Képviselőházi napló, 1878. XIX. kötet • 1881. május 12–junius 1.
Ülésnapok - 1878-408
408. országos ülés május 28. 1881. 155 Visszatérvén, e napirendre; szólásra senki sem lévén feljegyezve, a vitát bezárom. Szó illeti még az előadó és a minister urat. B. Kemény Gábor, földmívelés-, ipar- és kereskedelmi minister: T. ház! Azt hiszem, hogy indokolva van, hogy a szőnyegen forgó törvényjavaslatot illetőleg némelyeket én is elmondjak. A legtüzetesebben szólott gr. Apponyi Albert és ezért én is az ő felszólalásával fogok rövid beszédemben aránylag a leghosszabban foglalkozni. Gr. Apponyi Albert képviselő ur azt, hogy itt felhatalmazás kéretik és nem maga a megkötött szerződés nyújtatott be a tárgyalás alapjául, csakis formakérdésnek tekinti. Tökéletesen igaza van. A szerződés megköttetett és hogy a szerződésben mi van, habár annak szövege hiteles alakban nincs is kezemben, tudom, valamint tudom az egyes eltéréseket is, a melyeknek főbb pontjai a közgazdasági bizottság jelentésében foglaltatnak. Kitűnik belőlük, hogy nem egy merőben új szerződésről, hanem az eddigi szerződés meghosszabbitásáról van mindössze szó nagyon csekély módosításokkal; és kétségen kivül czélszerűbb a tanácskozások jelen stádiumában ezen utat, mint a másikat követni. Azt tehát, bogy az ellenzék részéről ezen út elfogadtatik, természetesnek találom. Különben a t. szónok ur felemlítette, hogy nem lett volna-e helyesebb a szerződéses viszony teljes megszakításával, szomszédunkkal minden jogilag rendezett szerződéses viszony nélkül lenni? Erre már, t. ház, határozottan az a nézetem, hogy nem. Ha nincsen semmi néven nevezendő szerződéses viszony, akkor bármely perczben, a vámkezelésnek, vámszedésnek és kereskedelemre vonatkozó száznemü intézkedéseknek bármely részére nézve feltétlen szabad rendelkezési jog van adva mindkét államnak. Mit állandósít ez? A bizonytalanságot. Pedig mindenki tudja azt, a ki közgazdasági dolgokkal foglalkozott, hogy mily rendkívül fontos a bizonytalanság elkerülése. Nagyon gyakran egy igen kevés becsű, de határozott viszonyt szivesebben fogadnak el a kereskedők, mint egy olyan lehetőség kilátását, mely átváltoztatik későbben másra és újra másra. Gr. Apponyi ur megjegyzéseket tett azon viszonyra, a melyben a vámtarifánál fogva a monarchia másik felével állunk. Ezekkel tüzetesen foglalkozott beszédében a ministerelnök s azokra nem kívánok kiterjeszkedni. De legyen szabad egy pár oly megjegyzést tennem, melyeket a ministerelnök ur mellőzött. Gr. Apponyi ur azt a helyzetet, melyben mi vagyunk az osztrák-magyar monarchia másik felével szemben, odaszegzettuek, véglegesen és javíthatatlanul odakötöttnek jelezte. Ez, t. ház, nem áll. Apponyi képviselő ur felhozta, hogy a Lajj tháutúli részekben, Ausztriában mennyire felel meg saját igényeiknek és viszonyaiknak áz autonóm tarifa, mi nekünk pedig csak árt s igy mi meg nem változtathatnék s egyáltalán nem lehet kilátás arra, hogy megváltoztassuk mindaddig, míg a kikötött időtartam le nem jár. Megemlítette a ministerelnök, hogy e tekintetben Bécsben alant is, fennt is, jobbról, balról, új meg új, kisebb és nagyobb, majd pedig az egész vámtarifa megváltoztatásának szüksége van hangoztatva, majd ismét egyik-másik positiónak megváltoztatása. Egyébiránt méltóztassék meggondolni, hogy ezen nehézség a kereskedelmi viszony létrehozásánál nemcsak itt fordul elő az osztrák-magyar monarchia két felében, hanem jelenleg az egész világon dominál. A 30—40-es években bármerre a civilisált világban, ha kereskedelmi szerződésről volt szó, azt megkötötték még oly államok is, melyek határozottan a szabad kereskedés elvét követtek és nincs oly állam, mely magát leghatározottabban a szabad kereskedelem hívének vallotta, mely soha egyáltalában semmi tárgytól vámot nem szedett volna. De ezek csak az elvet állapították meg, ahhoz közeledtek, a menynyire lehetett, bizonyos idealismussal nézték a kereskedelem fejlődését; de sokkal kevésbé voltak hidegek a szomszéd érdekek iránt s készek voltak bizonyos előnyöket adni saját érdekök feláldozásával, hogy azután maguknak is előnyöket biztosítsanak. Ellenben mit látunk bármerre is tekintünk ? Egyik állam a másik után szünteti meg a kereskedelmi szerződéseket; a szerződések lejártak, csak a legtöbb kedvezményi viszony tartatik fenn. így azt látjuk, hogy legutóbb Francziaország mondta fel a kereskedelmi szerződéseket. Tehát mindazt a nehézséget, melyet most a kereskedelmi szerződések megkötésére vonatkozólag lehet találni, ezen közös vámterületből és saját autonóm tarifáinkból leszármaztatni akarni a 19. század ezen évtizedében, azt gondolom, nem lenne helyes és méltányos megítélése a kormány eddigi politikájának, követett útjának. A mit gr. Apponyi igen t. képviselő ur a teendőkre nézve elmondott, abban én nagyon sok tekintetben osztom az ő nézeteit, még egy kissé kijebb terjesztve talán azt, mit ő jelzett, mert úgy látszik, mintha specialiter Németország és a németországi kereskedés szempontjábólkivánta vas • uti szállítási díjaink leszállítását, vasúthálózatunk kiegészítését, a vizi utaknak több irányban leendő kiépítését, továbbá, hogy magunknak a monarchiában piaczot biztosítsunk, kívánta azt, hogy a mennyire lehetséges a külföldön saját terményeinknek piaczot keressünk. Ezt nemcsak a német viszonyok, hanem saját magunk jól felfogott J viszonyai is követelik. Nekünk nemcsak Német20*
