Képviselőházi napló, 1878. XVII. kötet • 1881. január 29–márczius 14.

Ülésnapok - 1878-360

276 360. országos ülés márczius 3. 1881. Mult évi szeptember hóban, midőn egy interpellátió intéztetett hozzám , elmondottam erre vonatkozólag nézetemet. Elmondottam akkor, hogy ha sajtó utján fejtegettetnek eszmék, az ellen a kormánynak nincs direkt teendője; azoknak fejtegetése szabad mindaddig, mig ez a sajtótörvény korlátaiba nem ütközik, akkor pedig ott van a sajtótörvény ennek megtorlására. De elmondottam ugyanakkor azt is, hogy ismerem kötelességemet bármely oly izgalom irányában, a mely az osztályok, nemzetiségek és hitfelekezetek koztt gyűlölséget és súrlódást idézne elő. Ezen akkor elmondott és a t. ház helyeslésével találkozott nézetemnek megfehdőea jártam el a jelen esetben is. Mert bármint igyekezzék is valaki azt másképen magyarázni, ha gyűlés tartása szándékolíatik, a hova mindenki elmehet, de az országban létező egy felekezet, mint ilyen, onuan ki van zárva; a hol a kitűzött czél az, hogy az azon felekezet irányában nálunk eddig csak a sajtó terén észlelt hadjárat átvitessék az utczára, a piaezra: midőn ily gyülekezet tartása czéloztatik, midőn ilyen czélzattal végrehajtó bizottság alakítása vétetik szándékba, csakugyan azt hiszem, senki sem fogja tagadhatni, hogy beáll az az eset, a midőn ilynemű gyülekezéssel állunk szemben, melynek bevallott egyes egyedüli ezélja izgalmat kelteni egy felekezet, egy faj iránt. Mert, már bocsánatot kérek, az izraelitáktól mind azt, hogy felekezetet tegyenek, mind azt, hogy faj legyenek, megtagadni csak még sem lehet, mert képviselnek ugy fajt, mint a hogy képviselnek hitfelekezetet. Én tehát, t. ház, azt tartom, hogy a főkapitány csak kötelességét teljesítette, midőn az ilyen czélzattai megtartani szándékolt gyűlést, mint egy ilyen izgalomnak első jelenségét megtartani nem engedte. (Helyeslés.) S legyen meggyőződve a képviselő ur, — a ki ugy látszik, azt hiszi, hogy csakis az izraeliták ellen nem szabad gyűlést tartani, — hogy a mely perczben gyűlés tarthatását fogják kérni az izraeliták — csakhogy nem fogják tenni — azon czélzatból, hogy hadjáratot indítsanak a keresztények ellen, azt sem fogom megengedni, {Elénk derültség) nem fogom megengedni sem a keresztényeknek az izraeliták ellen, sem az izraelitáknak a keresztények ellen. [Derültség és tetszés.) Kérem a t. házat, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Élénk helyeslés.) Istóczy Győző: T. ház! Az igen t. ministerelnök ur válaszának több pontjára már interpellátióm indokolásában megadtam a feleletet, nevezetesen arra, hogy a zsidókérdés nem valláskérdés; s hogy még ha azt, mint faji kérdést tekintjük is, annak fejtegetése törvényeink értelmében nem esik büntető sanctió alá. Az antisemitismus ma j már, a midőn a zsidókérdés a civilizált államok | nagy részében, a gyakorlati politika kérdésévé vált, egészen más szempontokból bírálandó meg, mint tán megbírálandó volt csak pár évvel ezelőtt is; ;nert a zsidókérdés, ugy a mint azt az antisemitismus érti, ma napirenden levő internatiónális culturkérdés, a melynek sikeres megoldásától egész nemzetek jóléte függ. Ennek előrebocsátása után kijelentem, hogy én az igen t. ministereloök úrtól, az iuterpellátióm indokolásában már fejtegetett mai viszonyaink köztt más választ, mint a melyet most hallottunk, nem is várhattam s nem is vártam. Nekünk magyar antisemitáknak most már reményünket a közelgő általános képviselőválasztásokba kell helyeznünk s működésünket a választásokra irányoznunk. Ezen alkotmányos jogunk gyakorlása ellen senkinek sem lehet kifogása. Álljanak a választók annak idején a képviselőjelöltek elé, követeljenek tőlük kötelező nyilatkozatot arra nézve is, hogy választóik nézeteinek s óhajainak a zsidókérdést illetőleg is érvényt szerezni fognak; s akkor a választók megteendőitek az első lépést arra, hogy a zsidókérdés megoldása nálunk is foganatba vétetni fog. A midőn pedig most interpellátióm indokolásában kifejtett álláspontom folyamányául kijelentem, hogy az iiiferpellátiómra adott választ tudomásul nem vehetem, elvbarátaimhoz a hazában azon szózatot intézem, hogy „ne csüggedjünk, hanem fel a munkára! Mert mi győzni fogunk s mienk a jövő!" Tisza Kálmán mínisterelnök: T. ház! Miután a t. képviselő ur arra nézve, hogy tőlem más választ nem várt, hivatkozott az interpellátiója indokolásában elmondottakra: kötelességem egyet megjegyezni és ez az: hogy nem értik azt a finom megkülönböztetést, melyet itt a t. képviselő ur az antisemita és a zsidókérdés köztt tett, — mutatja az, hogy, —• pedig egyetemi polgárokról van szó, — a zsidókérdés és nem az antisemita kérdés megbeszélésére készültek. De még inkább mutatja ezt az, hogy maga a t. képviselő ur most épen utolsó felszólalásában nem antisemita, de zsidókérdésről beszélt és aunak megoldását helyezi a jövőben kilátásba. Ezt csak fel kellett hozni annak igazolásául, hogy valóban oly valamiről van szó, a minek az izgalmak terére való átvitelét meggátolni a kormánynak — ennek és minden jövendőbeli kormánynak szoros kötelessége. (Helyeslés.) Elnök: Kérdem a t. házat, méltóztatik-e a mi nister elnök ur válaszát tudomásul venni? (Igen! Nem!) A kik tudomásul veszik, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A többség a választ tudomásul veszi. A tanácskozás jövő rendjére vonatkozólag bátor volnék a ház elé javaslatot terjeszteni