Képviselőházi napló, 1881. III. kötet • 1882. február 13–rnárczius 2.
Ülésnapok - 1881-64
256 64 * országos ülés február 24. 1S82. Ezen veszély és baj pedig az, hogy az occupátió által oly helyzetet foglalunk el a délszláv elem keretében, hogy annak vagy végzetes ellensége gyanánt kell feltűnnünk, vagy pedig magunkra kell vállalnunk fejlődésének, reményei biztosításának egyéb terhét és feladatát, a mivel pedig egyéb feladataink mellett nem igen könynyen fogunk megbirkózhatni. {Halljuk! Halljuk!) Ez meggyőződésem ma is és azon ok, a mely miatt akkor szerencsétlennek tartottam az occupátiónális politikát és a mely miatt következéseiben azt ma sem helyeselhetem. De nem akarok conjuncturális politikának és ezzel azon valószínűségek és lehetőségek fejtegetésébe bocsátkozni, a melyek a délszláv elem culturalis és ezzel karöltve politikai fejlődéséből következhetnek. Annyit azonban elismerek, hogy a jelen politikai individualitások — értem az ottani mostani politikai conglomeratumot — hosszú időre szólók nem lesznek, hogy a monarchia viszonya ott szükségképen változni fog, a mit már akkor is jeleztünk, midőn az occupátiónális potitika inaugurálásáról volt szó, {Halljuk! Halljuk!) de ebből még nem következik, hogy szükségkép roszabbra változzék, hogy az ugy fejlődjék, hogy ott mulhatlanul ellentét álljon be. {Ugy van! a baloldalon) De ha valaki azon bajok mellett, a melyek e politikából a monarchiára hárulnak, nem akarja előidézni a végzetes összeütközést a délszláv elemmel, a mi arra nézve bizonyára nagyobb kárral fog végződni, mint reánk nézve: akkor az első feladat erre az, hogy bizonyos türelemmel, az események természetes fejlődésének bevárásával legyen képes megítélni a monarchia ottani állását; hogy e monarchia szerepét e tekintetben ne kívánja oly irányban túlcsigázni, mely a monarchiára és annak egyes részeire elháríthatatlan terheket róna és azon következményekkel járna, hogy a monarchia az épen azon urak által neki szánt feladat megoldására teljesen képtelenné váljék. {Halljuk! Halljuk!) Engedje meg a t. képviselőház, hogy arra, a mit Bánfiy képviselő ur ma Szilágyi Dezső képviselőtársamnak és nekünk mondott, a mire egyébiránt majd visszatérek, megjegyezhessem, {Halljuk! Halljuk!) hogy akkor, midőn a lázadás elfojtásáról van szó, midőn arról van szó, hogy a monarchia tekintélyét ott megszilárdítsuk, akkor szabad, illő és helyes ugyan beszélni a lázadás okairól azon szempontból, hogy azokat megszüntessük: de azt mondani, hogy egyedül és kizárólag a véderő törvény behozatala okozta a lázadást, azt mondani, hogy olyanok a terhek, olyanok a népre rótt adók és állapotok, melyeket azok egyátalában nem viselhetnek el, ez nem csak azért nem helyes, mert meggyőződésem szerint nem igaz., de azért sem, mert csákugyan csak bátorításul szolgálnak azon követelményekre, melyek meggyőződésem szerint minden körülmények közt helytelenek, ily módon követelve pedig mindenesetre elítélendők. Szabad legyen mindenekelőtt még azokra reflectálnom, kik meg nem különböztetik a követeléseket magukat és a módot, melyen azt érvényesítik. Az igen t. túloldal részéről is felhozatott, hogy egyszerűen bizonyos tekintetben igazolva vannak az ottani panaszok. Még ha igazolva lennének is, sem szabad semmi körülmények közt lázadással azokat érvényesíteni akarni és akkor is a lázadás azon eszköz, mely legnehezebbé teszi azon panaszok érvényesítését. De hogy nem igazoltak, azt hiszem, bebizonyította a közös pénzügyminister, bebizonyították azon előterjesztések, melyeket a kormánytól a a delegatióban nyertünk. Csodálkozom, hogy az igen t. kormány nem tartotta szükségesnek és időszerűnek a képviselő ur beszédjére megjegyzést tenni épen ez iránt. Mert nem áll az, mintha ott egy krajczárral nagyobb teher rovatott volna a lakosság nyakára, mint a mennyit a török uralom alatt viselt; nem áll az, hogy nagyobbittatott volna az adó, hogy új terhek rovattak volna a népességre, kivéve magát a védkötelezetíséget, melyről később lesz szerencsém szólani. Midőn igy áll a dolog, midőn kétségtelen az, hogy jobb administratiót nyertek azon tartományok, — ámbár beismerem a t. képviselő urnak, hogy az ország nagyon gyenge: akkor midőn kétségtelenül sok történt a monarchia részéről nemcsak a rend helyreállítására, nemcsak az állapotok tisztázására, nemcsak a jogbiztonság végleges megállapítására, a mely pedig azt hiszem, nem oly csekélyre veendő és nem minden ellenáldozat nélkül teljesítendő feladat: akkor azt hiszem, teljesen igazolatlanul jár el az, a ki ma azt hirdeti, hogy engedjük el ott a dohány monopóliumot, ajándékozzuk oda a földek nagy részét, vegyük el a földbirtok egy részét a mohamedán elemtől és ajándékozzuk oda más elemeknek; mert hiszen az agrárkérdés megoldása, ugy mint azt rendesen fel szokták hozni, ennél egyebet nem jelent; szüntessük be az adókat, ajándékozzuk oda az erdőket — azt hiszem ez nem egyéb, mint ol} r remények gerjesztése, melyek semmi körülmények közt valósíthatók nem lesznek; én azt hiszem, hogy a kormánynak kötelessége első sorban itt is kimondani azt, a mit megmondott ott, t. L, hogy e tekintetben — és a delegátió akkor egyhangúlag helyeselte ezen kijelentését — a jövőben az eljárás nem lesz egyéb, mint volt eddig és e tekintetben a követendő politika a jövőre nem lesz egyéb, mint volt eddig. Mert gondolják meg a t. képviselő urak azt, hogyha beruházások, engedmények történnek, hogy ha, a mint ők mondják, a szláv elem nagyobb párto-
