Képviselőházi napló, 1878. XVIII. kötet • 1881. márczius 16–május 11.

Ülésnapok - 1878-374

374 országos ülés márcssins 28. 1881 115 törvénykönyv hiánya, akár a bűnvádi eljárás hiánya. (Ugy van! a jobboldalon.) Egyébiránt bátor vagyok a t. ház figyelmét kikérni egy körülményre. (Halljuk!) Mint dr. Plósz Sándor egyetemi tanár ur, ki a szóbeliség tanulmányozására lett kiküldve, valamint én is, ki hasonló czélból utaztam a külföldön, előterjesztettünk az igazságügyministerhez intézett jelentésünkben bizonyos reformjavaslatokat, melyek nyomban meghonosíthatok volnának és czélszerü átmenetet képeznének a szóbeliségre. Én magam az igazságügyi bizottságban is hangsúlyoztam ezen reformjavaslatokat, a melyek egy novella keretébe tökéletesen beillenének. De az igazságügyi bizottság megfontolván azokat, azt találta, hogy ha egy ilyen novella, készíttetnék, az ezen országgyűlés tartama alatt már nem volna tárgyalható. És épen abban, hogy az igazságügyi bizottság a novella elkészítését, formulázását jelenleg nem óhajtotta, a legnagyobb garantia fekszik abban, hogy a szóbeliséget sokkal hamarabb tartja megvalósíthatónak, oly gyorsan és oly mérvben, hogy czélszeríibbnek tartja most ilyen javaslat által segítem a létező bajokon, mintsem, hogy ismét egy évet veszítsünk egy újabbi törvényjavaslat szerkesztésével. Midőn a bizottság felsorolta azon nehézségeket, melyek a szóbeli perrendtartás elkészítésénél észlelhetők, nem merítette ki azon nehézségeket. Mert, hogy nálunk csakugyan panaszkodni lebet a miatt, hogy a törvények előkészítése sokkal több időt vesz igénybe, mint másutt, a mint azt Manciéi Pál képviselő ur is hangsúlyozta, ugy nem szabad feledni azt, hogy talán egy országban sincs kedvezőtlenebb helyzetben az, a ki törvénykönyvek és törvényjavaslatok készítésével foglalkozik, mint nálunk, mert azok, a kik nálunk törvénykönyvek, törvényjavaslatok készítésével foglalkoznak, nincsenek azon helyzetben, hogy ezen munkájuknak kizárólagos odaadással élhetnének. Mindazok, a kik törvények előkészítésével foglalkoznak, más hivatási teendők által vannak igénybe véve; mint képviselők, idejük legnagyobb részét a képviselőházi és bizottsági ülésekben töltik, vagy más magán hivatási teendőkkel vannak elfoglalva. Már pedig tudományos és törvényhozási munkákkal csak ugy lehet gyorsan haladni, ha az arra hivatott egyén kizárólagos odaadással szentelheti magát annak a munkának. (Helyeslés a jobboldalon.) Ebben van a legnagyobb nehézség, a mely uáluk tapasztalható. Mindazáltal nem osztozom az igazságügyi bizottság azon érvében, mely a német szóbeli perrendtartás előkészítésének hosszú tartamából van merítve s nem osztozom azok nézetében, a kik az osztrák perrendtartásnak különböző stádiumaira utalnak, midőn le akarják vonni a valószínűségi számítást arra nézve, hogy mikor fog elkészülni a mi polgári törvénykezési rendtartásunk. Nem osztozom e nézetben azon egyszerű okból, mert egy későbbi törvényhozási munka az azt megelőzött hasonnemíí törvényhozási munkánál mindig könnyebb és mindig rövidebb idő alatt készülhet el. Hisz az első polgári törvénykönyv megalkotása decenniumokat vett igénybe s épen okulva azon tapasztalatokon, melyek az előbbi törvénykönyvaek készítésekor fölmerültek, a későbbi codificatiók gyorsan haladhattak, ugy, hogy semmi arány sem forog fenn az utóbbi és az előbbi codificatió köztt. Nem is ebben van a nehézség, hanem a nehézség, a melytől én félek, bizonyos megrögzött előiteletekben, bizonyos conservatmsreusban rejlik, a mely még olyanok részéről is ijesztő dimensiókban fog előttünk annak idején fölmerülni, a kik elvben megszavazták azt a határozatot, a mely a törvénykezési rendtartást a szóbeliségre fektetendőnek nyilvánítja. Birói és képviselői körökben nagy harcz lesz azon conservativismussal, a mely különösen ott, a hol éveken, decenniumokon át megszokott bizonyos eljárásnak felforgatásáról van szó, szemlélhető. Mondhatnám, hogy bizonyos hypocondria az, mely a különben természetes prosessus befolyásától irtózik, egy jogászi hypocondria, azon jogászi hypocondria, a mely már most észlelhető volt akkor, midőn az igazságügyi bizottság körében a plaidoire intézményének a felső bíróságoknál való meghonosítása felvettetett. Ez egy beteges, kóros jelenség. Az illetők irtóznak attól, a mit mások különben természetesnek tartanak; mint a hypoconder, a ki azt hiszi, hogy gyomra nem képes megemészteni azt az ételt, a mely előtte van, mig a másik ember azt egyszerűen jóizíía megeszi. Épen úgy irtóznak a plaidoiretól s látjuk, hogy birói körökben is agitatiót indítottak ellene; irtóznak attól, a mi pedig egészen természetes, hogy a felek egyszerűen, közvetlenül előadják a biró előtt az ő nézeteiket. Ettől a hypochondriától félek én s nem attól, hogy a törvényjavaslat elkészítése fog sok időt igénybe venni. Egyébiránt ez egy későbbi kérdés* Ma nem állunk ezen kérdéssel szemben. Ma szemben állunk azon kérdéssel, hogy a legégetőbb hiányok javítását czélzó ezen törvényjavaslat keretébe beférnek-e lényegesebb oly módosítások és reformok, melyek jelentékeny lépéssel közelebb hoznának minket a szóbeliség kivánt czéljához. E tekintetben, Plósz Sándor t. barátomnak a „Jogtudományi közlönyben" felvetett javaslatát Pulszky t. barátom a házban magáévá tette, felhozván azt, hogy 15*