Képviselőházi napló, 1881. I. kötet • 1881. szeptember 26–deczember 31.
Ülésnapok - 1881-7
7. országos ülés október 8. 1S81. 29 Van szerencsém továbbá beterjeszteni a margitfalva-szomolnoki helyi érdekű vasút építéséről szóló jelentésemet. Méltóztatnak tudni, hogy az 1880: XXXI. t.-cz. a ministeriumot felhatalmazza helyi érdekű vasutak engedélyezésére, azon kikötéssel, hogy minden ily engedélyezésről jelentését a háznak az országgyűlés szünetelése után 8 nap alatt adja be. Bátor vagyok ennek folytán ezen jelentésemet az engedélyokmánynyal együtt benyújtani, kérvén a t. házat, méltóztassék azt majd annak idején kegyesen tudomásul venni. [Helyeslés.) Elnök: A Nagykikindáról Nagybecskerekre vezetendő másodrendű vasút kiépítéséről szóló törvényjavaslat a hozzá mellékelt indokolással együtt ki fog nyomatni, kiosztatni és mennél előbbi tárgyalás végett a közlekedési és a pénzügyi bizottsághoz utasittatik. Egyszersmind pedig már most kimondhatja a t. ház, hogy a menynyire lehetséges lesz, ezen törvényjavaslatnak a házban való tárgyalása iránt még a delegátiók összeillése előtt intézkedni fog. (Helyeslés,) A közmunka- és közlekedési minister urnák a margitfalva-szomolnoki helyi érdekű vasút építéséről és engedélyokmányáról szóló jelentése ki fog nyomatni, kiosztatni és azt hiszem, a tudoniásvétel iránt azután fog a t. ház intézkedni. {Helyeslés.) Trefort Ágoston, vallás- és közoktatásügyi minister: Vau szerencsém benyújtani egy törvényjavaslatot a gymnasiumi és reáliskolai oktatásról. Kérem a t. házat, méltóztassék ezt kinyomatni és kiosztatni ós előzetes tárgyalás végett a közoktatási bizottsághoz utasítani. Elnök: A törvényjavaslat a hozzá mellékelt indokolással együtt ki fog nyomatni és kiosztatni, előzetes tárgyalás végett pedig a közoktatási bizottsághoz utasittatik. Egyéb előterjesztés nincs. Következik a napirend: A tegnap megtörtént szavazás eredményének kihirdetése. Rakovszky István jegyző: {olvassa): Az I— IX. biráló-bizottság tagjaira beadatott összesen 236 szavazat. Legtöbb szavazatot nyertek: I. Biró Kálmán 236, Darányi Ignácz 236, Andrássy Gyula 235, Engelmayer József 235, Mukits Ernő 235, id. gr. Ráday Gedeon 234, Rohonczy Gedeon 234 szavazatot. II. Balogh Géza 236, Urbanovszky Ernő 236, Fónagy László 236, Ivánka Imre 235, Isáak Dezső 235, Literáty Ödön 235, Szuhányi Ödön 235 szavazatot. III. 1. Gr. Berchtholdt László 236, Szathmáry Miklós 236, Kajuch József 235, Kazy János 235, Mikó Bálint 235, Krisztinkovits Ede 234, üzovics Pál 234 szavazatot. IV. Láuczy Gyula 236, Véghső Gellért 236, Csanády Sándor 235, Gál Jenő (felvinczi) 235, Matuska Péter 235, Szathmáry György 235, Szögyény László 235 szavazatot. V. eskó István 236, Rakovszky György 236, Boros Bálint 235, Bossányi László 235, Kállay János 235, Latinovits János 235, Lázár Lajos 235 szavazatot. VI. Farkas Károly 236, Szilágyi István 236, Fekete Lajos 235, Ormós Zsigmond 235, Probstner Arthur 235, Rohrer Viktor 235, Madarász Jenő 234 szavazatot. VII. Orczy Gyula 236, Bárczay Ödön 235, Csejthey Antal 235, Földváry Gábor 235, Gergely! Tivadar 235, Podhorssky György 235, Micsky Lajos 234 szavazatot. VIII. Grecsák Károly 236, Szlávy Olivér 236, Andaházy Pál 235, Jászay Antal 235, Jónás Ödön 235, Náray Imre 235, Szemenyey János 235 szavazatot. IX. Szerb György 236, Szily László 236, Bárányi Ödön 235. Bohus Zsigmond 235, Missits János 235, Rónay János 235, Vidliczkay József 233 szavazatot. A többi szavazat egyesek közt megoszlott. Az igazságügyi bizottság tagjaira baadatott összesen 235 szavazat. Legtöbb szavazatot nyertek: Apáthy István 235, Engelmayer József 235, Gáli József 235, Hodossy Imre 235, Horváth Lajos 235, Kazy János 235, Lészay Lajos 235, Literáty Ödön 235, Matuska Péter 235, Popoviís Vazul 235, Tamássy Béla 235, ZsirosLajos 235, Győry Elek 234, Komjáthy Béla 234, Mandl Pál 134 szavazatot. A pénzügyi bizottság tagjaira beadatott összesen 236 szavazat. Legtöbb szavazatot nyertek: gr. Andrássy Manó 235, gr. Apponyi Albert 235, Hegedűs Sándor 235, Helfy Ignácz 235, b. Kemény Géza 235, Rakovszky István 235, Szontágh Pál 235, Szögyény László 235, Vargits Imre 235, gr. Zichy Ágost 235, Zsigmondy Vilmos 235, Eötvös Károly 234, Harkányi Frigyes 234, Králitz Béla 234, Mikó Báiint 234, Wahrmann Mór 234, Szilágyi Dezső 234, Láng Lajos 233, Éles Henrik 229, Busbach Péter 219 szavazatot. A közlekedésügyi bízottság tagjaira beadatott összesen 236 szavazat. Legtöbb szavazatot nyertek: Gr. Bánffy Béla 235, b. Bánhidy Béla 235, Bäcker János 235, gr. Bethlen András