Képviselőházi napló, 1881. III. kötet • 1882. február 13–rnárczius 2.

Ülésnapok - 1881-63

68. országos ttlés február 23. 1SS2, 229 nemcsak ebben összpontosul, hanem abban is, hogy vájjon helyesek-e azon politikai okok, melyek ezen összeg megszavazására a delegátiót reábirták, többek közt engem is és azokat, a kik ezen pártból a delegátió tagjai voltak. Es mielőtt ezt megmondanám, engedje meg a t, ház felemlítenem, hogy Eötvös Károly t. barátom abban ugyan nagyon téved és maga sem fogja tagadni, hogy a delegátió ennek a háznak csak olyan bizottsága voksa, mint pl. a könyvtári bizottság. A delegátió nem ennek a háznak bizottsága, hanem az egész országgyűlésnek, ezt t. barátom igen jól tudja, valamint tudja azt is, hogy ez az egyetlen országos bizottság alkotmányunkban — és nagyon messze kellene mennie, hogy ez valamely analógiát találjon, — a mely bizottság önálló határozási joggal van felruházva, hogy az országgyűlés a delegátióra jogkörének egy részét is átruházta, t. i. hogy végérvényesen határozzon és magának nem tartott fenn egyebet, mint azt. ellenőrizni őt, hogy hatáskörében maradjon. (Felkiáltások o szélső baloldalon : Elég rossz, hogy ugy van!) Jól történt-e vagy nem jól történt, ezt most nem akarom vitatni, de ezen bizottságok önálló határozási joggal levén felruházva és a törvény megtiltván azt, hogy az országgyűlés nekik utasítást adhasson, azt hiszem, hogy a delegátiót a képviselőház többi bizottságaihoz hasonlítani nem lehet; de igenis hadd jojön kritika alá azon politika, melyet a delegátió követett és — bár nem vagyok feljogosítva azon barátaim nevében nyilatkozni, kik velem együtt ott voltak, de gondolom etalálom meggyőződésöket, — megmondom, miért szavaztam meg a 8 milliót és mik voltak az okok, melyek erre bírtak. (Halljuk!) Két oka volt ennek : az egyik kötelességünk Európa előtt, a másik kötelességünk önmagunk és érdekeink megóvásában. Ne feledjük, hogy az occupátió, mint már említem, ma már országos törvény által van megerősítve, ne feledjük el, hogy egész Európában senki sem kért bennünket és senki sem tartott Európában arra hivatottnak, hogy mi menjünk oda a rendet fentartani, (Felkiáltások a szélső baloldalon: Hisz ez a baj!) mi önkényt jöttünk. Igaz, hogy szítottuk előbb a zavargásokat, hogy m^jd a zavarban halászhassunk, (Derültség a szélső baloldalon.) de magunk kértük Európa mandátumát és jogezímünk is volt rá, a melyen oda beléptünk, annak állítása, hogy a határainkon való folytonos zavargás veszélyeztet bennünket (Felkiáltások a jobboldalon: Ugy is van !) és hogy a török hatalom nem képes bennünket megnyugtató rendet ott fentartani. Most, hogy megadatott ezen mandátum, nem mondom, hogy egyetlen hatalom is arra kényszerítene, hogy ott maradjunk, de gondolják meg önök, hogy most, midőn ott lázadás van, annak bármi okból való kimondása, hogy mi onnan kijövünk — pedig az eszközök meg nem adása annyit jelentene és annyit tenne — nem lenne egyéb Európával szemben , mint monarchiánknak politikai és erkölcsi teljes bukása? (Ugy va/n! Ugy van! a bal- és a jobboldalon.) És azok, a kik ennek nagyon örültek, nagyon tapsoltak volna, azok igenis monarchiánknak ellenségei, de higyjék el, az ő ellenségeskedésök még sokkal nagyobb mérvben illeti azt, a mihez önök is, magunk is annyira ragaszkodunk a magyar államot. (Helyeslés bal-és jobb/elől.) A másik ok volt kötelességünk önmagunk és érdekeink iránt. A felett lehet vitatkozni, hogy vaj ion most, mikor a nemzet olyan bőven ízlelgeti az occupátiónak keserű gyümölcseit, lehet-e visszatérni ahhoz a politikához, a melyet külügyi és belkormányunk elhagyott akkor, mikor mindent elkövettek arra, hogy egy oly mozgalmat segítsenek elő, a melynek vége egyetlen vágyuk, a területi nagyobbodás teljesedése. Ez lehet kérdés és erre válaszolni is fogok, hogy lehetne oda visszatérni. Ha én azon meggyőződést táplálnám, a melyet ugy látszik, önök táplálnak, hogy lehet mihamarább onnan kijönni, azt az egyet kérdem, vájjon ha egyáltalán kijövünk, szabad-e onnan nekünk máskép kijönnünk, mint még a színének elkerülésével is annak, hogy kényszerítve voltunk arra. (Helyeslés balfelöl) Ha mi onaan kijövünk, annak teljes szabad akaratunkból kell történni és annak ugy kell feltűnni a viláír előtt is, hogy az csakugyan szabad akaratunkból történt. Ezzel tartozunk mi magunkért, mint magyar állam, európai állásunknak. De érdekeinknek is tartozunk ezzel, mert ne higyjék önök —• s ezt a fájdalmas meggyőződést csakugyan táplálom magamban, — hogy nekünk egyszerűen vissza lehet térni azon állapotba, mikor még occupátió nem létezett. Bementünk oda, de hogy ? A san-stefanói szerződés Bosznia fennállását megszorított alakban ugyan, de biztosította. Mi önkényt romboltuk szét és vittük keresztül a congressuson a san-stefanói szerződésnek ezen határozatát és a magunk occupátióját tettük helyébe. Végrehajtottuk az oecupátióí ugy, hogy azt a rendet, azt az elemet, a mely ott addig ugy, a hogy a nyugalmat s valami állami rendet fentartott, tökéletesen megtörtük. Már most gondolják meg uraim, hogy ha mi onnan a dolgok oly rendjének megérlelése nélkül vonulnánk ki, a mely az általunk szétrombolt rendet, ugy a hogy pótolná, nem kellene nekünk oda rögtön visszamenni. De ha még az ily rend megalkotását oly könnyűnek tartanám is, a mint hogy nem tartom, a rögtöni kivonulásra gondolni is alig le-