Képviselőházi napló, 1881. I. kötet • 1881. szeptember 26–deczember 31.

Ülésnapok - 1881-22

22. országos ölés november 30.1881. 229 társadalmi, Bem nemzetgazdasági, sem statistikai szempontból nem ismerek. (Felkiáltások a jobboldalon: Hiszen Szalay mondja') Ha mondja, akkor azt áralja el, hogy ő sem tudja, hogy ez nem létezik, (Derültség a jobboldalon) de következik ebből az, hogy nekünk pedig tudnunk kell, hogy ez nem létezik. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De a második kérdés az, — mert hisz erről van szó — hogy foglaltatik-e azon szózatban olyasmi, a mi bűnügyi utón üldözhető? Nézetem szerint tehát először hiányzik az objeetum, mert az oligarchák, hatalmasok és nem hatalmasok osztálya Magyarországon nem létezvén ilyenek közti gyűlölség szítása nem is képzelhető. De van a dolognak egy másik része, melyet szíves figyelmökbe ajánlok. (Halljuk!) A törvény megköveteli, hogy a ki a 172. §. alapján üldözés tárgyává tétetik, az izgatást a 171. §-ban meghatározott módon kövesse el, vagyis egyenes felhívást intézzen azokhoz, a kikhez szól, egy bizonyos bűntett vagy vétség elkövetésére. Ezt a részét a büntető törvénykönyvnek igy indokolta az igazságügyministerium : „Egyenesen felhív, egyenes és határozott felhívást tesz : A felhívásnak egyenesen arra, azon vétség vagy bűntett elkövetésére kell intézettnek lennie, a mely tettleg elkövettetett. A sajtótörvények történelmében ez a legnevezetesebb vívmány, melyet a helyesebb felismerés, a szabadelvű és azért igazságos, a túlságos bizalmatlanságtól megtisztult szellem az 1819-ik évi franczia törvényhozásnak, a gyanakodás és félelemtől nem egészen ment megállapítása ellen kivívott. A dicsőség, hogy a helyes, megszorító körülírást törvényerőre emelte: az 1830—1831-dik évi belga congressust illeti. A magyar sajtótörvénybe szintén átment e megszorítás s a jelen törvényjavaslat is sértetlenül fentartja-e vívmányt." Vívmánynak tekintetik tehát maga a törvényjavaslat — most már törvény •—szempontjából is az, hogy a felhívás egyenes és határozott legyen. Van ebben a szózatban is egyenes felhívás, csak egyetlenegy és ez az: „Válaszszatok !

í{ Erre hív fel: válaszszanak a kormánypárt és a negyvennyolezas párt közt a választók, (ügy van! a szélső baloldalon.) Ki az, a ki ebben törvénytelenséget lát? Van a szózatban egy más kifejezés is: majd ezen kar mutassa meg, a mit 1869-ben megmutatott. Sokak előtt azon gyanút ébresztené ez, mintha 1869-ben Somogyban, nem tudom, forradalom vagy lázadás lett volna. Pedig sem több, sem kevesebb nem történt, sem nagyobb szerencsétlenség nem fordult elő, mint az, hogy akkor nyolcz ellenzéki képviselő választatott. Még az osztályok kérdésére van egy megj jegyzésem. Azt mondtam, hogy az anachronismus. [ Ebben a felfogásomban támogat a t. igazságügyminister ur is, midőn ä törvényjavaslat tárgyalásánál következőleg nyilatkozott. Zay t. képviselőtársam ugyanis akkor ezt monda: „Továbbá azt méltóztatott mondani, hogy miért beszél itt a javaslat osztályokról, hiszen Magyarországon nem léteznek osztályok. Lehet, hogy ma még nem léteznek, de létezni fognak, mihelyt közgazdasági viszonyaink azon fokra fognak fejlődni, melyen más országokban ma is vannak. Az osztályok és azok közti különbség és netaláni ellenszenv csak kórjele a gazdaság, fejlettség egy bizonyos fokának. Ez pár évtized múlva nálunk is be fog következni és azért ez időre előre törvényt kell szabni és orvoslást nyújtani." Erre ő nagyméltósága ezzel válaszolt: „A mi végre az osztályok elleni izgatást illeti, arra Zay képviselő ur már megfelelt, hogy most talán nem annyira instant veszedelem, mintha majd a gyári viszonyok inkább kifejlődnek". Szó volt tehát a törvény alkotásakor arról, hogy majd pár decennium múlva lesznek olyan osztályok, ha a gyári ipar kifejlődik és akkor előfordulhat az osztályok elleni gyűlölet. De a törvény alig egy éve lépett életbe és ime a törvényjavaslat intentióival szemben ma akarjuk constatálni, hogy osztályok vannak és ezek közötti gyűlölség szítása lehetséges. Ez megtagadása azon liberális felfogásnak, mely a törvény megalkotásánál a t. házat vezérelte. S én, t. ház, szemben azzal, hogy a jelen esetben politikai szabadság kérdéséről, a képviselői állás függetlenségéről és a ház méltóságáról van szó, azt kérem a t. háztól, ne méltóztassék elszalasztani az alkalmat, hogy igenis példával statuáljuk, hogy mi ezen kérdések tekintetében, a függetlenség és sajtószabadság kérdéseiben felül állva minden pártérdeken, is solidaritásban állunk. De van egy másik vád is. Az mondatik, hogy a jelen esetben az 1848 : XVIII. t.-cz. 41. §-ának esete is fenforogni látszik és ezért is üldöztetik Szalay Imre képviselőtársunk. T. ház! Az ezen §-ra való hivatkozás mutatja leginkább, hogy itt zaklatással állunk szemben. A 41. §. igy szól: „A mely nyomdatulajdonos bármely nyomtatványra nevét és lakát ki nem teszi, vagy álnevet tesz ki, ha a nyomtatvány stb 100 frttal büntettetik " A 41. §. szól a nyomdászról, a ki akkor büntettetik, ha a sajtótermékre a nyomdaczégét kitenni elfeledte. Szalay képviselő ur aláirta a nyomtatványt, azt pedig tudjuk mindnyájan, hogy ő nem nyomdász. (Derültség.) Még is ezen paragraphus alapján is vád alá helyeztetik Szalay képviselő ur. Kérve-kérem a t. házat, méltóztassék figyelembe venni azt, hogy itt oly helyi érdekű do-