyző (olvassa). Elnök: Kérem azon képviselő urakat, kik