Képviselőházi napló, 1881. III. kötet • 1882. február 13–rnárczius 2.
Ülésnapok - 1881-54
g 54. onsigos ülés február IS. 1882. szerencsétlense'gem a nevelés kérdésénél hivatkozni, melyek szerint nem az a főbaj, hogy az ifjúság nem hordja magában mindig a magasabb tudomány felfogásához és elsajátításához szükséges alapismeretek bizonyos minimumát, hanem hogy nem hordja vérében és jellemében a munkaszeretetet, a kötelességérzetet és a fegyelmezettségnek azon komolyságát, melyet a magasabb tudomány ápolása első feltételként megkövetel. De nem tisztán csak és nem is főkép az egyetem rendszerében, hanem mélyebben fekszik a baj: ott, a hol az előbb volt szerencsém azt megjelölni. T. ház! Ha a dolgok ilyen állását nézzük és hazánk mívelődés ügyei iránt komoly, lelkiismeretes gonddal vagyunk eltelve és nézzük, hogy ezen rendszer behozatala épen az úgynevezett „gyakorlati" embereknek a müve, épen azoknak a valódi szükségletekre, az élet reális kívánalmaira hivatkozó emberek feljaj dúlásai következtében honosították meg. Hát nézze meg a t. ház, nézze meg az ország, micsoda eredményeket érünk el a vizsgálatoknál magukban ezen kenyértudományokban? Az ember pirulva és sajnálkozva kénytelen bevallani, hogy a legtöbb esetben, ha az emberi sziv a viszonyok ismeretein alapuló enyhítő körülményeket nem venné számba, azt lehetne mondani, hogy a vizsgálatokra azon tömeg, a mely most csak ugy átmegy, átúszik, oly borzasztó megtizedelésnek lenne alávetve, hogy az első sorban magukat az illetőket, ezeket a szerencsétlen fiatalokat, másrészről a szülőket sújtaná, a kik pedig a legjobb szívvel akarnak áldozni gyermekeikért. Most ugy vagyunk a vizsgálatoknál, a hol magam is évek óta működöm, (Halljuk!), hogy positiv ismereteket alig kapunk, mert bogy ha a tanár egy kérdést tesz fel, a mely valami positiv intézkedésnek a czélját, tartalmát, szellemét illeti, akkor az illető megakad. Tehát se positiv ismeret, se gondolkozás, se érzék a tudomány iránt. És én ezt, midőn egyrészről ezen kényszernek, ezen hibás rendszernek tulajdonítom; másrészről bizonyos, hogy ennek a rendszernek is épen azaz oka, mert,mint mondám, ezen rendszer épen a gyakorlati embereknek, az élet szükségeire hivatkozóknak sürgölésére alkalmazott rendszer — ismétlem, ennek a főoka is épen a kötelességérzet, a fegyelmezettség, a munkaszeretat hiánya. Én t. ház a magam részéről elmondhatom, hogy ha megpróbálja az ember a jelenlegi hibás rendszer daczára is az igazi tanszabadság szellemében való eljárást, ha megpróbálja az ember ugy tanítani, hogy a fiatalság nemes érzékére hasson, annak eszméket, elveket, igazságokat adjon: tapasztaljuk, hogy a fiatalságban megvan az eszmék iránt való Bzeretet, ily előadások mellett a fiatalságnál mindig a legnemesebb érdeklődés, a legátalánosabb lelkesedés nyilatkozik. Ezt tapasztalásból tudom. Én nem alkamaztam soha semmi kényszert; katalógus és más eféléket, a melyek nekem is kötelességemmé voltak téve, soha sem használtam. Nekem nincs is szükségem olyan agarakra, melyeket bottal kell a nyúl után hajtani; én föltételezem, hogy érettekkel, a maguk életczélját átértő fiatal emberekkel van dolgom és azon szerencsés helyzetben vagyok, hogy soha sem tapasztalom, hogy a hallgatóság megszöknék, elkerülné az előadásokat, (Halljuk!) mert a fiatalság mindig lelkesedéssel hallgatja a tudományt. T. ház! Midőn ezeket kötelességérzetből elmondani szerencsés voltam, bátorkodom alkalmilag reflektálni egy más sajnos állapotra is, melyet Herman Ottó képviselő ur a múlt alkalommal a tanárok szellemi, tudományos színvonalának, érzékének, törekvéseinek úgyszólván iróniájául hozott fel, a midőn a tanárok irodalmi működésére reflectált. Bizony, t. ház, igaza van a t. képviselő urnak. (Halljuk! Ugy van! a szélső balon.) Fájdalom, hogy igaza van, de fájdalom, hogy olyanok a viszonyok hazánkban, mint amilyenek! Méltóztassanak csak meggondolni azt, hogy a német tudós, a német professor, a német iró 40 millió embernek ir. Ezzel nem azt mondom, hogy Németországban mindenki tudománynyal foglalkozik, de azon 40 millió közül vannak mégis 100 ezerén, van talán 1 millió ember, kik érdeklődnek a szaktudományok iránt is. Méltóztassék ellenben felvenni azt, hogy a mi irodalmi viszonyaink olyanok, hogy ha valaki saját vagyonnal nem bír, ha a maga vagyonát nem akarja valamely míí kiadása költségeire fordítani, akkor sokszor képtelen mélyebbre menő irodalmi munkát kiadni és a közönség körébejuttatni, (Ugy van ! a széläö baloldalon.) Itt, Magyarországon, t. ház, a tudományos irodalomban alig találunk egyebet, mint főkép tankönyveket, tankönyv-irodalmat, de a tudományok ápolását csak annyiban találjuk, a mennyiben ez egy nagy tudományos művelődési intézettől, az akadémiától, némi részben pártfogoltatik. De általában véve éveken át járhatunk kiadótól kiadóhoz, mindegyik azt kívánja, hogy biztosítson az ember vevő közönséget a kiadandó műnek. T. ház! En ezen dolgokba mélyebben bele bocsátkozni nem akarok s csak arra vagyok bátor a t. házat figyelmeztetni, hogy nemcsak a tudományos munkákkal, de még a jköltői műremekekkel pl. egy Arany, egy Vörösmarty, egy Tompa műveivel is így vagyunk. Méltóztassanak csak megkérdezni a kiadóktól és könyvkereskedőktől, hogy hány példányban kelnek el ezeu művek évenkint? T. ház! Herman Ottó, t. képviselő ur nemcsak a maga, hanem ha jól értettem, a t. pártja nevében is egy határozati javaslatot terjesztett be, a melynek elfogadásától várja 8 és pártja