Képviselőházi napló, 1881. I. kötet • 1881. szeptember 26–deczember 31.

Ülésnapok - 1881-9

9. országos ülés október 12. 1881. 41 Tehát, a 6) pont szól igenis arról az eset­ről, a hol a választási eljárás ellen van kérvény, a d) pont arról, a hol maga a megbízó levél érvényessége ellen van kérvény. {Mozgás és ellen­mondás balról) És hogy ezen distinetió áll. — (Nyugtalanság balról.) Engedelmet kérek, én ki­hallgattam a képviselő urakat, méltóztassék en­gem is kihallgatni. Részt vettem ezen házszabá­lyok alkotásában, azt hiszem a bizottságban is, de a házban minden esetre. De méltóztassék még megengedni ezt is. Mit mond a házszabálynak további rendelkezése? Azt mondja, hogy az a) és b) pont alá sorozot­tak a ház alakulásában részt vesznek és szava­zati jogukat gyakorolják, mig a d) pont alattiak nem gyakorolják. Tehát a további eljárás meg­állapítása isigazolja, hogynemegy és ugyanazt akarja a 5) é&d) pont. De igazolja maga az is, hogy felkeli tenni, hogy midőn a házszabály okát csinál­ták, nem akartak ugyancsak egyforma kérvények, vagy választásokra nézve a b) pont alatt egyet s a d) pont alatt mást határozni. Mihelyt egy­szer az osztályok tárgyalása alapján a ház el­fogadta, hogy a kérvények a b) pontba soroz­tatván a képviselő a maga jogait gyakorolhatja: akkor azon kérvényre azt mondta az osztály és a ház, a mi a 6) pont alatt mondatik, azaz: hogy a megbizó levél „megfelel a törvény rendele­tének." Én tehát a házszabályokat tökéletesen meg­tartva látom [Helyeslés jobb/elöl) és mert csak a házszabályokhoz lehet igazság szerint szólani; én csakis ehhez tartottam, csakis ehhez tartom ma­gamat; és azt hiszem, hogy ez a házszabályok helyes magyarázata. (Közbeszólás a szélső balról: Nem magyarázatról van szó, hanem a 81. §. rendeletéről!) Elnök : T. ház! Madarász Jenő képviselő ur egy határozati javaslatot adott be, melynek tartalma kívánja, hogy a biráló bizottság azon jelentése, mely most itt beadatván, felolvastatott s a mely két különböző választásra vonatkozik, ne fogadtassék el, hanem utasittassék vissza, hogy a biráló bizottság általa kifeledett bizonyos dol­gokat pótoljon. E tekintetben nem tudom, miképen méltóz­tatik vélekedni t. ház, de az én véleményem szerint akkor, midőn a 61. §. határozottan ki­mondja, hogy a biráló bizottságok elnökei által beterjesztett javaslatokkal mi történjék, a ház­szabályok ezen rendelkezésétől eltérni nem le­het. (Közbeszólás^, szélsőbalról: A 81. §./) Az én felfogásom szerint minden biráló-bi­zottsági tag számol saját lelkiismeretével és a maga véleménye szerint jár el; nem tartom te­hát lehetségesnek azt, hogy bárki, a ki mint képviselő hasonló eskü által kötelezve nincs, fel­jogosítva érezze magát arra, hogy kétségbe vonja KÉPVH. NAPLÓ 1881—84. I. KÖTET. amannak lelkiismereti tisztaságát, — a ki ha­sonló eskü által kötelezve van. {Helyeslés ajobb ­felől.) Az lehet felfogás dolga, hogy miként járt el a bíráló-bizottság s lehet a bírálóbizottság felfogása is téves; de azt nem lehet kétségbe vonni, hogy az a maga kötelességét a maga be­látása szerint teljesítette. (Helyeslés jobb/elől.) A t. képviselő urnák különben az 56. §. szerint jogában állóit, a jegyzőkönyvbe bevétetni a maga véleményét és indokolni. És ez lett volna nézetem szerint is a helyesebb eljárás, mindenesetre helyesebb annál, mint mikor a bi­ráló bizottság bevégezvén a maga munkáját, itt a házban jelentést tesz és ugyanazon biráló bizott­ság egyik tagja itt a házban lép fel ama jelen­tés ellen. (Közbeszólás a szélső balról \ Benne van!) Csak az óvás van benne, de az indokolás nincs. A bizottságban kellett volna azt előterjesztem. Egyébiránt a t. ház bölcsességétől függ a hatá­rozathozatal. Eötvös Károly: Csak annyit akarok meg­jegyezni t. ház, hogy én egyáltalában nem ugy értelmezem sem a Madarász József, sem a Ma­darász Jenő felszólalását, mintha ők a VI. biráló bizottság tagjainak lelkiismereti hűségében két­kedtek volna. Egyáltalában nem akartak azon gyanúsít ás­sál fellépni, mintha ők esküjöket megszegték vagy ahhoz hűtlenekké lettek volna. Én, a t. el­nök ur fejtegetéseire akarom megjegyzéseimet megtenni. Egyáltalában senkinek nincs joga a le­tett eskü érvénye vagy megtartása iránt kétséget kifejezni semmiféle határozat meritumára vonat­kozólag. De alakilag az eljárás bírája a kép­viselőház, birája minden egyes ember és habár a t. ház már százszor, ezerszer határozott az alaki dolgok és eljárá helyessége tekintetében, minden szakembernek itt benn és ottkivül jogá­ban van és kötelessége kimondani, ha a letett eskü ellenére alakilag helytelen volt az eljárás. Erről van szó. (Helyeslés a szélső baloldalon.) . Én ugyan nem tudom, hogy mi legyen már most itt az eljárás, mert a bíráló-bizottság jelen­tése a meritumban is be van fejezve s a bíráló­bizottság jelentését meritumában el kell fogadni. A házszabályok e tekintetben magyarázatot nem tűrnek meg; de alakilag az eljárás nem történt helyesen. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Az alaki eljárás nem történt helyesen és én valóhan nem óhajtanám, hogy a t. ház többségileg barozzon e kérdésben. Ha lehetne és t. barátom Madarász Jenő elfogadhatná kérésemet, azt kérném tőle, mintsem hogy többség által való szavazásnak tétessék ki egy alaki eljárás kérdése, inkább vegye vissza határozati javaslatát. (Helyeslés jobbról.) Szilágyi Dezső: T. ház! Arra nézve semmi kételyt nem táplálok és úgy hiszem, a ház 6

Next

/
Thumbnails
Contents