Képviselőházi napló, 1878. XVII. kötet • 1881. január 29–márczius 14.

Ülésnapok - 1878-364

Stí4. országos üíós inán%ii«s 10. 1881. 317 a kiknek érdekében ez történik, (Ugy van! a szélső baloldalon.) De különösen nem szavazom meg a tisztelt belügyminister uraak e törvényjavaslatot már csak azért sem, mert fris emlékemben vannak nekem is a legelső rendőri félrelépések, beavatkozások, melyek itt a fővárosban történtek. {Halljuk!) Én igen jól emlékszem arra, mikor arról a török konsulnak czélzott fáklyászenéről volt szó. (Halljuk!) Én épen akkor érkeztem a fővárosba. A mint az utczán jártam, a lovas rendőrök a szó szoros értelmében a járdán lovagoltak és taszigálták a férfiakat, asszonyokat. A rendőr megszólított engemet is, — tanukra is hivatkozhatom, a kikkel ott beszélgettem, —azt mondta nekem : megállani nem szabad, menni kell! De hova? kérdem. Akár hová, de menni kell! volt a válasz; — mert három egyénnek egymással beszélgetni nem szabad! (Derültség.) És igy a t. belügyminister ur a tizet devalválta háromra, mert tudvalevőleg Bach és Smerling alatt csak tíznek nem volt szabad egymással beszélni. (Derültség.) Aztán emlékezem, hogy itt a házban, miután előbb Ghyczy Kálmán volt elnök urat és Kovách László háznagyot megkérdeztem volna, interpellátiót intéztem az akkori belügyministerhez, hogy történik az, hogy a főváros rendőrfőkapitánya itt a karzaton ül és figyelemmel hallgatja a tárgyalásokat, kivül pedig vedettszeníleg vannak a rendőrök a Reitschulban felállítva és itt, a mire megjegyzem, hogy ez nem nagy tapintatosság volt, a gróf Dégenfeld-féle palotában elhelyezve, a mit én, ha gr. Degenfeld volnék, nem köszöntem volna meg. (Derültség a szélső balon.) -És Tisza Kálmán belügyminister ur azt válaszolta az interpellatióra, hogj^ ez azért történt, mert ugy értesült, hogy itt bizonyos képviselőket insultálni akart a publikum. Itt azonban senki mást nem lehetett insultálni, mint azon ministert, a ki Bécsből visszajött a bankszerződéssel; mert azokat csak nem akarhatta senki insultálni, kik neki hetekkel azelőtt már szemére vetették, hogy bizonyosan ezzel fog visszajönni. De nem is való azon állítás, hogy a képviselők vannak az insultus tárgyául kiiűzve, mert ott, a hol a közönség — nem tudunk róla semmit — elhatározta, hogy a belügyministert fogja insultálni, akkor a képviselők sokkal nagyobb biztonságban vannak, mintha nem tűzte volna ki azt, hogy a belügyministert fogja insultálni; mert akkor a képviselő biztosan érezheti magát, hogy itt senkitsem fognak insultálni, csak a belügyministert, tehát sokkal jobb dolga van valamennyi képviselőnek, mintha ezen határozat odakün nem történt volna, ha ugyan történt. (Derültség a szélső balon.) üst, én Tisza Kálmán minister ur helyzetében vagyok, akkor én ide rendőröket nem hozatok, hanem ha értesülve vagyok, hogy itt gyülekezik a tömeg, akkor kimegyek és azt mondom : jó napot, mit akarnak önök velem ? És ez a fellépés hatalmasabb erkölcsi súlylyal birt volna minden rendőrségnél és ennek morális értéke sokkal nagyobb, semhogy azt akármennyi rendőr parancsszava elérhetné, (letszés a szélső baloldalon.) De most nagy reformok is czéloztatnak, amint hirlik, ezzel a törvényjavaslattal. (Halljuk! a széhő baloldalon.) Hogy tudjuk magunkat tájékozni azon reformokra nézve, merítsünk a múltból tájékozást. Micsoda reformok történtek, mióta a belügyminister Tisza Kálmán ur és micsoda reformok, micsoda jobbítások történtek azon síírü panaszok ellenében, melyek a fővárosi rendőrség főbb tisztviselői ellen emeltettek? Semmi. Ugyanazok az egyének vannak ott, én ismerem nagy részöket az arczukról még Bach-Schmerling korából. És ezek épen azért ugy látszik most grata personák, mert valószínűleg nekik van kitűzve azon nemes feladat, hogy ugy igyekezzenek bennünket majd megint a Bach bélyege alá venni, mint akkor voltunk az ő kezeiben. Mindezek engem arra bírnak, hogy ezt a törvényjavaslatot, mint az egyéni szabadság, a közerkölesiség, Budapest főváros municipális jogainak elkobzására, a kormányhatalom túlterjeszkedésének biztosítására czélzó intézkedéseket és eszközöket magában foglalót, meg ne szavazzam s azért én e törvényjavaslatot nem fogadom el, hanem pártolom a beadott különvéleményt. (Elénk helyeslés a szélső baloldalon.) Pázmándy Dénes: T. ház! Ezelőtt két évvel a belügyministeri budget tárgyalásánál szerencsém volt felszólítani a t. belügyministert, hogy törvényjavaslatot nyújtson be a fővárosi rendőrségről, illetőleg a már akkor jelzett törvényjavaslatot terjeszsze a ház elé. Természetes tehát, hogy e törvényjavaslatot elfogadom. Én szükségesnek tartom, hogy a fővárosban jó rendőrség legyen. Szükségesnek tartom ezt azon szomorú tapasztalatok után, melyeket a rendőrségről itt hosszú időn áttettem. 1872-ben, midőn kimondotta a törvényhozás, hogy a rendőrséget az állam fogja átvenni, ezt megnyugvással fogadta a lakosság, annak tudatában, hogy a rendőrség reorganisáltatni fog. Azonban a mint tapasztaljuk, az elmúlt nyolez éven át a rendőrség javítására semmi sem történt. Ámbár a törvényjavaslat ellen több rendbeli kifogásom van, mindazáltal azt — mint mondám — készséggel elfogadom. Elfogadom pedig azért, mert daczára többrendbeli hiányainak igen nagy előmenetelt látok benne mai viszonyainkhoz képest. Legyen szabad itt, tekintettel a ház kifáradt türelmére, csupán csak rövid