Képviselőházi napló, 1881. II. kötet • 1882. január 11–február 11.

Ülésnapok - 1881-36

36. országos ülés január 12 1882 25 liós kölcsönt convertálni; ez az, a mit czélul tűzött; addig, mig ezt el nem éri, politikai pénzügyi programmot nem adhat. Bekövetkezett ez az idő is, tavaly, sőt már 1880-ban. Ez a kérdés eltűnt a kérdések színteréről. Ma már a ministere] nök ur azzal a kifogással nem állhat elő, sem ministeríársai közül senki. De van azért programmja a kormánynak? Nincs egyéb, mint a mivel, szerényeu — elismerem, nem dicsekszik vele — a mivel egész szerénységgel előáll, t. i. a deficit piegi részét újabb adóval, másik részét kölcsönnel, ismét másikat az államjószágok eladásával fedezi. Hogy meddig lehet ezt tenni, nem mondja meg. Elismerem, hogy ez elég szerénység a t. kormány részéről, de bocsánatot kérek, azon pártnak, mely a t. kormányt támogatja, ez már nem elég. Meglehet, hogy elégségesnek tartja titkon némelyik, de hogy nyíltan bevallaná, azt nem teszi. De ha azon pártnak elégséges volna is, mondhatom hogy az országnak nem elég, (Igaz! ügy van! a szélső balon.) Be fog következni az idő, fájdalom, be fog következni, melyet Somssich Pál előttem szólott t. képviselő ur kimutatott, a mikor ezen veszedelmes iránynak elérünk végéhez, oda, a hol az örvény tátong, mely ezen országnak pénzügyi existentiáját és még jövendőjének hitelét is végkép elnyeli, (ügy van! a szélső balon.) Bárcsak egyébét is el ne nyeljen vele. A t. pénzügyminister ur, természetesen a tárczájához kötött igényeknél fogva is kissé bővebben belebocsátkozott a programm fejtegetésébe. Nevezetesen azt mondta, mikor legelső költségvetésételőterjesztette— gondolom 1878-ban — és azt mondotta a múlt év október havában is, midőn az előttünk fekvő költségvetést előíerjeszté, hogy ő Öt czímen várja pénzügyi helyzetünk javulását és államháztartásunk egyensúlyának bekövetkezhetését. Áz egyik czím — megjegyzem ezt rég mondotta — a véderő-kölíségek leszállítása volt. Ezt 1879-ben mondotta a t. pénzügyminister ur. Azóta e czímről teljesen hallgat. (Derültség a szélső' balon.) Azután a pénzügyi bizottság említette ezt fel még egyszer és itt a t. házat avval az ábrándképpel kecsegtette, hogy talán majd a véderőtörvénynél a költségek leszállításáról lehet egykor szó. S mi lett az eredmény? Semmi; sőt a véderő-költségek ma sokkal nagyobbak, mint voltak akkor, mikor a t. pénzügyminister ur azok ezímén költségeink leszállítását igérte. A második czím, a melylyel a t. pénzügyminister ur állam háztartásunk rendezését elérhetni vélte, a közvetett adók emelése; a harmadik czím pedig az új fogyasztási adók behozatala. Mindkettő megtörtént. A negyedik czím az KÉPVH. NAPLÓ. 1881—84. II. KÖTET. állami jószágok eladása. Ez is megtörtént és történik folyton. Az ötödik czím a vasutak csoportosítása. Ez utóbbira csak azt jegyzem meg, hogy a vasutak csoportosításának pénzügyi nagy hasznaiban én nem hiszek. A hányszor a t. kormány ily tervre kezét rátette, mindig költségemelés lett az eredménye. Én most sem hiszek abbanhogy ennek pénügyi eredménye lehetne és mi, után ezt az előadó ur sem mondotta, erről nem beszélek. A többi mind megtörtént. Az adók emeltettek, újabb fogyasztási adók behozattak és behozatnak és mi lett az eredmény? Az, hogy mikor a t. pénzügyminister ur mindezt megígérte, volt a deficit 40—42 millió, most pedig, midőn ezek végrehajtattak, előttünk áll egy 50 milliós deficit. Higyje meg a t. pénzügyminister ur, hogy ez utón és e csodaszerekkel mi az államháztartás egyensúlyát helyreállítani nem fogjuk soha. Azt mondotta Somssich Pál előttem szólott t. képviselő ur és programmjának ez a főrésze és ebben tökéletesen megegyez a t. előadó úrral és a pénzügyi bizottsággal, hogy nekünk takarékoskodnunk kell minden irányban; kiadásainkat csak oly dolgokra fordítanunk, melyek nélkülözhetlenek; minden fényűzéstől, sőt még minden oly dologtól is, mely jól esnék, ha meg volna és minden felesleges culturális kiadástól óvakodnunk kell. A t. előadó ur és a pénzügyi bizottság még külön is megjegyzi, hogy óvakodnunk kell a hivatalok számának szaporítástól, a hivatalos fizetések felemelésétől, ugy az újabb személyes dotatiók adományozásától. A pénzügyi bizottság evvel a szelid programmponttal áll elő. Én valóban nem tudom, hogy ezen kegyes jó tanács — mert egyébnek nem tekinthetem — kinek számára készült? Hisz nem mi voltunk azok, kik például a megyei csendőiség helyett államit állítottunk háromszoros költséggel; hisz nem mi voltunk azok, kik a vármegyétől és városoktól elvettük az adó behajtását és bíztuk azt királyi adófelügyelőkre; hisz nem mi voltunk azok, kik az önkormányzat köréből kivettük a mérnöki hivatalokat és állítottunk tízszeres költséggel államépítészeti hivatalokat; hisz nem mi voltunk azok, kik eltörültük a rendőrseget és akarunk állítani királyi policzájt az egész országban? Hát a tisztviselők, hát a hivatalok szaporítása és újabb dotatiók adományozása, a régi dotatiók emelése? Ha ez mind baj, hiba, veszedelem; bizony nem az ellenzék csinálta, hanem az igen t. kormány csinálta és én igen kérem a t. előadó urat, hogy e tekintetben intézze szavait a ministerelnök úrhoz, vessen azzal számot és ne mi velünk. (Ügy van ! a szélső I baloldalon.) 4