Képviselőházi napló, 1881. I. kötet • 1881. szeptember 26–deczember 31.

Ülésnapok - 1881-23

23. erszágos ülés deeczmber 3. 1881. 247 ben állani. Sőt én meg vagyok róla győződve, hogy már ezen havi 10,000 frtban egy jelentékeny rész foglaltatik azon árúczikkek árából is, melyek a budapesti angol gépgyárosok rak­táraiból kerülnek ki. De egyátalában ne hagyjuk magunkat a kiviteli forgalmunkra vonatkozó szám­adatok által félrevezettetni, mert ki van mutatva például, hogy augusztus havábau kötött és szőtt árút 104,000 frt értékben vittünk ki. Ezek közt azonban 38,000 frt értékű gyapjúszövet 17,000 frt értékű lenszövet és 11,000 forint értékű pamutszövet vau. Ki hinné azt el, hogy ennek csak legnagyobb része is tőlünk, a mi termelésünk köréből került ki. így állunk a vámmentes tárgyakkal; követ­keznek a különbözeti vámtételek. Ezeknél szin­tén nagyobb mértékben van érdekelve Ausztria, mert az főleg finom czikkeket visz ki, mi pedig durva vasat, durva üveget és durva agyagárút exportálunk. A finom értékes tárgyak ellenben mind Ausztriából vitetnek ki. A specifikus vámok oly nagy számmal vannak, hogy azok részletes összehasonlítását mellőzni akarom. Csak azt kívánom még felem­líteni, hogy ezen specifikus vámok 7%-át teszik az értéknek, vannak ezek közt sokkal kevésbbé megvámolt tárgyak, csak fájdalom, azok nem a mi árúczikkeink. Ilyenek például a pamutárúk, ezek közt a mi legtöbb vitetik ki, a fehérített barchet, melynek értéke 525 franc­ban van felvéve. Fizet 25 franc vámot, vagyis az érték 4'7%-át. Előnyösen vámoltatnak meg a gyapjú-árúk is. Ezek között a mi legtöbb megy ki, az 1500 francra becsült posztó. Szövetek fizetnek 58 franc vámot, vagyis az érték 3­8%-át. A specifikus vámok után következnek az értékvámok. Ezen vámok összehasonlításánál, ha — a 15%-os és az angol szerződés folytán 10%-ra redukált finánezvámokat, mint nem fon­tosokat, figyelmen kivül hagyjuk, azt lehet ta­pasztalni, hogy a 8%-osok a mi kivitelünknek vannak szánva, az osztrák árúk pedig a 67 0 vámot élvezik. Az előbbi vámmal megróttak nagy részt olyanok, melyeket mi is produkálunk ; ilyen névszerint a gabona. A szerbek a múlt évben 224,000 méter-mázsa gabonát hoztak be, mi sokkal kevesebbet viszünk ki. Ily formán állunk a kerti terményekkel, a hüvelyes veteményekkel, a nyers bőrökkel, melyekből két-három ezer méter­mázsa vitetett ki és 17,000 méter-mázsa hozatott be i.és igy vagyunk a többi nyers terményekkel is. Ezek majdnem mind vámmentesen jönnek be, ha pedig mi visszük ki őket, akkor az érték 87 0-át fizetjük. Most Ítélje meg t. ház, bárki, mekkora érde­künk lehet nekünk szerb kereskedelmi szerződés megkötésében és mekkora az osztrákoknak. A harmadik tétel, melyet fölállítottam, az, hogy ezen szerződés megkötésének költségeit kizárólag Magyarország viseli. Hiszen ez na­gyon természetes is, mert Ausztria alig is adhatna valamit egy ily szerződés megkötéseért. Hosz­szasabban tehát ezen tétel bizonyításánál nem időzöm. A kormány maga is ezt legalább az által elismerte, hogy a közgazdasági bizottság egyik tagjának véleményét, a ki igy nyilatkozott, a kormány jelenlevő tagjai helyeselték. Az mon­datott t. i., hogy ha mi súlyt fektetnénk arra, hogy érdekeink a keleti államokkal kötött szer­ződéseknél jobban vagy csak ugy óvassanak meg, mint az osztrák érdekek, akkor soha sem lennénk azon helyzetben, hogy valamely keleti állammal szerződést kössünk. Elfogadom a tételt, de akkor az feladatunk, hogy ebbeli hátrányosabb hely­zetünket tegyük előnyössé az által, hogy feltételt szabunk annak, a kinek nagyobb érdeke van, mi­előtt ily kereskedelmi szerződéshez hozzájárulunk. A mi a szerződésért adott árt illeti, t. ház, kétségtelen, hogy annak legbecsesebb alkatrésze a sertésvámuak leszállítása. Itt az a kérdés merül fel, csakugyan áll-e az, hogy ezen vámok leszállítása nemcsak nem árt nekünk, ha­nem az abból származó pénzügyi veszteséget a közgazdasági előny nagy mértékben ellensúlyozza. Ez mondatott a javaslatban, ez mondatik a bi­zottság jelentésében és ezt mondta most a tisz­telt bizottsági előadó ur. Én ezen állítás helyességét kétségbe vo­vom. Mert, t. ház, ha mi nem volnánk azon nemzetben, hogy sertéstenyésztésünket kiterjeszt­hetjük, ha kereskedelmünk csakugyan rá volna szorulva a sertés-behozatalra, akkor a kereskedelmi forgalom érdekében engedni kellene, de ekkor az áldozat másrészről bizonyos eló'nynyel is lenne összekötve. A helyzet azonban másként áll. A magyar kereskedelemnek tényleg nincs szük­sége Szerbia sertés behozatalára. Bátran merem ezt állítani azon adatokból következtetve, melye­ket a t. kormány előterjesztett. Ezen előterjesztés maga mondja, hogy 1876-ban a behozott sertések száma meghaladta a 600,000-et, azóta pedig leszállott 118.000-re. Legnagyobb része tehát az előbbi behozatalnak elmaradt és pedig a nél­kül, hogy ezt a kereskedelem azon ága, mely­nek előmozdítására méltán oly nagy súlyt fektet a t. kereskedelmi minister ur, a kőbányai sertés­hizlalás a legkevésbé is megérezte volna. Ily követ­kezmények közt azt, hogy a magyar kereskedelem­nek szüksége van Szerbia behozatalára, ala­posan mondani, nem lehet. De ha valaki ismeri a sertéskereskedés viszonyait, az tudhatja adatok nélkül is, hogy a sertéstenyésztők nálunk gyakran nem képesek készleteiket értékesíteni, mert ha erre képesek lennének, akkor kétszer annyit is tudnának tenyészteni. (Ugy van! a baloldalon.) Tehát nem alapos a t. ministerelnök urnák azon megjegyzése sem, melyet a közgazdasági

Next

/
Thumbnails
Contents