Képviselőházi napló, 1881. II. kötet • 1882. január 11–február 11.

Ülésnapok - 1881-52

364 52. orsüágos Ulé* február 10. IS82azon mai ráolvasás után, ha csak egy kis musikális hajlama van, figyelembe veszi azon dalnak legalább ezen passusát: r

Jaj az átkozott!" (Derültség a szélső baloldalon.) De felszólalásomnak indoka egészen más, különösen pedig az, hogy szavazatomat az igazságügyi költségbe felvett és állandósittatni javasolt egy újabb ministeri tanácsosi és egy titkári állomás rendszeresítésére felvett költség tekintetében indokoljam, illetőleg ezen költség megszavazását ellenezzem. A ministeri indokolásban erre nézve két argumentum van. Az első' az, hogy az igazságügyministerium ügyforgalma annyira megszaporodott, hogy ma már 42,000 ügydarabot kell elintézni. Én t. ház, különösen azon idő óta, mióta a ministeri padokról a számok csoportosításában oly nagy rirtuositást látok, a számok iránti bizalmam megcsökkent. (Helyeslés a bal- és széls'ó baloldalon.) Megengedem azonban, hogy ezen szám helyes, annak könnyű elintézése azonban, csak, mint mondani szokták, postamunka. Különben az igen t. igazságagyminister ur indokolásában nim mondja azt, hogy a ministerium a meglevő létszámmal nem lenne képes ezen ügydarabokat elintézni. T. ház! Akkor, midőn a bíróságoknál is ezernyi hátralék van és az igen t. igazságügyminister ur még sem találja szükségesnek a birói létszámot szaporítani; akkor nem tudom, hogy itt miért lenne szükséges újabb állomásokat rendszeresíteni. Ezen kérdés a képviselőház előtt már i877-ben is föl volt téve. Akkor sem fogadta el a képviselőház, nem találván azt indokoltnak. De most a pénzügyi helyzet is határozottan rosszabb, mint volt akkor, én tehát és t. elvtársaim is semmi költségnövekedést meg nem szavazhatunk és kérem a t. házat, ne méltóztassék ezt elfogadni. (Helyeslés a széls'ó baloldalon.) Pauler Tivadar igazságiigyminister: T, képviselőház! Az előttem szólt képviselő ur azon csekély személyszaporítást is, mely most már a pénzügyi bizottság véleménye szerint csakis egy titkári állomásból állna, ellenzi és sokalja. Méltóztassanak megengedni, hogy egy rövid összeállítással világosítsam meg ennek a csekély szaporításnak praegnans szükségét. (Halljuk!) Mikor 1867-ben azon ministeriumot, melynek jelenleg élén állok, szervezték, volt öt ministeri tanácsos, 12 osztálytanácsos, 13 titkár, 12 fogalmazó és segédfogalmazó, az összes elintézett szám pedig volt 15,000. Jelenleg miután a királyi bíróságok szerveztettek, midőn a börtönügy a fejlődés stádiumában van és a nagy számmal hozott törvények mindinkább organicus szabályrendeletek alkotását teszik szükségessé, a melyek a ministeriumban dolgoztatnak ki, jelenleg, midőn ennek nyomán a tavalyi ügyszám 46,900 volt, van két ministeri tanácsos, az előbbi öttel szemben, van öt osztálytanácsos 12-vel szemben, van 8 titkár, 8 fogalmazó, 8 segédfogalmazó. Midőn tehát egyetlen egy titkári állomásnak a felállítását kérem, — mert a ministeri tanácsosi állomást a pénzügyi bizottság elejtette, — azt hiszem, nem lépek oly indítványnyal a t. ház elé, melyet bármily tekintetben indokolatlannak lehetne mondani. (Helyeslés jobbfeió'l.) Hozzájárul még az, hogy mig a codificationális alap sokkal nagyobb volt, mert volt idő, midőn 30,000 frtból állt, azután, midőn 10.000, majd 8000 frtból állt, ezen alap most több év óta csak 6000 frt és azóta igen sok kisebb törvényjavaslatot és azok indokolását magában a ministeriumban kell kidolgozni. Hozzájárul, hogy — mint már mondtam — a nagy terjedelmű újabb törvények rendeleti utón való számos intézkedést tesznek szükségessé; pl. a büntető törvénykönyv életbeléptetése iráut a rendeleteknek egy egész könyvecskéje jelent meg; és újabb időben a perrendtartási novella, a végrehajtási eljárásról szóló törvény és a csődtörvény életbeléptetése hasonlag terjedelmes rendeletek kibocsátását tették szükségessé, hiszem tehát, hogy azon csekély személyszaporítás nem indokolatlan. Minthogy már ez ügyben felszólaltam, engedje meg a t. ház, hogy még bizonyos rectiflcatióval szolgáljak. (Halljuk !) Tegnapelőtt a költségvetés általános tárgyalása folyamán, midőn a codificationális alapról volt szó, az mondatott valaki által — én nem hallottam, de a gyorsírói jegyzetekből azután meggyőződtem róla — hogy „jó volt Csemeginek". Kötelezve érzem magamat kijelenteni, hogy a büntető törvénykönyv szerkesztéseért anyagi, pénzbeli jutalmat az akkori államtitkár ur nem kapott, azt el nem fogadta, mert azon nézetben volt, hogy a mely munkát mint államtitkár a ministeriumban magában teljesít, azért neki külön jutalom nem jár. Ezt az igazság érdekében kijelenteni kötelességemnek tartottam. (Helyeslés a jobboldalon.) Almássy Sándor: T. ház! A igazságügyi minister ur összehasonlításul elmondta, hogy mennyi személyzete volt 1867-ben az igazságügyministeriunmak és mennyi van most és kimutatta, hogy a mostani létszám csekélyebb. De akkor köztudomású dolog volt, hogy az igazságügyi ministeriumban egyéb dolog nincs, mint unatkozni, mert munkát nem találtak. (Derültség a szélső balfelöl.) De daczára annak, hogy ez igy volt, még sem járult a ministerium ahhoz, hogy a személyzet leszállittassék, hanem csak sok nógatás-sürgetés után bocsáttattak el azok az unatkozó tisztviselők. Most ismét többet kért a minister ur, de a pénzügyi bizottság nem sza-