Képviselőházi napló, 1881. I. kötet • 1881. szeptember 26–deczember 31.
Ülésnapok - 1881-23
240 2,? ' •r* a4 r»» ttléf deczember 3. 1881. legfelebb egy hónapra lett volna kénytelen a kormány indemnytit kérni és nem mindjárt az év első negyedére. Szóval, mi az országgyűlést rendesen vakáczióval kezdjük, összejövünk és tartunk itt egy pár ismerkedési gyűlést, azután a képviselők elmennek pihenni és eléri a t. kormány azon czélt, hogy a helyett, hogy a törvényhozó testület újonnan megválasztva, felfrissülve az új választások által, teljes erővel hozzáfogna a munkához, elcsigáztatik a tagok ereje azon tétlenség által, melyre őket a kormány kárhoztatja. És nem felejthetem el, hogy ezt cselekszi az a kormány, a melynek feje oly keserű szemrehányásokat tett a múlt kormányoknak, különösen pedig közvetlen elődjének, hogy oly ügyetlen, hogy. nem tudja rendesen foglalkoztatni az országgyűlést. De bármiként legyen a dolog, jól tudom én t. képviselőház, hogy Önök ezen törvényjavaslatot teljes készséggel meg fogják szavazni s azt fogják mondani: „Hát utóvégre ez bizalmi kérdés; értjük, hogy önök nem szavazzák meg a törvényjavaslatot, mert nem viseltetnek bizalommal a kormány iránt és mert a rendszert sem helyeslik, melylyel kormányoz; mi helyeseljük a rendszert, bizalommal viseltetünk a kormány iránt, tehát megszavazzuk." Hát t. képviselőház, én azt hiszem, még sem elegendő az, hogy a nemzet képviselete egyszerűen azt mondja: mi bizalommal viseltetünk a kormány iránt; mégis kell, hogy ezen bizalmát legalább nagy vonásokban indokolja. De bátorkodom azon kérdést tenni, hogy mellőzve a kisebb részleteket, a hatévi kormányzat melyik ténye az, a mely önöket t. többség, feljogosítja arra, hogy a jelen kormány iránt ilyen vakbizalommal viseltessenek? Én csak röviden három fő pontot akarok kiemelni. Tény, hogy a t. kormány hat évvel ezelőtt első sorban pénzügyeink rendezésére vállalkozott. No, hogy ezt a czélt mennyire érte el, arról tanúskodnak a zárszámadások és tanúskodik a most beterjesztett költségvetés. E czélt nem csak el nem érte, hanem távolabb állunk tőle most, mint valaha, mert a t. pénzügyminister ur csaknem minden forrást kimerített, több mint 32 millióval fokozta a közadókat, összehalmozta az adósságokat, elidegenítette az államjóí-zágok nagy részét és most a deficzit ott áll, hogy csaknem felülmúlja azon korét, midőn ő a tárczát elvállalta. Egy második pont a következő. A t. kormány azon nyilatkozattal vette át a kormányt, hogy azon rendszert, mely 1867 óta alapját képezi a mi kormányzatunknak, rosznak tartotta mindig, rosznak tartja most is. Ezen nyilatkozata után az akkori kormányelnöktől — az akkoritól mondom, mert az utóbbi nyilatkozat után ő már nem az, a ki akkor volt — méltán lehetett reményien! és voltak is sokan az országban, a kik reményiették, hogy 8 legalább a közösügyek költségvetése tekintetében, a mit az előbbiek elérni nem birtak és a miért a mitiisterelnök ur annyi szemrehányást tett elődjeinek, mindenesetre a legnagyobb erélyt fog kifejteni; mert hiszen erélyes ministert óhajtott ő benne a kormánypárt, én pedig erély alatt nem értem csak a lefelé való hatalmaskodást, hanem értem a felfelé való erélyt, különösen a mi viszonyaink között. (Helyeslés a szélső balon.) És mire tanított a tapasztalás? Arra tanított, hogy a t. ministerelnök ur, a helyett, hogy igyekeznék felhasználni azt a szerencsétlen testületet, a melynek neve dclegátio, arra, a mit ő nem birt elérni, hogy ez által éíje el, hogy t. i némi pressiót gyakoroljon a közös miuisteriumokra, különösen a közös hadügyministeriumra: megfordítva ő maga felhasználja összes ékesszólását arra, hogy 8 gyakoroljon a delegáczióra befolyást, hogy ez szavazza meg azt, a mit a közös ministerium követel. És az erélyesség ezen mintaképe oda tudta fejleszteni az országot, hogy az ugy meghunyászkodjék a másik delegáczió előtt, hogy valóban lehetetlen volt ezt pirulás nélkül elolvasni magyar embernek. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Én csak egy kis tényt idézek a delegaticziók működéséből. Méltóztattak ismerni a tiszti akadémia kérdését, (Halljuk! Halljuk!) mely a delegáczióban az idén szőnyegre került, mi történt ? Az a delegáczió, mely a t. ministerelnök ur pressiója folytán Pólának és Przemislnek megszavazta a várakat, nembirta kieszközölni a hadügyministernél, hogy Magyarországon egy tiszti akadémia állíttassák fel. És ne méltóztassék elfeledni, hogy a közös hadügyi budget előadója sietett nagy buzgón megnyugtatni a hadügyministeriumot, ho{,y ne féljen, hogy ebből az iskolából magyar iskola válnék, német lesz az testestül lelkestül. És még sem adták meg ezen tiszti akadémiát Magyarországnak. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Ez azon méltóság, melyre a t. erélyes ministerelnök ur tudta emelni Magyarországot hat évi kormányzása alatt. A harmadik czél, melyre a t. kormány vállalkozott, némi kárpótlásul a rósz közigazgatási és igazságszolgáltatási politikáért, az az általános reform volt. A t. kormány refornmrimsteriumnak kezdte magát nevezni és kitűzte czéljául a közigazgatás és igazságszolgáltatás reformál ásat. Na ugyan, hát reformálták is. Agyon reformálták. (Ügy van! a szélső baloldalon.) Méltóztassanak szivükre tenni kezüket és válaszolni e kérdésre, hogy a helyreállított alkotmányosság óta volt-e olyan rósz a közigazgatás Magyarországon, mint ma, melyre mindenki panaszkodik. Ezelőtt volt rósz, hiányos közigazgatás; most
