Képviselőházi napló, 1881. I. kötet • 1881. szeptember 26–deczember 31.
Ülésnapok - 1881-12
12. országos ölés október 13. lSbl. 109 kiadásokhoz, olvastam egy izben azt, hogy a legelső helyen Magyarország áll, mert 8 jövedelmének 62%-át fizeti az államháztartásra. Első pillanatra megdöbbentem és majdnem hihetetlennek tartottam ezt; gondolkoztam felette s meggyőződtem arról, hogy a földmírelő Magyarországon földadó fejében 29" 75 /ioo 0 /o-ot fizet államadó fejében, tehermentesítési járulék fejében, tehát majdnem 30 frtot; azonkívül átlag számítva, az országban fizet a földmívelő, több mint 50% községi adót, de csak 50%-kot veszek, ez tehát ismét 15 frt, ez kitesz tehát összesen 45 frtot. Hátra van még a monopólium és a közvetett adók egész serege: a só, dohány, bor, hús, liszt és isten tudja mi minden, a melyek fejében a földmíves közvetett adókat tartozik fizetni. Hegedűs Sándor: Meg a csizma! (Derültség.) Polonyi Géza: Igen, az is! Azért jár a nép mezítláb, mert még a csizmát is megadóztatják. (Igaz! a szélső baloldalon.) T. ház! Annyira vagyunk már, hogy nagyon könnyű elhinni és valószínű, hogy csakugyan 62 frtot fizet 100 után a földmívelő az államháztartásra. Már pedig t. ház, ba tudjuk azt, hogy mily kínvallató eszközökkel hajtatik be ez adó is, akkor azt hiszem, helyreállott háztartási rendről komolyan beszélni nem lehet. De t. ház, van a többség válaszfelirati javaslatában egy pont, a melyre még reflectálni akarok, és ez a közlekedési ügy. A felirati javaslatba felvétetett az, hogy javítsuk vasutainkat és vizi utainkat. Ugy látom, hogy talán szándékosan mellőztetett felemlítése annak, hogy javítsuk kőés országutaiiikat. Erre a körülményre akarom én különösen a többség figyelmét felhívni. A ki Jász-Nagy-Kún-Szolnok megyétől kezdve le a Bácskáig a magyar alföldet, e magyar Kánahánt ismeri, az szívszorulva, elfojtott lélekzettel gondol vissza arra, mily borzasztó nélkülözésekkel küzd e nép épen a jó országutak hiánya miatt. Utai világhírű küllő-dagaszíóvá és vendégmarasztóvá letíek és sokszor hónapokig nem jutnak azon helyzetbe, hogy gabuájukat a forgalom piaczaira elvigyék. Azt hiszem, t. ház, hogy a többség sem fogja ezen tényt megtagadhatni és nem fogja ezen vidékeket mostoha gyermekeinek tekinteni, hanem reá tér az áldásos működés utján azon kérdésre is, hogy igyekezni fog ezen közlekedési bajokon javítani. T. ház! Áttérek ezután felszólalásom tulajdönképein lényegére, szólok a Határőrvidék bekeblezésének kérdésérői. (Halljuk!) 1867 óta a többség táborából egy röpszó került ki, mely \gy hangzik: vessünk fátyolt a multakra. Ezen kérdés is egyike azoknak, melyek a többség zsibbasztó politikájának egyik Achillessarkát képezi s melynek elfeledésére nagyon is sűrű fátyol kellene. Miről van szó? Szó van a Határőrvidéknek bekebelezéséről és közigazgatási egyesítéséről. Szó van a többi közt a bródi-, péterváradi- és gradiskai ezredek bekebelezéséről is. Nem akarom a t. házat történeti reminiscentiákkal untatni, de azt röviden megemlítem, hogy mindezen három határőrvidéki ezred magyar anyaterületből lön alakítva. Ezen magyar anyaterületről az 1868. évi XXX. t.-cz. 66. §-ában az igen t. többség annak idején a nemaeti vagyon rovására tettleg lemondott. Ehhez tehát szólni már nem szükséges; de igenis szükséges constatálni azt, hogy a többség már akkor űzte azon jogfeladási politikát, a melyet most is folytatni látszik és szándékozik. En, t. ház, hajlandó vagyok még a multakra is fátyolt vetni, de arra már nem vagyok hajlandó, hogy a multakban elkövetett sérelmeket ujabb sérelmekkel és újabb törvénytelenségekkel tetézzük. E tekintetben, t. ház, én önöktől nem kérek egyebet, mint azt, hogy az önök maguk által alkotott 1868 : XXX. t.-cz. szigorú rendelkezéseit kövessék. A magyar király esküjével szentesített diploma-inauguraléban benne van az, hogy a magyar király ez ország törvényeit meg fogja tartani. Ezen megtartatni ígért törvények közt van az 1791 : XII. t.-cz. is. Ezen törvényczikkben világosan benne áll az, hogy ez ország kir. nyílt parancsok és pátensek által kormányoztatni nem fog. Mégis mi történik? A nemzetnek egy területéről, a nemzet közvagyonának egy jelentékeny részéről és annak különösen pénzügyi oldalairól is egy cs. kir. nyílt rendelettel történik intézkedés 1881-ben. Ha valakinek kétsége volna azután, hogy itt az 1791 : XII. t.-cz. alkalmazható, akkor engedje meg nekem, hogy egy közelebbi törvényczikkre, magára az 1868. évi XXX. t.-cz.-re hivatkozzam. Tény az, már Mocsáry Lajos t, képviselő társam constatálta. hogy itt bizonyos kir. alapítványok czége alatt ebből a vagyonból egy nevezetes rész elkülönittetik, elszakittatik. Az 1868 : XXX. t.-cz. 19. §-a így hangzik: „Ha Horvát-Szlavonországok kormányzati területe, Dalmátia tettleges visszacsatolásával, vagy a határőrség közigazgatási egyesítése által növekednék : a Horvát-Szlavonországokkal egyesített területek jövedelmei szintén a 16. és 17. §§-ban megállapított kulcs szerint osztatnak meg a horvát-szlavón beligazgatás s a közösUgyek költségei közt." Ugyané törvénynek 70. §-a kimondja azt, hogy ezen egyezmény másképen, mint azon összes factorok hozzájárulásával, kik ezen egyezményt kötötték, meg nem váítoztatiiató. Igen, t. ház, ki merné tagadásba venni azt,
