Képviselőházi napló, 1881. II. kötet • 1882. január 11–február 11.

Ülésnapok - 1881-48

48. országos ülés jaimär 27. 1882. 285 És minthogy már egyszer benne vagyok, (Derültség) még néhány szót azokról a szász lázítókról. (Halljuk!) E tekintetben legyen szabad egy> u

87 látszik általános véleményt kiigazítani. N< m tudom, jó-e e kitétel. Azt állítják, hogy az a szász nép ott Erdélyben békeszerető és rég kibékült volna a jelen helyzettel, ha egyesek nem lázírják. (Élénk helyeslés.) Ez annyiban igaz, hogy a szász nép békeszerető és örvendene azon, ha magyar testvéreivel végkép kibékülhetne. De ragaszkodnak ők is, apjok példáját követve, híven nemzetiségökhöz s erre őket nem kell lázítani. De szükséges nézetem szerint egy lázítás és bocsánatot kérek, leginkább itt a házban. És ezen lázadásban bűnössé akarom tenni magasiat legalább is azon őszinte nyilatkozatfal, hogy magam is híven ragaszkodom nemzetiségemhez és bárhol és bárkivel szemben kész vagyok azt mindenkor bevallani (Helyeslés) és törvényes utón és módon védeni. (Helyeslés.) De lázítani kívánok, itt a házban még inkább — ép ezért kerek bocsánatot, egy — nézetem szerint, csalfa felfogás ellen. Az ellen t i., hogy Magyarország csak akkor boldogulhat, ha valamennyi nem magyarajkú honpolgár rögtön törzsökös magyarrá változik. (Felkiáltások: Ezt nem kívánjuk!) Nézetem szerint jobb volna e helyeit megnyugtatni azokat a nem magyarajkú honpolgárokat és ekkor nem lesz szükséges ez irányban agy krajczárt sem költeni és a ministerelnök tevékenységét felhívni. Mindamellett, bár meg vagyok győződve arról, hogy ezen felhívásnak a ministerelnök ur csak ismeretes okosságával fogna eleget tenni, mindaddig, míg ez irányt követve látom: éu sem vagyok azon helyzetben, hogy a rendelkezési alapot megszavazzam. Herman Ottó; Szavaim megmagyarázása végett kérem a t. ház becses türelmét. (Halljuk ! Halljuk!) Hivatkozom az egész ház tanúságára, hogy én a nemzetiségek létjogát kétségbe egyáltalában nem vontam (Ugy von!) Ez az egyik. A másik pedig, a mit konstatálni kívánok az, hogy én sem a kormányt, sem senki mást nem szólítottam fel arra.; hogy a Schulvereinokat semmisítse meg, hanem én azt mondtam, hogy a saját hatáskörében tegyen meg mindent, hogy annak hatását paralizálja és a német nemzetet a dolgok voltaképeni állásáról felvilágosítsa. Tisza Kálmán ministerelnök: Röviden és azon higgadtsággal kívánok e tárgyhói; szólani, melylyel ily tárgyhoz szólani nézetem szerint egyáltalán szükséges, megjegyezvén mindenekelőtt, — hogy én is szóljak legelőbb a napirenden lévő' kérdésről — hogy a mennyiben a rendelkezési alap megszavazása rendszerint bizalmi kérdésnek tekintetik: kivált a képviselő urnak ma tett nyilatkozata után nagyon, örülök rajta, hogy azt meg nem szavazza; kérem is, hogy én irántam bizodalommal soha ne legyen. (Derültség és éljenzés.) A mi magát az ügyet illeti, Herman Ottó képviselő ur szóba hozott egy Németországban megjehnt röpiratot s figyelmeztetett arra, hogy a kormány részéről ennek ellensúlyozása kötelesség volt. Itt ismét azt mondom : szégyelleném magamat, ha Hermán képviselő ur figyelmeztetésére lett volna szükségem, hogy ez irányban n kormány kötelességél; megtegye. (Tetxé.) A kormány egyik kötelessége arra hatni, hogy a kormánykörök és azok utján azután a nemzetek felvilágosittas ;anak, hogy mi igaz és mi nem azon állításokból. É* én merem állítani, hogy azokban a körökben távol állanak attól, hogy csak ezredrészét h igaznak tartsák azoknak, a mik az ilyen röpiratokban terjesztetnek. A másik feladat: arra is hatni, hogy a józan külföldi lapokba a maga uiján bejusson a valódi helyzet előterjesztése. És én azt hiszem, hogy a ki a külföldi lapokat figyelemmel kiséri, nem mondhatja, hogy ez irányban is nem történt semmi, — nem mondóin directe a kormány által, de mindenesetre épen az által, hogy a kormánynak gondja volt rá, hogy az illetékes körök felvilágosittassanak. Különben t. ház, lehetetlen egy pár reflexiót nem tennem az itt elmondottakra. Nem lehet eltagadni azt. hogy az Erdélyben lévő szászoknak egy része hírlapjaiban évek óta terjeszti a valósággal ellenkező ily eszméket. (Ugy van! Halljuk!) De nem lehet tagadni azt sem, hogy én meg is próbáltam törvényadta módon ily czikkek ellen eljárni. De a saját esküdtszék a leghazaellenesebb czikk miatt emelt vádra kimondta az ártatlanságot. (Igaz! Igaz!) Nem az én mulasztásom tehát, hogy büntetlenül folyhat az ilyes, mert én nem mehettem túl azon, a meddig a törvény menuem enged. Ismétlem azt, hogy igen is terjesztetnek üyen hírek és sajnos, hogy igazán jelentékeny, híres férfiakat is látunk aláírva oly irományokon, melyek ily átplántált valótlanságot terjesztenek. Ezzel szemben azonban t. ház nincsen más mód, mint a felvilágosítás; ezekhez más utón nem férhetni. Es én meg vagyok győződve, hogy azon férfiak, kik ily ira'on alá iratkoztak, megnyervén a felvilágosítást, — ez nem napok dolga, erre idő kell — el fognak fordulni azoktól, kik őket igy félrevezették. Mert anélkül, hogy ezen iratok és könyvek vádjainak részleteibe belemennék, csak annyit vagyok bátor megmondani, hogy bárki irta is, bár igazán elismert tudós férfiú irta nevét azon könyvre: a magyarországi viszonyokat és helyzetet ép olyan alaposan mutatja be és ép annyi igazsággal, mint ama franczia iró, a ki a pesti