Képviselőházi napló, 1881. III. kötet • 1882. február 13–rnárczius 2.
Ülésnapok - 1881-64
244 64 országos ülés egyes részit teivel mielőtt arra térnék át, hogy , bebizonyítsam, miszerint a delegátiók hatáskörüket átlépték; másrészt pedig ki kell mutatnom, hogy a t. képviselő ur határozati javaslata nem csak el nem fogadható, hanem törvény és alkotmányellenes. A t. képviselő beszédének egyik részében ezeket mondja: „Hiszen arra nézve sem lesz véleménykülönbség, hogy a delegátió azon határozatai, a melyek az 1867: XII. t.-cz. szerint a közös költségek összegét állapítják meg, ezen ház által elfogadandók; törvény alapján és Magyarországnak törvényes kötelessége azon megállapított összeg fedezetéről gondoskodni. De joga vau t. i. a fedezetet megtagadni uraim csak is azon egy esetben, ha a delegátió hatáskörét túllépve, oly tárgyak felett határoz, a melyek illetőségéhez nem tartoznak." Mit mond t. ház ezen álláspont? Mondja azt, a mit eddig senkisem állított. Azt, hogy a delegátió által megállapított összegeket kötött menetlevéllel kell fogadni és törvényes kötelesség azoknak fedezetét megszavazni. Bocsánatot kerek, de azon meggyőződésben vagyok, hogy e parlament nem beszélgető parlament; hogy mi nem azért jövünk ide, hogy a kormány politikája felett többé-kevésbbé jogosult kritikát gyakoroljunk csupán, mert ezt el tudnók végezni a kávéházakban is, hanem összejövünk itt, hogy a mi felett tanácskozunk, jogunk és kötelességünk legyen a nemzet érdekében határozni. Ha e törvény másként lenne magyarázható, ha képviselőtársamnak igaza volna, hogy ebben az országgyűlésben csak beszélni, kritizálni szabad, akkor ez lenne a legbiztosabb fegyver, a melyet önök kezünkbe adnának arra, hogy midőn époly szívósan, mint kitartóan küzdünk a nemzet jogait megsértett és a parlamentaris tárgyalásokat és egyenesen magát a parlamentarismust illusorinssá tevő 1867: XII. t.-cz. ellen. Mert ha nekünk csak beszélgetnünk, kritizálnunk szabad, akkor ez, t. ház, nem parlament és ez nem politikai felelősséggel járó képviseleti rendszer. De azt mondta a t. képviselő ur, hogy ha a delegátió hatáskörét túllépi, akkor igenis jogunk van bele avatkozni és a megszavazást megtagadni. Hát engedje meg a t. képviselő ur, hogy tegnapi Ígéretemhez híven bebizonyítsam, hogy a delegátió hatáskörét csakugyan túllépi. Hogy ezt megállapíthassuk, a kérdést három részre kell osztani. Három részre mondom azért, mert először igaz ugyan, hogy a szóban levő tárgy tekintetében a delegátió részben illetékességi körén belül járt el, de igaz másrészt az is, hogy illetékességi körét túllépte és igaz harmadszor az is, hogy részben nemcsak túllépte, de kötelességet mulasztott a delegátió. Méltóztassék megengedni, hogy e három kérdésre rögs febrnár 24. 1S82. . tön válaszoljak. Szó van először is a Boszniában kiadott ujonezozási rendeletről. Ezen rendeletre vonatkozólag maga Szilágyi Dezső hangsúlyozá és erősen apostrophálta, hogy a közös kormány és az azt támogató magyar kormány egyenesen a törvény nyilt megszegésével járt el, midőn ezen rendeletet kibocsátotta. Egyenesen megszegte azon törvényt, mely nem uigedi meg, hogy ilyen, a véderő megváltoztatására vonatkozó rendeletet a kormány egyátalában kibocsáthasson. Hát mi ebből a helyes következtetés? Felfogásom szerint az, hogy ugy a t. képviselő ur, mint a delegátió többi tagjainak kötelessége lett volna, ugy a delegátióban, mint itt, amott a közös kormányt, itt a magyar kormányt feleletre vonni és hozzájárulni azon nézethez, melyet Eötvös képviselő ur kifejtett ós mindkettő ellen a vád alá helyezést kérni. Első dolog tehát, hogy a delegátió a kötelességét elmulasztotta. De áttérek " annak bebizonyítására, hogy részben hatáskörét egyenesen törvény ellenére átlépte. Itt két részre kell osztani a kérdést. Maga az előterjesztés t. ház, ezt mondja: „Szavaztassák meg ezen 8 millió a monarchia déli részén és az occupált tartományokban kitört lázadás elfojtására czélzó katonai intézkedésekre." Hát distinguáljunk t. ház. Ha a boszniai occupátióról és az ott kitört lázadás költségeiről van szó, még itt megengedem, hogy ez hadügyileg igenis a delegátió hatásköréhez tartozik. De itt két részre kell osztani a kérdést. Szó van a Dalmátiában, Krivoscsiában kitört lázadásról, szó van ott egy, az osztrák hatóság, a másik állam által meghozott törvény végrehajtásáról, szó van arról, hogy az osztrák reichsráth által megalkotott törvényt kell végrehajtani, Igen, ha ott a területi integritás volna megtámadva, ha külellenséggel állanánk szemközt, akkor megengedem, hogy a dolog közös lehetne. De addig, mig ezen területen kizárólag Ausztriát érdeklő törvény végrehajtásáról van szó, megengedi a t. képviselő ur, hogy azt közös ügynek el nem ismerem soha. De ha annak okaira térek át, melyek miatt ezen lázadás kitört, hát mi volt aunak oka? Az, hogy a dalmát honvédek sorozása megtagadtatott. Hát mit mond erre nézve a törvény? Azt mondja az 1868: XLI. t.-cz. 21. §-a, hogy a honvédség költségei kizárólag az illető honvédelmi ministernek tárczájába tartoznak és a honvédség költségei csak az esetben tekinthetők közöseknek, ha a honvédség maga közös hadi czélokra felhasználtatik és mozgósittatik, de itt még ha az első alapokat tekintem is, hogy a honvédségbe való újonezozás meg tagadásának kérdése merül fel; akkor is, kizárólag osztrák dolog ez és nem közös ügy. {Igaz! Ugy van! a széls'd baloldalon.)
