Képviselőházi napló, 1878. XVIII. kötet • 1881. márczius 16–május 11.

Ülésnapok - 1878-369

369. országos ülés márczius 17. 1881. 43 támadható zavar oly szűk korlátok közé szorittassék, hogy Európa általános helyzetére visszahatással ne lehessen. Kérem a t. házat, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Felkiállások jobbfelöl: Tudomásul vesszük!) Helfy Ignácz: T. ház! Azon fő kérdésre nézve, milyen eredményre fogok jutni nyilatkozatom végén, vájjon tudomásul veszem-e a választ, vagy nem, megvallom, hogy e pillanatban nyilatkozni alig tudnék, mert még nem látom a választ. (Derültség.) Első benyomásom az, hogy tulajdonképen a ministereluök ur nem válaszolt. Mindazonáltal meglehet, hogy néhány perez elegendő lesz arra, hogy valamit mégis felfedezzek válaszában. Egyelőre arra fogok szorítkozni, faogy sorban válaszoljak arra, a mit a ministereluök ur mondott. (Halljuk!) A ministerelnök ur mindenekelőtt ellentétet látott abban, hogy bárki, legyen az bár egyszerű képviselő is, akként állítsa fel a kérdést, hogy azt mondja: óhajtom az állam részéről a semlegességet, de egyúttal mondja ki a kormány azt is, hogy ezen semlegességet minden rendelkezésére álló eszközzel mások által is meg fogja tartatni. Én ebben semmi ellentétet sem látok, mert ha ugy volna, miként a minister ur mondja, akkor nem lehetne szó a világ egy törvényhozásában sem általános semlegességről, vagy a non iaterventio elvének érvényesítéséről. A midőn én azt kívántam, hogy a semlegesség megóvassék, én nem azt mondtam, hogy a kormány ezt igy jelentse ki a többi hatalmaknak, hanem interpellátiómban egyenesen az van mondva, hogy el van-e határozva kormányunk minden rendelkezésére álló módon oda hatni, hogy a semlegesség megtartassák? Oda hatni! Én az eszközöket nem említettem. Hogy mit értettem ez alatt, abból sem csinálok titkot. Az indított interpellátióm megtételére, a mint meg is mondtam indokolásomban, hogy aggodalmat keltett bennem és barátaimban és ugy hiszem, a nemzet nagy részében is az észlelt mozgalom, mert tas'tunk tőle, oly meglepetésre fog felébredni a nemzet, mint az orosz-török háború után. Akkor az az ismeretlen valami, a mit folyton titkoltak: Bosznia volt, ennek a neve, a mi most történik, iehet Saloniki. Ez az, a mit a nemzet, belső meggyőződésem szerint, íiem óhajt és a mit a nemzet érdeke határozottan visszautasít. (Ugy van! a szélső baloldalon.) A t. ministereluök ur azt mondja, hogy a hatalmakkal egyetértőleg működött a külügyi kormány e tekintetben. Hát ez sem válasz, mert azt a múltban is mindig méltóztattak itt mondani, hogy a hatalmakkal egyetértőleg járnak el, de azután a végén sült ki, hogy minő hatalmakkal. Mi tadjuk, hogy e kérdésben csaknem lehetetlenség, hogy egyetértés legyen a hatalmak között; mindegyik más-más irányban működik. Nem szükséges, hogy én itt részletekbe bocsátkozzam, mert hiszen a ki olvasta a berlini congressus tárgyalásainak ezen kérdésre vonatkozó részét, nagyon jól tudja, hogy ott e pontra nézve egyetértés nem volt; de sőt — és itt engedje meg a t. ház, hogy erre a pontra kiterjeszkedjem, mert ezt kell tisztába hozni, hogy valamiképen tájékozhassuk magunkat azon irányra nézve, melyet külügyi kormányunk elfoglal ezen kérdésnél — mondom, a jelen diplomatlai actió erre vonatkozólag már magában véve meglepett, mert annak semmi jogi alapját nem találom sehol. Az ürügy az, hogy a berlini congressus megállapodásainak miként leendő végrehajtásáról volna szó. Engedelmet kérek, a berlini congressusban a görög-török határ kiigazítási kérdésre nézve semminemű megállapodás nem történt. Mikor ott a 13-ik jegyzék szerint Waddington, Francziaország képviselője felvetette a görög kérdést és azon véleményének adott kifejezést, miszerint óhajtandó, hogy a congressus invitálja Törökországot, hogy Görögországgal a határkiigazítás iránt megállapodásra jusson s ugyanazon alkalommal ő maga is kijelölte azon határt, egyfelől az Aegei tengernél, másfelől a Jóniai tengernél; erre rögtön felállott Beaconsfield és kijelentette, hogy a mi a Waddington által jelzett határpontokat illeti, azok nagyon disputabilis kérdések és hogy ő egyébként reményli, hogy ez iránt a két hatalom egymással megállapodásra fog jutni. Ily értelemben nyilatkozott még két más hatalom képviselője s épen csak a mi részünkről Andrássy gróf és Oroszország részéről Oorcsakov voltak azok, kik egész készséggel járultak hozzá a Törökország hátrányára lévő indítványhoz. Hogy mennyire igaz, hogy az csak pour parler volt s hogy megállapodás erre nézve a congressuson létre nem jött, bizonyítja a 18-ik jegyzék. A midőn ugyanis Julius 8-án az e tárgyra vonatkozó passusnak szövegezése forgott szőnyegen, akkor Karatheodori pasa Törökország részéről kérte a congressust, hogy ezen szövegezést tartsa függőben, miután még nem kapta meg a várt felvilágosításokat Konstantinápolyból éssferre Bismarck, mint a congressus praesese, határozottan e szavakat mondta: miután a congressus nem határozatot mond ki, hanem csak kívánságot nyilvánít, semmi szükség nem forog fenn az iránt, hogy itt Törökország nyilatkozzék vagy sem. Tehát maga a congressus elnöke az utolsó gyűlésben határozottan kijelentette, hogy határozatot e tárgyban a congressus nem hoz. E szerint mindaddig, a mig nem látjuk felvilágosítva az általam e részben az imént felvetett kérdést — s belátom, hogy a t. ministerelnök 6*