Képviselőházi napló, 1881. I. kötet • 1881. szeptember 26–deczember 31.

Ülésnapok - 1881-13

Í30 13. országos ülés ottőber 27. IS81Ámanagy és sokat jelentő kifejezés, nem törpül-e össze ezen nyilatkozat után, hogy az államháztartásban nagyobb kezelési rend van s az állam hitele ma könnyebben kibányászható? Es, ha a kormány érdemül rója fel magának azt, hogy most ily kezelési rendetlenségtől tartani nem lehet, hogy — ismétlem a viszonyok nyomása elmúlván, azok hatása sem érezhető : ugyan kérdem, miért tulajdonítja ezt az érdemet önmagának? Hiszen elődei alatt, az 1874 óta következő kormányok alatt már ebben az értelemben a rend helyreállott, abban az értelemben pedig, hogy az állam fizetései meg nem szakadtak, a rend mindig megvolt, a nélkül, hogy a többi kormányok érdemesnek tartották volna evvel dicsekedni. [Derültség balfelül.) Az állam s hitelének helyreállításáról is szól a trónbeszéd : és a ministerelnök ur kiemeli azt, hogy ez nem pusztán a pénzpiacz kedvező helyzetének eredménye, hanem része és pedig lényeges része van abban azon belső viszonyok javulásának is, melyek hitelünk alapjait képezik. Alkalmam volt már elmondani másutt és ismétlem itt is, hogy a relatív javulást az állami hitelviszonyok terén elismerem. De ezt lényegesen az általános pénzpiacz kedvező helyzetének tulajdonítom és a kormány érdemét abban kell helyezni, hogy a készen kinálkozó alkalmat megragadta és felhasználta. De azon belső viszonyok javulását, melyekre hasonló súlyt méltóztatik fektetni, sehol sem találom és az államháztartás mérlegének stagnatíója nagyon is alkalmas arra, hogy e véleményben megerősítsen. És midőn a i ministerelnök ur arra hivatkozik, hogy a magyar papírok árfolyamának emelkedése nagyobb mérvű, mint a jóhitelű külföldi állampapírjaié; ez a tény t

semmiképen nem igazolja azt a következtetést, hogy a hitelnek belső viszonyunkban fekvő alapjai lényegesen javultak volna. És miért nem, t. ház? (Halljuk!) Mert pl. ha a t. ministerelnök ur arra hivatkoznék, hogy az általános pénzviszonyok folytán az angol consolok alig emelkednek fél vagy egy perczentet, mig ellenben a magyar állampapírok emelkedése 10—15, sőt többre is mehet •. ez, t. ház, nem bizonyítja azt, hogy a javulás, ha számokban kifejezve különböző is : egyszersmind aránylagosan is nagyobb. Ha a skála, mely az árfolyam emelkedésére kínálkozik, az egyiknél csekély, a másiknál felette nagy, az emelkedésnek számokban kifejezett nagyobb mérve, még mindig csak aránylagos a másiknak számokban kifejezett csekélyebb mérvéhez. (Ellenmondások a jobboldalon.) Régi tapasztalati igazság az, hogy minél megszilárdultabb egy állam hitele: annál csekélyebb, alig érezhető az a befolyás, mit papírjainak árkeletére az általános pénzpiacz időleges állapotai gyakorolnak és én farosának tartom és nézetem szerint helytelennek az érvelést, hogy mert állampapírjaink árkelete nagy érzékenységet mutat : tehát hitelünk belső alapjai javulásnak indultak. Majd, ha a pénzpiacz állapotai megint kedvezőtlenre fordulnak, majd ha a hitel szűk, nehéz s a pénzpiacz bizalmatlan lesz, mit valóban nem óhajtok, de tartok tőle — s ha akkor papírjaink átkeletének hullámzása a megszilárdult államok pap ujaihoz mérve, kedvező képet mutat, csak akkor bírhat alappal az az okoskodás, melylyel ma oly bőkezűleg szoktak előállani. Ezek az okok, melyért azon kedvező képhez, melyet a trónbeszéd pénzügyeinkről felmutat nem járulhatok és — mellőzve a pénzügyeknek minden további fejtegetéséi — államháztartásunk mérlegének jelen állása, a kormány pénzügyi politikája mellett kevés reménynyel tekintek azon törekvésre, melyet a trónbeszéd a a hiány fokozatos megszüntetésére nézve kiemel. Még kevésbé kielégítő, ha lehet, a helyzetnek a trónbeszédben nyilvánuló felfogása, s az arra épített törvényhozási politikája a kormánynak, az állami kormányzat egy

T inásák, reformokra szorult nagy ágában, a belügyi közigazgatás kérdésében. Itt három külön rendszabály meghozatalát teszi kilátásba és az erre vonatkozó nyilatkozatait óhajtom bonezkés alá venni. (Halljuk! Halljuk!) Mielőtt azonban erre áttérnék, egy kis képben meg akarom mutatni, hogy az igazságügyi politikában is lehetetlen azon elszigetelt intézkedések által, a melyek igértettek, sikeres reformokat létesíteni. A trónbeszéd kiemeli, kétségkívül az igazságügyi minister javaslata folytán, hogy a büntető törvényhozás a bűnvádi eljárás szabályozása által kiegészíttessék; de a királyi táblák decentralisatiójáról, arról a nagy "bírói reformról, a mely ezen bűnvádi eljárás folytán, ha már más okokból nem is akarjuk, okvetlen szükséges lesz, egyetlen egy sort sem tartalmaz sem trónbeszéd, sem a többség válaszfelirati javaslata és ebben is tudva azon idegenkedést, melylyel ez eszme a kormánykörökben tekintetik, azt kell hinnünk, hogy azt elhalaszthatónak, vagy kevésbé lényegesnek tartják. Mint egy széttörött tükörnek minden darabjában egy és ugyanazon nap tükröződik vissza, ugy a kormány felfogásának minden részleteiben egy és ugyanazon hiány jelenkezik, mely abban áll, hogy feladata egyes részeinek összefüggését és rendjét, az egyes reformok sikerének egymásban rejlő feltételeit egészen szem elől téveszti. Legtöbbet látszik ígérni a t. kormány a közigazgatás javítására, de itt csodálatosan eltérő formulákban. Először olvassuk, hogy „a