Képviselőházi napló, 1881. I. kötet • 1881. szeptember 26–deczember 31.
Ülésnapok - 1881-4
4. orszároi ülés október 1. 1881. 11 volna, — mert hisz 1878-ban is elrendelte — hogy a mandátumok még ma osztassanak szét, úgy, hogy holnap az alakulás után mindegyik osztály megkaphassa az elébe tartozókat és azokat azonnal tárgyalás alá vehesse. A kérvények természetesen azon osztályhoz osztatnak be, a melyhez az illető képviselő választása tartozik. (Helyeslés.) A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kálmán, Pauler Tivadar, BedeJcovich Kálmán, Trefort Ágoston, gr. Szapáry Gyula, b. Kemény Gábor, Szende Béla, Ordódy Pál. (Az ülés kezdődik d. e. 10 órakor) Korelnök: Ezt nem jelentettem ugyan he, de a rendelkezés meg van téve s a mandátumok ma délután a kellő rendben el fognak osztatui. (Helyeslés.) Az ülést bezárom. (Az ülés végződik d. u. 1 óra 10 perczkor.) Ha több észrevétel nincs, a jegyzőkönyv hitelesittettik. Az elnökséghez a belügyminister úrtól egy levél érkezett; kérem a t. korjegyző urat, méltóztassék azt felolvasni. Biasini Domokos korjegyző (olvassa a belügyminister ur levelét, melyben tudatja, hogy folyó évi október hó 4-én, mint ő császári és apostoli kir. Felsége legmagasabb nevenapján, a várbeli helyőrségi templomban d. e. 10 órakor ünnepélyes isteni tisztelettel fog tartatni). Korelnök: Tudomásul vétetik. Az osztályok működésének befejezése előtt megbizó levelüket bemutatták: b. Kemény Géza, b. Perényi Zsigmond, Gáli József és Mocsáry Géza képviselő urak s ezek a házszabályok 11-dik §-a érteimében megejtett sorsolás utján következőleg osztattak be: b. Kemény Géza az V-dik, b. Perényi Zsigmond a IX-dik, Gáli József a VlII-ik, Mocsáry Géza az V-dik osztályba. Az osztályok tárgyalásának folyama előtt b. Prónay Gábor Pest-Pilis-Solt-Kiskunmegye váczi kerületbeli, Porubszky Jenő Árva megye bobrói kerületbeli, Vidovics György Biharmegye hosszúpályi kerületbeli,Pázmáudy Dénes Vasmegye körmendi kerületbeli, gr. Zseleuszky Eóbert Temesmegye hidegkúti kerületbeli képviselő urak választása ellen adattak be kérvények s ezek az illető osztályoknak átvizsgálás végett kiosztattak. Az osztályok működésének befejezése után megbizó leveleiket bemutatták: Mihajlovics János, gr. Bethlen András és Bereczky Sándor képr Korelnök : Az ülést megnyitom. Méltóztassanak az utóbbi ülés jegyzőkönyvét meghallgatni. Fenyvessy Ferenecz korjegyző (olvassa a f. hó 29-én tartott ülés jegt/zőkönyvét). Csauády Sándor: T. képviselőház! (Halljuk!) A jegyzőkönyvet illetőleg van egy megjegyzésem. (Halljuk!) A t. jegyző ur a jegyzőkönyvben több helyt azt mondja, hogy „az elnök a magyar képviselőket felhívta." Én azt hiszem, hogy a magyarképviselőházbanmás,mint magyar képviselő nem lehet, következőleg ez a szó: „magyar" felesleges, ugyanazért annak kihagyását kérem. (Helyeslés) Korelnök: (Halljuk!) Minthogy a horvátországi képviselők, kik e képviselőházban rendszerint in eorpore szokták magukat bejelenteni, mostanáig nem jelentkeztek, azért van a jegyzőkönyvben ezen kifejezés, hogy „magyar képviselők." Azonban magam is helyesebbnek találnám, hogy ehelyett az tétessék : „magyarországi képviselők." (Felkiáltások: Nem lehet! Ki kell hagyni!) A múlt országgyűlés elején is épen ezen módon volt szerkesztve a jegyzőkönyv, de ha méltóztatik kivánni, akkor a jegyzőkönyv ezúttal kiigazittatik. (Helyeslés.) /i^£s?*\. p 1 í 4. ORSZÁGOS ÜLÉS. 1881. évi október 1-én. Boér Antal korelnök elnöklete alatt. Tárgyai : Jegyzőkönyvhitelesítés. Ministerelnök levele a király nevenapja alkalmából. Ujabban érkezett kérvények választások ellen. Az osztályok alakulásáról és működéséről szóló jelentések. Napirend.