Képviselőházi napló, 1881. II. kötet • 1882. január 11–február 11.

Ülésnapok - 1881-53

ggg 53 erszásroí* ülés február H. 18S2. „ A m.-vásárhelyi kir. Ítélőtábla főépületének helyreállítására előirányzott 5195 frt ezúttal el­fogadtatik és az igazságügynainister utasittatik, hogy az ugyanazon terjedelmű és alkalmas terü­leten elhelyezhető ottani első folyamodása bíróság mindegyik osztálya, a járásbíróság, királyi ügyész­ség, börtönök, ugy a kir. főügyészség számára emelendő állami épületek iránt, tekintettel a jelen­legi mintegy 9000 frt évenkénti bérösszegre, a különböző, többnyire alkalmatlan helyiségekért: beható tanulmányozást kezdvén, ez érdemben szakértő tervezet és részletes költségelőirányzat kíséretében mielőbb megfelelő törvényjavaslatot terjeszszen be. Duka Ferencz jegyző (olvassa a határozati javaslatot). Knöpfler Vilmos : Engedje meg a t. ház, hogy az előttem szólt képviselő urnak azt az állítását, hogy a kir. tábla Marosvásárhelyt való megmaradása vagy onnan való elvétele az ottani szabadelvű párt által kortesfogásokra használta­tott volna fel, mint alaptalant, egyszerűen vissza­utasítsam (Helyeslés a jobboldalon) annál is inkább, mert ámbár tény, hogy Marosvásárhely városa a kir. táblának ott maradását, mint kincset, fél­tékenyen őrsi, mert azt létfentartása egyik fel­tételének tekinti, mégis azt sem a város, sem valamely párt nem használta fel arra, hogy azzal korteskedjék és pressiót gyakoroljon a választókra. (Helyeslés a jobboldalon.) Legjobb bizonyítéka ennek az, hogy a képviselő ur épen azon kerületben lett megválasztva, a hol a kir. tábla van, a hol annak tisztviselői tömegesen laknak és hogy a szabadelvű párt képviselője azon kerületből lett ide küldve, bol a kir. táblai hivatalnokok nem laknak oly tömegesen. (Tetszés a jobboldalon.) Sajnálom, hogy e kérdés ily alakban e házban előhozatott, mert tudom igen jól, hogy képviselőtársam, a ki ellen a szabadelvű párt részéről mi sem tétetett, ennek köszönheti egy­részt megválasztását, mihez egy bivatlan Don Quixotte-nak eljárása is járult. (Derültség jobb­felöl.) Az tehát, hogy a képviselő ur azon kerü­letből lett megválasztva, a hol a kir. tábla tiszt­viselői tömegesen laknak, bizonyítja leginkább azt, hogy a szabadelvű párt a kir. tábla ügyét, mint kortesfogást nem használta fel. Ezt köte­lességemnek tartottam elmondani. (Helyeslés a jobboldalon.) Lázár Ádám: Személyes kérdésben kívá­nok szólani. Az előttem szólt képviselő ur oly dolgokat említ, a melyekről leginkább neki lehet a legbiztosabb tudomása, mert a válasz­táskor jelen volt. Én, távollétemben a hírlapok­ból és pártembereim közléseiből értesültem arról, hogy az utóbbi képviselőválasztás alkalmával miod a két kerületben és pedig a kolozsvári választás ötletéből, plakátok függesztettek ki, melynek értelme volt : Tessék csak Rüstow- és Dienstl-féle embereket választani, mert akkor a királyi tábla Marosvásárhelyről elvitetik. Hogy kik választottak engem, kik a képviselő urat? ez nem tartozik ide. Megválasztottak azok, a kik függetlenségük tudatában voltak. Hogy a másik kerületben nem választottak meg, anuak azon Don Quixotte oka, ki elámította választó­kerületemben a polgárokat, hogy senki két ke­rületből nem lehet képviselő, minek következté­ben sokan nem szavaztak, sokan pedig embereim közül a képviselő úrra szavaztak. Pauler Tivadar igazságügyminister : Sem a királyi táblák elhelyezése, sem a maros­vásárhelyi választás a jelen tanácskozás tárgyát nem képezvén, röviden csak arról nyilatkozom, hogy a marosvásárhelyi kir. táblánál eszközlendő építkezéseket, javításokat a képviselő ur is el­fogadván s ezek iránt kétség nincs. A mi a többit illeti, a beruházásokra szükséges összeg meg [levén állapítva, az idén ugy sem történhet­nék már intézkedés, jövőre nézve pedig a fel­tétlenül szükségesek iránt magamat tájékoznijel nem mulasztom. Ennélfogva a határozati javas­latot, mint ilyent feleslegesnek tekintvén, kérem a t. házat, hogy azt ne méltóztassék elfogadni. (Helyeslés.) Elnök: T. ház! Beruházások első czíme alatt börtönátalakításokra és felemelésekre 100,000 frt lévén előirányozva, ez ellen indít­vány nem tétetett, megszavaztatik. Szavazásra fog kerülni a Lázár Ádám képviselő ur által beadott határozati javaslat. Duka Ferencz jegyző (olvassa a Lázár Ádám által beadott határozati javaslatot). Elnök: Méltóztassanak azok, a kik ezen határozati javaslatot elfogadják, felállaai. (Meg­történik.) A többség nem fogadta el. Tibád Antal jegyző (olvassa): 2. rovat. A Szegeden felállítandó törvényszék polgári és büntető osztálya, egy kerületi börtön és fogház számára emelendő állami épületek előállítására engedélyezett 850,000 írtból az első részlet 223,333 frt. Elnök: Megszavaztatik. Tibád Antal jegyző (olvassa): Összesen 323,333 frt. Elnök: Megszavaztatik. E szerint az igazságügymiuisteri költség­vetés, a függőben hagyott tételek kivételével megszavaztatott. Ez utóbbiak iránt a t. ház ak­kor fog határozatot hozni, ha majd a pénzügyi bizottság erre nézve jelentését beadta. —""" Következik a vallás- és közoktatási minis­terium költségvetésének tárgyalása. Tibád Antal jegyző (olvassa) : Központi igazgatás. Rendes kiadás XIX. fejezet l.czím. Ren-

Next

/
Thumbnails
Contents