Képviselőházi napló, 1881. II. kötet • 1882. január 11–február 11.

Ülésnapok - 1881-52

52. országos ülés febrair !0. JS82 381 iránt, miképen foganatosíttatnak a börtönügyre, fegyházakra és javító intézetekre vonatkozó tör­vényes intézkedések ; ezen jelentésben annak idején bővebben elő fogom adni, mik történtek és mik vannak készülőben. Itt csak annyit jegyzek meg, hogy, a mint mondám, a javító intézetekre nézve már foly az alkudozás, a köz­vetítő intézetekre nézve pedig egy nagylelkű jótevőnek, Wagnernek alapítványa következtében 290 holdnyi terület van Kis-Harlán a Duna mentén, a főváros közelében e czélra alkalma­zásba véve. A mi a képviselő ur határozati javaslatait illeti, ki keli jelentenem, hogy azok egyikét sem fogadhatom el. Nem fogadhatom el azt, hogy a bíróságok törvény által utasíttassanak arra, hogy a vagyoni állapotra figyelemmel legyenek, mert midőn a törvény megszabja a pénzbüntetésben a maximumot és a minimumot és a biró ezek közt választ, akkor magától értetődik, hogy a vagyoni állapotra is figyelemmel lesz, arra tehát nem kell utasítani. A mi a második javaslatot illeti, hogy t. i. a pénzbírságok a községeknek rendelkezésére adassanak át, ezt szintén nem fogadhatom el, miután a törvényhozás rövid idő előtt azt hatá­rozta, hogy azok sem az államnak, sem a törvény­hatóságoknak ne adassanak, hanem azon czélra fordíttassanak, melyek a bűnügyi igazságszol­gáltatással a legszorosabb összefüggésben vannak, t. i. a szabadon bocsátott rabok segélyezésére és javító intézetek felállítására. Ez a büntető igazság czéljaival legszorosabb összefüggésben van és ugy hiszem, hogy a törvényhozás leg­czélszertíbben intézkedett, midőn az említett in­tézkedésekeket nem hozta. Ha ezen összegek a szabadon bocsátott rabok segélyezésére fordíttat­nak, sokkal kevesebb egyén fog a bűn ösvényére lépni és ha a fiatal bűnösök, kik koruknál fogva a jó iránti fogékonyságukat még el nem vesz­tették, a javulás útjára térhetnek, ezzel a közbátor­ságnak legjobb szolgálat fog tétetni. Miután tehát az első határozati javaslat egészen felesleges, mert a törvény szerint már különben is annak czélja eléretik, a második pedig nem csak hogy ellenkezik a törvénynyel, hanem annak oly irányban való módosítására irányul, melyet czélszerűnek nem tartok, kérem a t. házat, méltóztassék mind a két határozati javaslatot mellőzni. {Helyeslés a jobboldalon.) Elnök : A kis-hartai alapítvány jövedelmeire nézve észrevétel nem tétetvén, azt hiszem, hogy ezt 1500 frt összegben megszavazza a t. ház. (Helyeslés.) Azonban a másik czím végére nézve Lázár Ádám határozati javaslatot adott be, melyre nézve szavazással kell döntenünk. Sza­vazás előtt méltóztassék a határozati javaslatot még egyszer meghallgatni. Duka Ferencz jegyző (olvassa a határo­zati javaslatot). Elnök : A kik elfogadják a határozati javaslatot méltóztassanak felkelni. (Megtörténik.) A többség nem fogadja el. Tibád Antal jegyző (olvassa): összesen 111,500 frt, Elnök: Összesen 111,500 frt Csanády Sándor: A szabályokra hivat­kozva, kénytelen vagyok kinyilatkoztatni, hogy a képviselők határozathozatalra szükséges szám­ban nincsenek jelen a házban, mert a mint én összeolvastam csak 78-an vagyunk. Elnök: T. ház! Az idő különben is igen előre haladván, azt hiszem, a tanácskozást hol­napra halaszthatjuk. (Helyeslések holnap 10 óra­kor tartandó ülés tárgyai lesznek: Az igazságügy­inmister költségvetésének folytatása, a vallás- és közoktatási ministerium költségvetése, a tegnap napirendre kitűzött 82. számú pénzügyi bizottsági jelentés, továbbá a kérvények 8. és 9-ik sor­jegyzéke. Végül a vallás- és közoktatási minister ur fog felelni Urváry képviselő urnak, a Muraköz tárgyában hozzá intézett interpellatiójára. Ezzel az ülést bezárom. (Az ülés végződik 2 óra 15 pereskor.)

Next

/
Thumbnails
Contents