Képviselőházi napló, 1881. II. kötet • 1882. január 11–február 11.

Ülésnapok - 1881-49

49. országos ülés február 7. 1882. 303 Hála Isten, mondom, mert ezen búcsúszavamban, melyet több eredeti példányban itt kezemben tartok, nem csak hirdettem, de bővebben indokoltam is akkor eljárásomat. Nem szándékozom búcsúszavam összes tartalmának felolvasásával a t, ház becses türelmét igénybe venni; csak annyit szabadjon nekem a német szövegből magyar fordításban idéznem, a mennyire az ellenem emelt nehéz vád megezáfolására szükségem van. Búcsúszavam illető részei igy szólnak: „Én a m. kir. honvédelmi ministeriumtól engedélyt kértem, hogy honvédtiszti rangomat letehessem s azt épen most meg is kaptam. Ezen tettem nyilvános igazolásával mind saját magamnak, mint pedig eddigi honvédtársaimnak tartozom, s ez okból mindenek előtt azon indokolási jelentésem fontosabb részét bátorkodom ezennel nyilvánosságra bocsátani, melyet elbocsátási kérvényem okadatolására f. év augusztus hó 8-án a m. kir. ministeriumnak előterjeszteni volt szerencsém." Említett indokolási jelentésem főrésze következő : „Mint öt gyermeknek atyja és minden hadviselési kötelezettségtől törvényszeríüeg felmentve, mégis, csak azon okból jelentkeztem a m. kir. honvédségnél, hogy hazám szent ügyének szolgáljak és ha valaha valaki a nagyreményű, nemzeti honvédintézményért lelkesedett, ugy bizonyára én voltam az. Annál nehezebben esik nekem ezen sorokat irni; — mindazáltal meg kell történnie, mert saját meggyőződésétől elpártolni, szilárd jellemű embernek nem szabad. Ha egyfelől áll az, hogy még az alkotmányos katonának is az alkotmány értelmében minden esetre engedelmeskednie kell; ugy más felöl bizonyára áll az is, hogy szabad állampolgártól joggal követelni nem lehet, hogy vagyont és é;etet oly ügyért tegyen koczkára, mely, legalább az ő meggyőződése szerint, a hazát és a birodalmat nagy veszélybe hozza. A jelen német-franczia háborúra nézve politikai meggyőződésemet „Mahnruf an Ungarn" czímű röpiratomban nyíltan kimondtam és pedig főkép bebizonyítani kísértettem azt, hogy Németország Ausztria-Magyarország természetes szövetségese; — továbbá, hogy kivált Magyarország csakis Németországgal való frigyben mérkőzhetik az orosz óriással és hogy Ausztria-Magyarországnak minden Németországellenes cselekvénye kikerüihetlenül a muszkák betörését provokálja; Ausztria-Magyarország csakis mint Németország barátja fog jövőben is fennállaui, mint annak ellensége pedig rövid idő alatt el fog pusztulni. Miután lehetetlen, hogy olyan politikának szolgáljak, mely legalább saját meggyőződésem szerint, hazámnak veszélyes s minthogy törvény szerint semmivel sem kényszeríthetnek engem arra, hogy meggyőződésem ellen cselekedjek, a fenforgó körülményeknél fogva kénytelen vagyok, a védtörvény 52-ik szakaszára támaszkodva, honvédtiszti rangomat letenni. Fájdalommal váíok a honvédségtől, mer* fegyvertársaim tiszteletét és barátságát élveztem és minden önhittség nélkül mondhatom, hogy nem kevesen közülök fájlalnyfogják kilépésemet; — azonban élet-elvem az, hogy a mit egyszer helyesnek ismertem fel, azt reudíthetleu bátorsággal kövessem. Ezen élet-elvem és semmi más, követeli lemondásomat: Politikai meggyőződé***" semnek áldozom houvédtiszti rangomat és egy reményteljes életpályát. Őszintén kimondott nézeteimre még legkevesebb csalbataílanságot sem akarok igényelni; — távol vagyok attól, azt állítani, hogy az én nézeten egyedül helyes, a magas kormányé pedig téves és azt hiszem, senki sincs, a ki ezt teljes biztossággal mondhatná magáról, mert a politika egy egyenlet, annyi ismeretlennel, hogy megoldása még a legtapasztaltabb politikusnak sem és csakis az eseményeknek lehetséges. Különben itt nincs is arról szó, hogy kinek van igaza, hanem arról, hogy szabad állampolgárról nem lehet feltételezni, hogy oly ügyért harczoljon, melyet legbensőbb meggyőződése, semmikép sem helyeselhet A magas kormány legújabb politikája szerint már azon borzasztó kényszernek damokleskardja lebeg fejem fölött, —az egyedüli mód, attól megmenekülni, az. hogy még kellő idején egyenruhámat letegyem, visszanyervén azon függetlenséget, melyről másfél év előtt tiszta hazafiasságból önkényt lemondtam. Ezen értelemben kérném lemondásomat felfogni." Mennyire igazam volt említett indokolási jelentésemben felhozott politikai megfontolásaimmal; — vagyis mily kedvezőtlen az osztrák-magyar kormány mai politikája jelenleg a franczia császársággal kü/.dő Németország ellenében és mily egésa rendkívüli nemét az úgynevezett „semlegességnek" tartják szem előtt a mi részünkről, azt legjobban bizonyítja az erdélyi kormánybiztos következő aktusa: ö azon szerkesztőségeknek, melyek lapjaiban „Mahnruf an Ungarn" czímű iratom, mint melléklet megjelent, azon hivatalos intést küldte, hogy: „Mivel a „Mahnruf an Ungarn" czímű röpirat egy, mint Magyarország érdekében fekvő szövetséget Poroszországgal követel, mivel továbbá a magyar kormány a közös kormány semlegességi határozatát a magyar országgyűlésen ünnepélyesen proklamálta s igy jelenlegi körülmények között ilynemű felhívások, mini czélszerűtlenek és tapintatlanok, nem tűrhetők, ezentúl hasonnemŰ bal-