Képviselőházi napló, 1881. II. kötet • 1882. január 11–február 11.
Ülésnapok - 1881-52
370 25. országé* ülés február 10. 1882 motívumokból is véli niegtagadandónak. Ha az igazságügyminister ur elolvasta a jelentést, tudja, hogy a pénzügyi bizottság igazságügyi motívumokból épen nem indult ki. Egyetlen igazságügyi motívum, a melyből a kérelmet megtagadandónak tartja — sőt a mennyiben beune a helyzet súlyos voltának elismerése foglaltatik, inkább igazságügyi motívumból mellette szól — de pusztán pénzügyi motívumok voltak, melyek a pénzügyi bizottságot vezették. Már most az igazságügyminister ur azt mondja, hogy igenis keli segíteni a dolgon és azt nem képzelheti más módon, mint a panaszokat bizonyos módon elenyésztetni, azaz a lakbéreket a törvényben megállapított mérték szerint módosítani. A pénzügyi bizottság a maga véleményében ezt igazságosnak, méltányosnak tartja, de azt mondja, hogy pénzügyi helyzetünk oly súlyos, hogy ezen súlyos körülmények között ezt megadni nem lehet. De hát azok, a mik azóta történtek, a mióta e vélemény megállapittatott, olyanok, hogy kilátási nyujtauak nekünk arra, hogy pénzügyi állapotaink könnyebbülnek ? olyanok, hogy azon motívum, a melyet itt maga a pénzügyi bizottság lefektetett, veszteni fog erejéből? Ha pedig nem fog veszteni erejéből, akkor, hogy szólhat az igazságügyminister ur ugy, hogy fogadjuk el a pénzügyi bizottság jelentését, majd ő azzal ellenkezőt fog proponálni? Másrészről, ha az igazságügyminister ur átlátta azt, a mit Hodossy t. barátom felemlített, hogy ilyen könnyedén a súlyos pénzügyi helyzetre való egyszerű hivatkozás által, a dolog érdemét meg sem vizsgálva, ezen kérelem felett napirendre térni nem helyes, pedig az igazságügyminister ur azt egyenes szavakkal elismerte, akkor azt kérdem: miért nem foglalkozott a kormány e kérdéssel, miért egy évre odázni el? Mert nemcsak a budget-tárgyalás alkalmával merülhet fel e kérdés, mint az igazságügyminister ur képzeli, hogy a jövő budgetig neki attól nyugalma lesz és csak akkor történik valami. Ezen kérelemben való intézkedés a törvény módosítását feltételezi és mi nem azért vagyunk itt, hogy az igazságügyminister úrtól azt halljuk: figyelemreméltó dolog ez, azt tartottam róla akkor is, midőn először megtudtam, hogy léteznek ilyen kérvények, hanem halaszszuk el a jövő budget tárgyalásáig, halaszszuk el oly okokból, melyek a jövő budgettárgyalásnál valószínűleg epugy meglesznek, mint ma és a mely okokból aztán még tovább lehet azt halasztani. Es a mint a pénzügyi bizottság egyoldalúlag fogta fel a dolgot, ép oly egyoldalú az igazságügyminister ur felfogása is. A pénzügyi bizottság jelesen ugy fogta fel a dolgot, hogy a kérdés csak ugy állítható fel, ha a lakpénzek az egész országban minden bíróságnál arra a színvonalra emeltetnek, melyen a pesti első folyamodása bíróságoknál és kir. ügyészségeknél vannak. Azután, elrémítésére a t. ház tagjainak, kimutattatik a mellékletben, hogy ennek a kérelemnek teljesítése 239,000 írttal emelné a törvényszéki és járásbirósági lakbérek és 21,000-rel az ügyészségi lakbérek összegét. Én ezen számok ellen nem akarok szólani, hanem két szempontot akarok a t. ház előtt felemlíteni. (Halljuk!) Valahányszor kormányzatunk valamely ágának javításáról van szó, valahányszor érezzük és a kormány is beismeri, bogy bizonyos reform megtétele alapos okból kívánatos volna; mindannyiszor előttünk áll a pénzügyi helyzetűek azon súlya, a mely elő állott az által, hogy a kormány ugy vitte az ország politikáját, hogy ennek az országnak keil pénzének lenni mindenre, de arra, a mi itt benn az állam szervezetét megerősítené, a mi nyújtana valamit a polgároknak azért, a mit fizetnek, (Ugy van! a baloldalon) t. i. a mi tökéletesebbé és jobbá tenné az állami szervezetet, arra ennek az országnak soha pénze nincsen. Ha van valami, akkor ez az, a mi elítéli ennek a kormánynak politikáját; és a mint egy széttört tükör darabjaiban mindenütt egy és ugyanazon napnak képét látjuk, ugy a kormány érvelésében minden egyes rendszabálynál ea:y és ugyanazon politikának egész képét szemlélheti az, a ki vizsgálja. De téves a t. igazságügyminister urnak felfogása azért is, mert egyszerűen azt hiszi, a kérdést okvetlenül ugy kell felfogtű, a mint a pénzügyi bizottság felállította. Én azt gondolom t. ház, a között, hogy minden bíróságnak lakpénze felemeltessék arra a magasságra, a melyen a budapesti bíróságok lakpéuze áll, meg a között, hogy ne történjék semmi a lakpénzek javításira nézve, van egy középút; és ha a minister ur érdemesnek tartotta volna ezen kérvények érdemével foglalkozni {Ugy van! a baloldalon) és nagy kényelmesen nem állapodott volna meg annál, hogy itt van a pénzügyi helyzet súlyának ürügye, ez alatt a kérdést el lehet távolítani, akkor megtalálta volna ezen középutat, mely az államnak nagyobb terheltetése nélkül jár és mégis bizonyos, legalább égető panaszok orvoslására vezetett volna. És e középút abban áll, a mit minden külföldi országban, a hol a lakpénzek intézménye létezik tapasztalunk, hogy, t. i. tökéletesen téves az osztályozást ugy állítani fel, hogy ezen országban a lakpénzre nézve, melynek a helyi viszonyokhoz kell idomulnia, csak két kategória létezhetik; egyik az, mely a fővárosban fennáll és a másik, mely az ország összes többi vidékeit mind magában foglalja. Minden ember, a ki abból indul ki, hogy a lakpénzek magasságát, a mennyire emberileg lehetséges, a helyi viszonyokhoz kell idomítani.
