Képviselőházi napló, 1881. I. kötet • 1881. szeptember 26–deczember 31.

Ülésnapok - 1881-19

196 19. országos ülés november 24. 1881. letekre csak bizonyos községeken át mehetnek Ez azonban nem indok arra, hogy azon közsé­gek és törvényhatóságok, a melyekből és a melyekhez az át- és bekeblezés történik, meg ne hallgattassanak. Ezen tekinteteknél fogva, ép azért, mert egy politikai párton vagyok Almássy Sándor t. képviselőtársammal, tartottam kötelességemnek én is a belügyminister nyilatkozata folytán felszó­lalni, hogy igenis vannak és lehetnek szüksé­ges átkebelezések, még ha azon községek nem akarnának is egyik vagy másik törvényható­ságba bekebeleztetni, de soha a nélkül, hogy a községek maguk meg ne kérdeztessenek és az illető két törvényhatóság meg ne kérdeztessék. (Helyeslés), Önmaga a szokás és az illem sem engedi, de még azon törvényhatósághoz való ragaszkodás sem, melyet tudjuk, hogy Magyar­országon általános érzéssé vált. (Ügy van!) Ezen indokoknál fogva a beterjesztett indít­ványt nemcsak nem pártolhatom, hanem azt azon törvényhatósági ragaszkodás miatt is, melyet én legalább helyeslek, veszedelmesnek tartanám. Nem szeretaém a kezdeményezést épen a mi ré­szünkről látni, hogy ily átkebelezések itt a ház­ban az illető felek meghallgatása nélkül eszkö­zöltessenek. (Helyeslés.) Elnök: T. ház! Az 1. §. szövegére nézve észrevétel nem történvén, az elfogadtatik. Almássy képviselő úr a 17. pont után egy új 18. pontot indítványoz. Fel fog olvastatni az indítvány. Duka Ferencz jegyző (olvassa az Almássy Sándor által beadott indítványt). Elnök: Méltóztatik ezen indítványozott 18. pontot elfogadni? (Nem!) Nem fogadtatott el. Rakovszky István jegyző (olvassa a tör­vényjavaslat 2., 3., 4., ő., 6., 7. és 8. %%-ait, me­lyek változtatás nélkül elfogadtatnak). Elnök: Ekként a törvényjavaslat részletei­ben is elfogadtatván, annak végmegszavazása a legközelebbi ülés napirendjére tűzetik ki. A véd­erő-bizottság előadójának van egy előterjesztése. Gr. Török József előadó: A képviselő­ház véderő-bizottsága részéről van szerencsém a m. kir. csendőrség ellátási igényéről szóló tör­vényjavaslat iránti jelentését azon kérelemmel beterjeszteni, hogy azt kinyomatni, kiosztatni és az osztályok mellőzésével napirendre tűzése iránt intézkedni méltóztassék. Elnök: Á képviselőház véderő-bizottságá­nak jelentése a m. kir. csendőrség ellátási igé­nyeiről szóló törvényjavaslat tárgyában ki fog nyomatni, a ház t. tagjai közt szétosztatni s az osztályok mellőzésével napirendre tűzése iránt a ház a legközelebbi ülések valamelyikén hatá* rozni fog. (Helyeslés.) Még egyszer kérem a IV. és Vl-ik osztá­lyok, valamint az alapok és alapítványok jogi természetének megvizsgálására kiküldött bizott­ság tagjait, méltóztassanak minél előbb meg­alakulni. Azt hiszem t. ház, hogy mielőtt a legköze­lebbi ülés napirendjéről szólnánk, czélszertí lenne még a mai ülés jegyzőkönyvének azon pontját, mely Torna vármegyének Abauj megyével való egye­sítésére vonatkozik, hitelesíteni. (Helyeslés.) Tibád Antal jegyző (olvassa a jegyző­könyvi pontot). Elnök: Ha nincs észrevétel, a jegyzőkönyv felolvasott pontját hitelesítettnek nyilvánítom. T, ház! Bátor volnék indítványozni, hogy a legközelebbi ülés szombaton, délelőtt 10 óra­kor tartassák meg és annak tárgya legyen : 1. a mai ülésben elfogadott két törvény­javaslatnak harmadszori megszavazása; 2. a gazdasági bizottság jelentése, melyet már szin­tén méltóztatott kitűzni, továbbá a 8. sz. a. kinyomatott jelentése a képviselőház számvizs­gáló bizottságának a letéti pénztárnak 1878. évi október hó 18-tól 1881. évi június hó 3-ig, tehát három évi bevételei és kiadásairól; vala­mint a képviselőház pénztárának 1881. évi január hó í-től június 3-ig terjedő bevételei és kiadá­sairól vezetett számadások megvizsgálása tárgyá­ban; továbbá a 18. sz. a. kinyomatott jelentése a képviselőház naplóbiráló bizottságának 1881. évi október hó 7-én tartott alakulógyüléséről, a 23. szám alatt kinyomatott jelentése a képvise­lőház számvizsgáló bizottságának az 1881. évi június 3-tól ugyanaz évi szeptember 24-ig veze­tett pénztári számadás megvizsgálása tárgyában; s végre a képviselőház könyvtári bizottságá­nak 25. sz. á. kinyomatott jelentése, a kép­viselőház könyvtárának költségvetése az 1881—• 1884-ik évi országgyűlés első ülésszakára és egy könyvtári segédállomás szervezése tárgyá­ban. (Helyeslés.) E szerint a felsorolt tárgyak fogják képezni a szombaton délelőtt 10 órakor tartandó ülés napirendjét. (Helyeslés.) Egyéb tárgy nem lévén, az ülést bezárom. (Az ülés végződik 12 óra 15 perczkor.)

Next

/
Thumbnails
Contents