Képviselőházi napló, 1881. I. kötet • 1881. szeptember 26–deczember 31.

Ülésnapok - 1881-19

jgg ft. országos ölés november 24. 1SS1. a birák számának szaporítása állandóan szük­séges, akkor ne ilyen törvényjavaslatokkal lépjen föl, mert a képviselőház soha sem egyezhetik bele, hogy ideiglenesség czíme alatt birói szer­vezetünk szellemével ellenkező állandó intézkedés tétessék. A másik, mit fölemlíteni nem mulaszthatok el, azon fölötte különös eljárás, mely a maros­vásárhelyi kir. táblára vonatkozólag történt. Az igazságügyminister ur eredeti törvényjavaslatában arról, hogy a marosvásárhelyi kir. táblánál ilyen kisegítő birák alkalmaztassanak, említést nem tesz. Két dolog közül tehát az egyik áll. Vagy ismerte az igazságügyminister ur jól, helyesen azon állapotokat, melyek a marosvásárhelyi kir. táblánál fennállanak s tudta, hogy ezen anomal eljárás, mely fájdalom, itt szükséges volt, ott is szükséges, de akkor teljesen megfoghatatlan, hogy csak ugy incidentaliter egyik-másik igaz­ságügyi bizottsági tag ötletéből ezen ideiglenes rendszabályt egyszerre egész készséggel oda is kitérjesztetni kész; vagy pedig lehetséges, hogy az igazságügyminister ur nem volt kellőleg fel­világosítva azon állapotokról, melyek a maros­vásárhelyi kir. £ tábla hatáskörében fölmerültek és nem birt tudomással arról, hogy ott is az igazságszolgáltatás teljes fönakadása fenyeget és csak az igazságügyi bizottság egyik-másik tagjának föiszólalásábói értette meg azt, hogy azon rendszabály, melyet behozott nem elégséges, mert Erdélye nézve feladatának egy fontos részét nem teljesiti. Az alternatív két eseten kivül harmadikat nem látok. Minden esetre igen jellemző arra nézve, hogy minő módon gyakoroltatik a fel­ügyeleti jog és minő módon tétetik a kormány részéről elég azon kelléknek, hogy az igazság­szolgáltatás rendes ügymenete a törvényszékek­nél különösen a fellebezési bíróságok s azon tö­mérdek magánérdeknek, mely ott fönforog, s mely magánérdek a leggondosabb kímélést várja oly óriási áldozatok mellett, melyek aránylag hozat­nak, mondom, nagyon jellemző azon gondosság, melyet a kormány e tekintetben gyakorol. Én részemről azt tartom, hogy a t. ház nem eléged­hetik meg azzal, hogy az igazságügyi bizottság fölszólalása folytán ilyen anomal rendszabály a minister által kitérjesztetik az igazságügyi bizott­ságban egyik-másik fő bíróságra és nem eléged­hetik meg azon általános okokkal, melyeket a bizottság előadója felhozott jelentésében, (Helyeslés halfelöl.) hanem joga van megvárni, hogy a minister ezen törvényjavaslat tárgyalásánál felálljon és fel­világosítsa azon körülményt, hogy miért tért el eredeti törvényjavaslatától, mi oka annak, hogy ezen anomaíikus rendszabály oda való kiterjesz­tését és sokkal nagyobb mértékben való életbe­léptetését szükségesnek tartotta. Ezeknek kifejezése mellett és annak ismét­lésével, hogy az igazságügyi politikáért nem akarok solidaritást vállalni, hanem csak a szük­ség-állapotnak kívánok engedni: e törvény­javaslatot általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés balfelbí.) Pauler Tivadar igazságügyi minister: Az előttem szólt képviselőtársam nem bocsátkoz­ván az igazságügyi politika általános bírálatába és szorítkozván csupán a törvényjavaslatra és ennek intézkedéseire: én is kizárólag erre fogok szorítkozni. A törvényhozás, nem az én indít­ványomra, több évvel ezelőtt azt, az elvet fogadta el, hogy a legfőbb itélőszéknél összehalmozódott hátralékok feldolgozására a kir. táblának néhány birája rendeltessék át, sőt erre az igazságügyi ministernek felhatalmazást is adott, a szám meg­határozása nélkül. így történt, hogy már elődöm a semmítő- és a legtöbb itélőszékhez kir. táblai bírákat rendelt át, kik a hátralékok feldolgozása után ismét a kir táblához tértek vissza. Ennek szüksége merült fel ismét ezen és a múlt évek­ben, azonban ennek következtében az a nehézség állott elő a kir. táblánál, hogy csökkenvén az ítélő birák száma, a hátralékok ottan szaporodtak fel. Ennek a bajnak elhárítása végett a múlt évben először a pótbirák számának szaporítását, másodszor pedig, míg a hátralékok feldolgoztat­nak, néhány bírónak az első folyamodása bíró­ságoktól való berendelését indítványoztam. A t. ház mind a két indítványt elfogadván, a pótbirák száma szaporittatott és az első folyamodása törvényszékektől kisegítő birák rendeltettek be. Az új perrendtartás és a végrehajtási törvény intézkedései folytán lényeges változások fognak az új évvel beállani törvénykezésünkben. Neve­zetesen a legfőbb itélő- és a semmítőszékhez beosztott birák vissza fognak menni. De tagad­hatatlan, hogy főkép a semmítőszéktől bizonyos mennyiségű hátralék fog elintézés végett a kir. táblához áttétetni. Ha tehát nem akarjuk azt, hogy ott fennakadás legyen legalább eleinte, azon kell lennünk, hogy az erők, a melyek ott vannak, ne csökkentessenek, hanem még inkább fokoztassanak. Erre a jelenlegi körülmények közt, midőn átmeneti stádiumban vagyunk, azon birák megtartását, a kik tényleg működnek és a kik referálnak: a legczélszertíbbnek vélem. Ha a jövő évben azon meggyőződésre jutnék, hogy az új törvénykezési szabályok után is szükséges a felső törvényszékek bíráinak szaporítása, akkoratörvény­hozás elé ilynemű indítványnyal fogok járulni, habár most, midőn a táblák decentralisátiójának kérdése úgyszólván csak az idő feladata és a midőn a bűnvádi eljárásban a felső bíróságoknál a szóbeliség behozatalának küszöbén állunk, újabb állomásoknak nagyobb számban való rend­szeresítését indikáltnak nem tartom. De mondom,

Next

/
Thumbnails
Contents