Képviselőházi napló, 1881. III. kötet • 1882. február 13–rnárczius 2.

Ülésnapok - 1881-55

42 5S. onsr&go* fii?.: febmúr 14. 1SS2. Baross Gábor jegyző: Anyagi u^ugűivtöményekre 30,794 frt. Elnök: Megszavaztatik. Baross Gábor jegyző' (olvassa): Középiskola! tanárképezde és gyakorló iskola. Személyi járandóságok és dologi kiadások együtt 38,433 frt. Elnök: Megszavaztatik. Baross Gábor jegyző (olvassa): Kolozsvári egyetem. Személyi járandóságok és dologi kiadások együtt 190,000 frt. Elnök: Megszavaztatik. Baross Gábor jegyző (olvassa): Kolozsvári középiskolai tanárképezdék. Személyi járandóságok és dologi kiadások 15,000 frt. Elnök: Megszavaztatik. Baross Gábor jegyző (olvassa): Józsefműegyetem. Személyi járandóságok és dologi kiadások együtt 193,000 frt. Elnök: Megszavaztatik. Baross Gábor jegyző (olvassa): Országos mintarajztanoda és iparművészeti szakiskola. Személyi járandóságok ée dologi kiadások 61,820 frt. Hoitsy Pál: T. ház! Mindenekelőtt azt kívánom kijelenteni, hogy az országos minta rajztanodára vonatkozó költségvetési tételt megszavazom és azt nemcsak nagynak nem tartom, de ellenkdzőleg csekélynek, szemben azon nevezetes, fontos czélial, a melyre szánva van. A festészet és az egész képzőművészet terén a magyar nemzetnek míssiója van, ez kétséget nem szenved az előtt, a ki a legutóbbi évek festészeti mozgalmait figyelembe vette. Sőt ez utóbbi évek alatt azon különös mozgalmat vehetjük észre, hogy az egész európai festészetnek súlypontja kelet felé esik, nevezetesen az osztrák-magyarlengyel festők működése következtében. Kekünk mint nemzetnek, ebben igen kevés érdemünk vau. Lehetnek egyeseknek, de nekünk mint nemzetnek, nincs. S ennélfogva, t. ház, tapasztaljuk azt is, hogy ezen fesztészeti előrehaladásnak itt nálunk Magyarországon igen kevés nyomát találjuk, ugy szólván csak mutatványokat látunk abból az egészből, a társadalomban pedig az egészen elvész. Ennek meg vannak természetes okai. A festészek mindig egyes központok körül szeretnek csoportosulni. Egyes kiválóbbak és jelesebbek körül gyűlnek a fiatalok, kik meg akarják tanulni az ecsetkezelést, melyet sem könyvből, sem írásból megtanulni nem lehet. Mindig és mindenütt ugy volt, hogy egyesek támadnak és ezen egyesek körül csoportosult azután az egész fiatalság. Most is ugy történt. Ami fiatalaink miután idehaza ily jeleseket nem tudnak megtalálni, kimennek külföldre. 120—íőü-re megy azok száma, kik e czélból külföldre mennek, Münchenbe, Stuttgartba, Düsseldorfba, Karlsruhéba, Parisba és mas külföldi külföldi városokba. Mi történik ezen egyesekkel? Ott idegen formák behatása alatt állanak, idegen társadalomban fejlődnek, lassanként elvesztik összeköttetéseiket a nemzettel, fejlődnek külföldi formák szerint, külföldi behatás következtében. Eleiute, mig fiatalabbak, haza jönnek képeikkel s részt vesznek a kiállításon. Azután szivükben csalódott reménynyel mennek kifelé, vagy itt valami rajztanári állomáson érvényesítik tehetségűket. Az erősebbek megbirkóznak külföldön az abnormis állapottal, felveszik magukba a német szellemet, megbirkóznak azon behatásokkal, melyeket ott künn nyernek s megtörténik az, hogy pl. magyar ember egészen speciális német módon kezeli az ecsetet; megtörténik, hogy magyar ember sokkal speciálisabb német felfogással dolgozza fel a német tárgyakat, mini a német; megtörténik, hogy magyar ember Goethét. és Schillert iimstrálja sokkal hivatottabban, mint a német; megtörténik, hogy egy Wagner, ki magyar ember, képviseli a Piloty iskolát. Ez mindenesetre az ő tehetségeik nagyságának jele, de ezen tehetségek ránk nézve mind elvesztek. A kiállításokon ugyan mind összeköttetéssel bírnak, de ezeken nem mint magyarok vesznek részt, hanem mint németek. És így nem keli csodálkoznunk azon, ha oly jelenségek fordulnak elő, mint most a legközelebbi időben előfordultak, hogy egyes külföldön élő jeleseink magok még nemzetiségöket s származásukat is kénytelenek megtagadni. (Felkiáltások a szélső baloldalon; Fájdalom! Igaz!) Ezeken az abnormitásokon, én azt gondolom csak egy módon lehet segíteni. ha t. i. itthon nem rajztanári képezdét, hanem festészeti akadémiát állítunk. Azt mondják talán ezzel szemben, hogy ennek nagy akadálya van. S ily nyilatkozatokat hallottam többször s legközelebb is két nappal ezelőtt magának a képzőművészeti társulatnak az elnöke is azt monda, hogy a magyar nemzet nem képes nagyobb szämu festőt fentartani, már is igen sokan vannak, hogy megélhessenek e hazában. Azonban ezen érv nem talál, nem alapos, mert a festő nem azon közönségtől él, melynek keblében dolgozik (Igaz! Ugy van!) A düsseldorfi festő nem a düsseldorfi polgárokra számit, a münchenieknek adja el festményeit, nem is bajoroknak, hanem oda jönnek a műkedvelők az egész világról, hogy azokat megvásárolják. És a ki Angliából, Amerikából el tud jönni, hogy egy Benczur-féie képet megnézzen s megvegyen, az el fog jönni Magyarországba is azon kép kedvéért. Ls ha el fog jönni, ez más tekintetben is előnyt hoz ránk, mert ezeu az utón a mi jeleseink tehetségei jobban fognak érrénye-