Képviselőházi napló, 1878. XVII. kötet • 1881. január 29–márczius 14.
Ülésnapok - 1878-343
343. országos ülés február 1. 1881. 4. csődbíróság területén kivül vannak, az illetékes telekkönyvi hatóság, a csőd elrendeléséről táviratilag értesítendő. Az ekként értesített telekkönyvi hatóság a csőd elrendelését azonnal széljegyzésbe venni, az eredeti csődnyitási határozat beérkezése után pedig feljegyeztetni tartozik. Ugyanezen eljárás követendő akkor is, ha a bíróság a csődnyitás után jut tudomására annak, hogy a csődtömeghez ingatlanok tartoznak." Gróf Lónyay Menyhért: A t. ház kegyes volt indítványomat az igazságügyi bizottsághoz által tenni. A t. bizottság ámbár fenntartotta ez ügyben nézetemmel ellenkező álláspontját, mindamellett igyekezett a most tárgyalás alatt levő javaslatában az elismert káros eshetőségek mérséklése czéljából javasolni, hogy a csődnyitásnak mielébbi közzététele s az adós ingatlan javaira gyorsan eszközlendő telekkönyvi följegyzése, törvényileg elrendeltessék. Engem, ki mindenekelőtt a telekkönyvi publica fides megóvásának elvét kívánom fenntartani; a javasolt intézkedés — habár beismerem, hogy az a káros következményű eseteket mérsékelni fogná — még sem nyugtat meg teljesen. Mert több körülménynél fogva megtörténhetik, hogy a csődnyitás napjától, ennek telekkönyvi bejegyzéséig, vagy széljegyzéséig huzamosb idő telik el; anuyival inkább, mert a csődöt elrendelő bíróság, a csődnyitás idejében nem tudhatja, minő ingatlan birtokai vannak a közadósnak és igy a följegyzés elmaradhat hosszú időre; vagyis az előterjesztett javaslat szerint elmarad mindaddig, mig a bíróság tudomást nem nyer arról, hogy a csődtömeghez minő ingatlanok tartoznak. De előfordulhat még azon eset is, hogy a bíróság — habár tudja az ingatlanok létezését — tévedésből nem az illetékes telekkönyvi hatóságot keresi meg a csőd följegyzése végett, — hanem egy másikat. Beismerem helyességét annak, hogy a tisztelt bizottság az eljárás gyorsabbá tétele végett, a távirati értesítést hozza javaslatba; azonban ez sem nyújthat teljes biztosítást, miután a távirdaigazgatás, a táviratok késedelme, vagy elmaradásaért jótállást nem vállal, Ha már most ily esetben a csődnyitás és annak telekkönyvi bejegyzése köztti hosszabb, vagy rövidebb idő alatt valaki a telekkönyvek hitelében bízva, jóhiszemüleg jogokat szerzett: ha ezen javaslatból törvény lesz: ezen szerzett jogoktól meg fog fosztatni, mit én czélszerünek s a telekkönyvi intézmény alapelveivel megegyeztethetőnek nem tartok. Azt mondám, hosszabb idő múlik el, habár e törvény azt mondja is: „haladék nélkül"; mert lehetnek, sőt vannak esetek, midőn a bíróságok nem intézkednek oly gyorsan, mint a törvény rendeli. Mondhatok erre példát. A törvény azt rendeli, hogy a magyar földhitelintézet beadványai 3 nap alatt intéztessenek s ennek daczára volt eset, hogy egy bíróság 18 hónapig nem intézte el ez ügyet. (Közbeszólás: 18 nap!) Nem, 18 hónapig s az igazságügyministeriumhoz kellett folyamodni, honnét azon értesítést vettük, hogy az elintézés megtörténik később, de arról nem tudunk semmit, mi módon vonatott felelősségre a bíróság. Bocsánatot kérek a t. bizottságtól, de azon állítását, hogy „azon törvény új alapot nem létesít", nem fogadhatom el. Hiszen maga az igazságügyminister ur — midőn javaslatát beterjeszté — indokolásának 12. §-ában a következőket mondja: „Ezen intézkedés elejét kívánja venni azon zavaroknak, melyek nálunk a csődnyitás joghatályára nézve, a telekkönyvi beadványok tekintetében léteztek. A polgári törvénykezési rendtartás 377. §-a e kérdést illetőleg a telekkönyvi rendtartásra utal; ennek szakasza pedig a csődtörvényre hivatkozik; ugy, de miután az 1853-ki csődtörvény, melyre a telekkönyvi rendelet tekintettel volt, hatályon kivül helyeztetett, a perlekedő közönség, melyet visszaállított csődtörvényünk fel nem világosíthatott, teljesen tájékozatlan maradt." Minek világos értelme az, hogy ezen kérdés eldönthetőnek nem volt tekinthető; vagyis más szavakban kifejezve: a hazai bíróságok előtt eddig az nyiltkérdés volt; módjukban volt tehát a felsőbb bíróságoknak jogvédelemben részesíteni azokat, kik — bizva a telekkönyvekben — s a telekkönyvi szabályok által kivánt óvatosság megtartása mellett jóhiszemííleg jogokat szereztek. A mennyire értesülve vagyok, a biróságok eddig igy is jártak el s határozataik hozatalánál a perlekedő felek jó- vagy roszhiszeműsége is nyomatékul esett a mérlegbe. Nem állítom, hogy ezen bizonytalan állapot kedvező lett volna; azonban a bizonytalanságot jobbnak tartom azon bizonyosságnál, melyet a t. bizottság javaslatának elfogadása esetében a törvény szentesít; mert eddig az, ki jóhiszemííleg szerzett telekkönyvi jogokat, mégis részesülhetett bizonyos jogvédelemben. Nyílt kérdés volt tehát, mely azonban a törvény szentesítése után megszűnik az lenni. Elismerem éu azon elv jelentőségét, melyet a t. bizottság hangsúlyozott: lehetőleg meg kell óvni a csődhitelezőket a csődvagyon bárminemű megcsonkításától. Fontos és tiszteletreméltó czél ez ! Beismerem azt is, hogy lehetséges, miszerint egyes esetekben a csődnyitás és annak feljegyzése köztti időben, a hitelezők megrohannák a telekkönyvi hatóságot, hogy jogokat szerezve, a vagyon egyrészét a többi hitelezőktől elvonják s ez által saját követelésüket amazok rovására biztosítsák. 6*
