Képviselőházi napló, 1878. XVII. kötet • 1881. január 29–márczius 14.
Ülésnapok - 1878-364
306 364. országos ülés márezins 10. 1S81. kell a személyes szabadság védelméről. A törvényjavaslat szerzői e tekintetben nagyon helyes felfogásból indultak ki, de a kivitel annyira hiányos, hogy teljességgel nem alkalmas arra, hogy általa a személyes szabadság védelme eléressék. Olvassa el bárki elfogulatlanul a törvényjavaslat 21—23. szakaszait, melyek a házkutatásra vonatkoznak, vájjon elégségeseknek tekintheti-e azokat a házjog védelmére ? Vagy olvassa el valaki a törvényjavaslat 30. szakaszát, mely azt mondja, hogy a rendőrség támadás visszautasítására és tettleges ellenszegülés legyőzésére kényszereszközöket alkalmazhat, szükség esetében pedig fegyverét is liaszuálhatja. Vájjon kielégíthet-e bennünket az ily szövegezés, mely nem is mondja ki, melyek a kényszerítő eszközök s mikor áll be a fegyver használatának jogosultsága? pedig ennek szabatos meghatározása nélkül hiányzik a rendőrség felelőségre vonásának alapfeltétele. A törvényjavaslat e tárgyakra vonatkozó intézkedései, ha Európa kifejlett jogrendszerének mértékét alkalmazzuk reájok, oly fejletlenek, embryonátí jellegűek s határozatlanok, hogy inkább a személyes szabadság veszélyének^ mint védelmének tekinthetők. De ép o3y jellemző az is, a mi nincs meg a törvényjavaslatban. Például hozom fel az irat- és levéltitok megóvására vonatkozó intézkedések teljes hiányát. Helye van-e az iratok és levelek lefoglalásának a rendőrség által és mily korlátozásokkal s vájjon rendőri kihágási ügyekben egyátalán van-e helye az iratok és levelek lefoglalásának; mind oly kérdések melyekre a törvényjavaslatban nem találunk feleletet. De bárhova tekintünk a törvényjavaslatban, mindenütt ugyanazon jellemző vonást találjuk: a rendőrség hatalmának lehető kiterjesztését, e hatalom szabatos körvonalozásának hiányát, a személyes szabadság biztosítékainak elhanyagolását és mellőzését annyira, hogy ha e javaslat változatlanul elfogadtatnék, nem volna alkotmányos állam, mely a rendőrségnek több hatalmat, az állampolgárnak kevesebb védelmet biztosítana, mint a magyar állam. A személyes szabadság védelmére alkotott törvények s a rendőri közegeknek ezeken alapuló büntetőjogi felőssége csak a rendőrség által elkövetett brutális sérelmek ellen vannak hivatva megvédeni az állampolgárt; de van számos jogsérelem, melyeket a hatóságok elkövetnek, melyek abból erednek, hogy a hatóságok a közigazgatási s rendőri jogot akár pártszempontból, akár más okokból, részrehajlóan, nem igazságos mérték szerint alkalmazzák! De az állam erkölcsi természete követeli, hogy a törvény végrehajtására hiva'ott közegek a törvéuynyel Összhangzásban járjanak el. A hatóságok eljárása s a fennálló jog között a harmónia helyreállítása, a törvény uralmának biztosítása az állam egy nagy feladata s e nagy feladat megoldását az európai liberalismus követelte s egy nagy intézményben, a közjogi bíráskodásban megvalósította, melynek alapeszméje az, hogy a közjogok független bíróság védelme alá helyezendők, mert minden jog illuzorius, melyet független biróság ítélete nem véd s hogy a közjogi vitás kérdésekben, különösen pedig azon esetekben, midőn valaki azt állítja, hogy a közhatóság a fennálló jogot helytelenül, vagy épen nem alkalmazta, vagy hogy a hatóság intézkedésének tényleges feltételei nincsenek meg, független bíróság Ítéljen és nem a kormány, mely mind egy pártnak kifolyása s érdekeinek képviselője, a mely az eddig tett tapasztalatok szerint nem alkalmas a közjog részrehajlatlan alkalmazására s mely legtöbb esetben saját és alárendelt közegeinek eljárása felett döntene. A közjogi bíráskodás megalkotása az európai liberalismusnak egy nagy nemes törekvése volt s ez intézmény egyike a közszabadság legnagyobb védelmének, a jog uralma biztosításának egyik legnagyobb biztositéka. De hiába keressük ez intézményt jogrendszerünkben s a törvényjavaslatban sincs nyoma e jogi biztosítéknak a rendőrség törvényellenes eljárása ellen s a kormány maga itél utolsó fokban a közjog megsértése eseteiben, melyeket talán maga követett el sekkép a magyar állampolgár a személyes szabadság e nagy biztosítékától is meg van fosztva. Tudom én, hogy a közigazgatási bíráskodás kérdése a fővárosi rendőrség szervezéséről szóló törvényjavaslatban meg nem oldható. De meglehetett volna már oldani másutt s akkor, midőn a kormány kísérleteket tett a közigazgatás reformjára. De van egy intézmény, melyet a fővárosi rendőrség szervezésével kapcsolatban nemcsak lehetett, de okvetlenül kellett volna életbeléptetni s ez a rendőri biróság intézmé^ nye. Én a rendőri biróság alatt nem azt értem, hogy a rendőrség bíráskodjék, hanem azt, hogy független, a rendes bírák minden qualificatiójával bíró közegek Ítéljenek rendőri kihágási ügyekben. Hogy mily nagy jelentősége van ennek a rendőri jog elfogulatlan, részrehajlatlan alkalmazására s a személyes szabadságra nézve, azt fölösleges volna bővebben bizonyítani. Az európai liberalismus a legnagyobb hévvel és szívóssággal küzdött ez intézményért, mint a polgári szabadság nagy biztosítékáért. S valóban ma nincs Nyugot-Európában állam, melyben a rendőrség, a közbiztosság e tisztán végrehajtó orgánuma a rendőri bíráskodással fel volna ruházva, nincs kormány, mely a maga számára azt a jogot követelné, hogy rendőri kihágási ügyekben, mint legfelsőbb fórum ítéljen,
