Képviselőházi napló, 1878. XVII. kötet • 1881. január 29–márczius 14.
Ülésnapok - 1878-357
357. országos ülés február 25. 1881. 243 megtörténhetett. Mert ismétlem, az egyszer adott szónak, az egyszer megalkatott törvénynek egyoldalú, más, mint a benne meghatározott módooi megváltoztatását a magyar törvényhozás soha sem akarta és soha sem fogja akarni; a nélkül pedig azon túl menni nem lehet. (Ugy van! jobbfelöl.) És mielőtt a törvényjavaslatot elfogadásra ajánlanám, még csak egyet. (Halljuk! Halljuk!) Én azt gondolom, hogy méltányosnak kell lenni ez ügyben Horvát - Szlavonországoknak ugy regnicoláris deputatiója, mint országgyűlési többsége iránt. Mert mi volt a helyzet ? Nekik csakugyan le kellett egy olyan előnyről mondaniok, melyet számukra az 1868 : XXX. törvény czikk biztosított. Tehát szemben azokkal, a kik még a 68-iki törvényen túl is szeretnének!menni, mert hisz vannak olyanok Horvátországban is, •— nem titok az ottani legközelebbi országgyűlési viták nyilvánosan is kimutatták, — akkor azt mondani, hogy nem elég, hogy ennyire mentetek, mondjatok le még többről is, mint, a mit a törvény nektek biztosított, nem lenne méltányos kívánság; inig okvetlenül ugy Horvátország, mint a magyar korona összes országainak java iránti élénk érzékről, mérsékletről és a túlzók irányában való férfias bátorságról tanúskodik az, hogy a mennyiben az előnyök túlságos voltát átlátták, arról lemondani kénytelenek voltak. (Helyeslés.) Ajánlom a törvényjavaslatot elfogadás végett. Vidliczkay József: T. képviselőház! Csak egy igen rövid megjegyzést kívánok tenni annyiban, a mennyiben az én szavaim némileg félreértettek a t. ministerelnök ur által. Méltóztatott szószegés szándékával vádolni engem a t. ministerelnök ur. Ha én valami positivumot indítványoztam volna a fennálló törvény ellenében, akkor talán volna alapja a t. ministerelnök ur vádjának; de én csak annyit mondtam, különösen beszédem második részében, hogy időelőttinek tartom ezt a törvényjavaslatot és mint ilj"et utasítom vissza. Én tehát semmi positivumot nem indítványozván, sem pedig a fennálló törvénynek megváltoztatását, azt hiszem, hogy szószegés szándékáról nem vádoltathatom. Tisza Kálmán ministerelnök: Tisztelt képviselőház! (Halljuk!) Hivatkozom reá, hogy én a képviselő urat szószegés szándékával nem vádoltam, hanem igen is figyelmeztettem arra, hogy az, a mit ő követel, ha nem adott is be indítványt, az egyes kerületenkénti választás, beleegyezése nélkül az illető másik részen levő factoroknak, szószegés, vagyis törvényszegés nélkül nem volna elérhető. Erre figyelmeztettem, de szándékot róla olyat nem tettem fel, mert a magyar törvényhozásban ily szándékokat nem is szeretnék feltenni. (Helyeslés jobb felöl.) Irányi Dániel : T. képviselőház! Engedelmet kérek, hogy a szőnyegen lévő tárgyhoz néhány szóval én is hozzájárulhassak, leginkább adandó szavazatomnak indokolása végett. (Halljuk!) Azok, a kik eddigi politikai szerény működésemet némi figyelemre méltatták, tudják, hogy én ugy a nem-magyar ajkú nemzetiségek, mint Horvátország irányában, a magyar állam jogai, érdekei és az ország törvényeinek határain belül az igazság, a méltányosság, az engesztelés szelleme által vezéreltetem magamat, (Igaz! Ugy van! a szélső' baloldalon) daczára azon, sajnos, barátságtalan, mondhatni ellenséges indulat tüneteinek, (Halljuk!) a melyekkel némely nem-magyar ajkú nemzetiség körében, valamint Horvátország polgárai részéről is néha találkozunk; ezen mérsékelt, ezen békülékeny magunktartásától várva, hogy ez idővel el fogja oszlatni az elfogultságot és az ellenséges indulat helyett rokonszenvet és barátságot fog kelteni. Mert semmit sem tartok Magyarország; jövendőjére nézve fontosabbnak. mint hogy mindazon különböző nemzetiségek, melyek az országot lakják, érzelemben, szellemben összeforrjanak, hogy veszély idején a közös szabadságot, a közös hazát az ellenség ellen megvédelmezzék. (Helyeslés.) Ezen indulattól áthatva, ezen szándék által vezéreltetve, kijelentem, hogy a Horvátországgal kötött ezen újabb egyezményt a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Elénk helyeslés a, jobb- és baloldalon.) Nem tehetem mindamellett, hogy szemrehányást ne tegyek nem ugyan a regnicoláris bizottságnak, a mely arra, mint azt az előadó ur helyesen megjegyezte, kiküldve csakugyan nem volt, hanem a kormánynak és nagy hibájául ne rójam fel azt, hogy a szavazatok kérdésével a fiumei kérdés megoldását nem kötötte össze. Hogy ezt tenni elmulasztotta, annál súlyosabb hiba, mert ennél jobb, ennél kedvezőbb alkalom eddigelé nem volt és nem tudom, lesz-e ilyen valaha. Tudvalevő dolog, hogy a horvátok mily nagy súlyt fektetnek a határőrvidék bekeblezésére, mennyire vágyódnak a tőlük századok óta elszakított rokonok, testvéreikkel való egyesítés után, a miért is meg vagyok győződve, hogy ezen bekeblezés, ezen egyesítés fejében készek lettek volna lemondani azon igényekről, a melyeket Fiume irányában fenntartanak, annyival inkább, mert ezen igények sem a történelem, sem az okiratok, sem végre az eddigi gyakorlat világánál tekintve, meg nem állhatnak, és mert igen jól tudják a horvátok, hogy a fiumeiek, valamint egyrészről Magyarország iránt rokonszenvet éreznek és ahhoz minél szorosabban csatoltatni kivannak, ugy másrészről a horvátoktól annál 31*
