Képviselőházi napló, 1878. XVII. kötet • 1881. január 29–márczius 14.

Ülésnapok - 1878-342

342. országos ülés január 31. 1881. gy bezést, de Gömörben nem az volt az eset, mert a főispán hozzájárult a közigazgatási bizottság határozatához s 6 nem felebbezett. Tehát a felolvasott törvény értelmében a feltett kérdésre határozott nemmel kell felelnem. Nem vitatom, sőt elismerem, hogy a t. belügyminister ur felügyeleti jogánál fogva, igenis lehet politikai hiányok miatt az eljárást megsemmisíteni; de akkor új eljárást kell rendelni és esetleg a törvény formáit megsértő tisztviselőt is fegyelmi eljárás alá vonni. De Gömörben nem az az eset forog fenn; habár utólagosan a t. belügyministerium ezt nem felebbezésnek, hanem semmiségi esetnek mondta s ugy mellékesen hibát is keresett a szolgabíró eljárásában, hogy az illető iparoskönyveit megnézte, hivatkozván a belügyministerium a kereskedelmi törvény 35. §-ára, mely a kereskedői könyveknek egész terjedelembeni megvizsgálását csak a bíróságnak engedi meg. Azonban itt épen az volt az eldöntendő kérdés, vájjon a bepanaszolt iparos, kereskedő volt-e, vagy nem. Mert ha nem volt kereskedő, akkor az ő könyvei sem lehettek kereskedői könyvek s a kereskedelmi törvény ezen határozata ide nem alkalmazható. A t. belügyministerium kereskedőnek mondja, a szolgabíró, alispán és a közigazgatási bizottság mindenütt szatócsnak. A belügyministeriumnak arra nézve, hogy kereskedőnek czímezi, nem volt és nem is lehetett más alapja, mint az, hogy czége be volt jegyezve. Úgyde a czégbejegyzés egyszerű bejelentésen alapszik, azon szándékon, hogy valaki kereskedést akár folytatni; de hogy valósággal azt tegye, arra kötelezve nincs; sem a czéget bejegyző törvényszéknek nincs joga ez iránt garantiát követelni, vagy utólagos vizsgálatot rendelni. A czégbejegyzés magában tehát nem bizonyítja, hogy az illető valósággal kereskedő. De a kereskedelmi törvény illető szakaszának súlypontja e szavakban fekszik: „A könyveket egész terjedelmökben megvizsgálni." A szolgabíró ezt nem tette, nem is volt rá szüksége. A szolgabíró a maga eljárásában utasítással nem bírván, mert úgynevezett közigazgatási perrendtartás nincs, sem a kormány nem adott ki ilyet, sem a megye ily utasítással el nem látta, ennélfogva követte a szokásos nyomozási eljárást. Tehette volna egyszerűen azt is, hogy egyszerűen kötelezze az iparost, hogy bizonyítsa ő, hogy meg vannak a kellékek, melyek a rendelet értelmében a szeszárulásra szükségesek. De ő kereste az okokat és bizonyítékokat pro és contra, a mire a szokás feljogosította s a mit törvény és rendelet nem tilt. A szolgabíró tehát nem követett el oly formahibát, a melyre a megsemmisítést alapítni lehetne. A t. belügyminister ur nem is erre alapítja határozatát, hanem azon felügyeleti jogra, a melyet különösen a borsodi kérdésre vonatkozólag a kérvényi bizottsághoz intézett nyilatkozatában, mely előbb felolvastatott, kifejt. Ezen nyilatkozat oly fontos elveket állít fel, melyek a t. ház figyelmét a legnagyobb mértékben felhívják. Ezen nyilatkozatban elismeri, hogy a közigazgatási bizottságnak harmadfokon hozott határozata ellen formális felebbezés nincs, mindamellett ezen törvényt mindeneset'-e hatályon kivül helyezi, a mint ezt későbben ki fogom fejteni. Azt mondja, hogy neki joga és kötelessége minden felebbezést, felfolyamodást semmiségi esetnek tekinteni és a határozatokat nemcsak alaki hiányainál fogva hatályon kivül helyezni, hanem — és itt figyelmet kérek (Halljuk!) azon esetekben is, midőn az ügy érdemét illetőleg a fennálló törvényekkel, vagy az azok alapján kibocsátott szabályrendeletekkel ellentétben állnak. Akkor, t. ház, én nem tudom a különbséget a felebbezés és a semmiségi esetek köztt. Hisz minden jogszolgáltatásnak alapja az, hogy a törvény a concrét esetre alkalmaztassák; minden felebbezési kérvény és megváltoztatott itélet azzal indokoltatik. hogy az nem helyesen történt. Ha nem az volt feladata az alispánnak, midőn a szolgabíró határozatát felülvizsgálta és a közigazgatási bizottságnak, midőn az alispánét vizsgálta felül: mi czélja volt azon felülvizsgálásnak. Ha mindamellett a törvény rájuk bizta, akkor a a törvényt nézetem szerint tiszteletben kell tartani. Oly magyarázat, mely a törvény szószerinti tartalmával ellenkezik, nem magyarázat, hanem törvénysértés és ha a t. ház ezt egyszerűen tudomásul veszi és ez által jóváhagyja, akkor én azt hiszem, oly ministeri omnipotentiát fog inaugurálni, a mely mellett az ilyen felforgató magyarázatok ellen nem tudom, melyik más törvény lesz biztos. Sajátságos az, a mit a t. belügyminister ur azon nyilatkozatának egyik pontjában mond, hogy az idézett törvényt mikor tartja mégis érvényben levőnek. Azt mondja, hogy akkor, midőn az illető határozatok a fennálló törvények és szabályok szempontjából nem kifogásoltatnak. Hát én ilyen esetet nem képzelek, mert olyan határozat nincs, a melyet kifogásolni ne lehessen, alaposan vagy alaptalanul, az majd csak később tűnik ki a felebbezés utján. A t. belügyminister ur tehát a törvénynek érvényben maradását csak oly esetekben értheti, a mikor voltaképen senki felebbezni nem akar; ez pedig ilyeténképen valóságos nonsens. Sajátságos az is, a mit a gömöri kérvényre vonatkozó nyilatkozatában mond, hogy miért tartotta magát feljogosítva, a felebbezésre rendszerént kiszabott 15 napon túl, a fennforgó kérdésben majdnem három hónapon túl is határozni. Azt mondja, hogy ezen esetekben a törvény nem 4*