Képviselőházi napló, 1878. XVII. kötet • 1881. január 29–márczius 14.
Ülésnapok - 1878-357
246 3 '"' 7- országoa tléf február 25. 1881. kebléből egyenes választás által kikerült képviselőkkel és nem egyfelül kerekedett párt megbízottjaival tanácskoznánk, én meg vagyok győződve, hogy horvát képviselőtársainkat ez esetben nem csak egyszer másszor látnók itten megjelenni egy két napra azért, hogy a kormánynak valamely rósz, magyar és horvátra egyaránt káros törvényjavaslatnak a többséget biztosítsák s azután távozni, hogy hónapokig ne lássuk ismét, addig t. i. mig a magyar kormánynak ismét nincsen reájuk szüksége, hogy szavazataikkal majorizálja és meghamisítássá a nemzet képviseletének akaratát. A lefolyt 12 év tapasztalatai elitélik ezen eddig csak rósz eredményeket előidézet helyzetet, mely a két egymásra utalt nemzet közvetítése helyett azokat elidegenité s a bennsőség helyett hidegülést idézett elő. Én e helyzetet, mely előnyös lehet a kötelességfeledett kormányra, de káros a népszabadságra — továbbra fenntartani nem akarom; én azt óhajtom, hogy itten az 1848-ki törvények szellemében, a horvát népnek választót és bajait érző, azokat orvosolni kész képviselők üljenek. Én ép oly melegen óhajtom a horvát nemzettel való testvéries egyetértést, mint Irányi barátom, de ezt csak a népválasztásának kifolyását alkotta népképviselet alapján s nem a clique-rendszert továbbra való fenntartásával hiszem elérhetőnek. A jelen egyezményt és e törvényjavaslatot, mely e szempontokat melőzi, általánoságban sem fogadom el a részletes tárgyalás alapjául. Tisza Kálmán ministerelnök: T. ház! Azok után, a miket elmondtam, a magam részéről csakis azért kérek szót, hogy a Fiúméra vonatkozólag első sorban Irányi Dániel t. képviselő ur által, azután Csernatony t. képviselő ur által felhozottakra egv pár szóval nyilatkozzam. {Halljuk!) Mellesleg csak azt kívánom megjegyezni Madarász József t. képviselő ur előadására, hogy nagyon rosszul kellett volna magamat kifejeznem, ha valaki agy érthetett volna, hogy az 1868: XXX. t. ez. soha semmi viszonyok köztt nem változtatható meg. Hogy nem az a nézetem, mutatja az, hogy hiszen létrejött ezen mostani törvényjavaslat, a mely nem más, mint az 1868: XXX. törvény egyik dispositiójának megváltoztatása. De igenis mondtam és mondom ma is — és ezt ő sem vonta kétségbe, — hogy a megváltoztatás azonban esak azon a módon lehetséges, a melyet az a törvény kijelöl. Már pedig higyje el nekem a t. képviselő ur, arra a módosításra, hogy az egyes kerületek válasszanak és ne az országgyűlés, Horvátország részéről alig fogna egynehány embert találni, kik ráállanának és ha találna, nem azokat, a kik Horvát-Sziavon- j Dalmátországok javával együtt, épen a magyar szent korona birodalmának javát akarják. A mi a fiumei kérdést illeti t. ház, (Sálijuk! Halljuk!) én arra vonatkozólag, hogy az e törvényjavaslatban miért hozatik elő, a magam részéről is csak ugyanazokat mondhatom, a miket a t. előadó ur már elmondott. Jelesen, hogy nem azért hozatik elő, mintha ez által Fiume helyzetének változtatása czéloztatott volna, de kizárólag azért, hogy soha még csak gyanú se támadhasson, az iránt, hogy Fiume helyzete nem ugyanaz marad, melyet az 1868-iki törvény megállapít, kimondván, hogy Fiume város, — kikötő és kerület a magyar koronához csatolt külön testet képez, separatum sacrae regni coronae adnexum corpus. Én tehát teljesen respectálván az indokokat, melyek a fiumeiknáí nyugtalanságokat gerjesztettek, a magam részérő] azt hiszem, hogy ezen nyugtalanság tökéletesen elenyészett, vagy el fog enyészni és a magam részéről is határozottan ismétlem, hogy Fiume felemlittetésének e törvényjavaslatban egyes egyedüli czélja az volt, hogy még csak annak a teltevése is kizárassék, mintha irányában e törvényjavaslat által valami változás történnék. (Helyeslés.) Irányi Dániel képviselő ur felhozta és hibáztatta a kormányt, hogy miért nem oldotta meg most a fiumei kérdést. (Halljuk! Halljuk!) Azt mondja ő, a horvátok annyira vágynak a határőrvidék bekebelezésére, hogy ez alkalommal Fiume helyzetét véglegesen meg lehetett volna állapítani. Azt az egyet megjegyzem, mert kénytelen vagyok megjegyezni, hogy az 1868: XXX. t. ez. kimondja a határőrvidék bekebelezését, de semmi néven nevezendő kapcsolatba nem hozza a fiumei kérdéssel; tehát midőn ezen bekebelezés végrehajtásáról van szó, ez sua natura, a dolog természeténél fogva nem áll kapcsolatban a fiumei kérdéssel és csakis — hogy ugy fejezzem ki magamat — a törvényben már biztosított óhajtás teljesítésének megtagadásával gyakorolt pressió lehetett volna az, mi által a fiumei kérdést most megoldásához közelebb lehetett volna vinni. Megvallom t. ház, nem tartottam volna helyesnek, ezen a módon, ezen az utón törekedni a kérdés végleges megoldására, de megvallom őszintén azt is, hogy ennek okvetetlen szükségét sem látom. Az 1868-iki törvény maga megállapítja Fiúménak közjogi helyzetét, biztosítja tehát eziránt Fiumét mindaddig, mig ez a törvény fennáll, ez pedig mindaddig állani fog, a mig az lesz, — a mint Irányi Dániel képviselő ur is mondta, a mit én is hiszek, a mig az lesz minden magyar törvényhozás nézete, hogy Fiume Horvátországhoz nem kapcsolható. Különben pedig Fiume ezen kimondott közjogi helyzeténél fogva tényleg
