Képviselőházi napló, 1878. XVII. kötet • 1881. január 29–márczius 14.

Ülésnapok - 1878-357

357. országos ülés február 25. 1881. 237 fehér lap még fehér volna, talán azt a 34 képviselőt sem írná rá, a kiket ez idő szerint körünkben tisztelni szerencsénk van. A magyar országos bizottság tehát igen jól tudta, hogy a horvát-slavon képviselők minden szaporítása resensust fog kelteni; de ezzel szemben állott az 1868: XXX. t ez. világos szövege, melynek illető szakaszai a jelentésben is szószerint vannak idézve és a mely kétségtelenné teszi — miért, iniért nem történt ez akkor igy, azt nem tudom, — hogy abban a pillanatban, midőn a katonai határőrvidék Horvát-Slavonországgal közigazgatásilag egyesíttetik, egyszerű arithmeticai exemplum útján kiszámítható azon képviselők száma, a kiket Horvát-Slavonország a szaporodott népesség arányához képestideküldeni jogosítva van. Szemben állott tehát egymással két merőben ellentétes álláspont. A magyar országos bizottság igen jól tudta, hogy a magyar országgyűlés minden egyes főben, melylyel a horvát-szlavón országgyűlési képviselők száma szaporodik, egy áj kellemetlenséget fog látni, melyet magára vállal; a horvát-szlavón országgyűlés pedig minden egyes főben, melylyel kevesebbet kap, mint a mire a törvény betűje szerint jogosítva van, egy-egy áldozatot fog látni, melyet Magyarországnak hoz. De ennek daczára is ezen két álláspontot valami módon ki kelletett egyeztetni, ha nem akartuk azt, hogy holt betű maradjon a törvénynek azon intézkedése, mely a katonai határőrvidék visszacsatolását kimondja; és ha nem akartuk tarthatlanná tenni azon államférfiú állását, ki a horvát-szlavón ügyeknek élén áll, a ki ott, a mennyire ez általában lehetséges, eddig tűrhető viszonyt hozott létre Magyarországgal szemben és a kinek programmjában ezen visszacsatolás keresztülvitele egyik fő pontot képez. Az erre vonatkozó tárgyalásoknak részletei nagy részben a jelentés által és a jelentés mellékletei által a t. ház előtt is ismeretesek. A magyar országos bizottság azon propositiót tette, hogy miután az 1868 : XXX. t.-cz. betűje igen is megadja Horvát-Szlavonországnak azon jogot, hogy a népesség szerint a 34 képviselőn felül még 20—21 képviselőt követelhet; de ezen törvénynek szelleme, a mely mindenütt HorvátSzlavonországnak, csak mint egy politikai egésznek képviseletéről szól, ellene mond annak, hogy a népesség szaporodásának befolyása legyen a képviselők számára; a magyar országos bizottság — mondom — azt hitte, hogy az eddigi szám, a 34 elegendő. A horvát-szlavón országos bizottság — és annak ellenzéke fenntartotta ezen álláspontot az utolsó pillanatig — egyszerűen a törvény betűjét kívánta érvényesíteni és az eddigi 34 képviselőnek számát 54—55-re akarta félemeltetni. Hosszú alkudozások után a horvát-szlavónok leszállították követelésüket 43-ra, érvül azt hozván fel, hogy a 48-iki törvény szerint minden határőrvidéki ezredre jutott volna egy képviselő; tehát kilencz ezredre kilencz képviselő, a mi a mostani 34-el együtt 43-at tesz. Erre a magyar országos bizottság azt felelte, hogy először a 48-iki törvény nincs érvényben; másodszor, hogy a 48-iki törvényben egyenes választásról volt szó, holott most közvetett választásról, a horvát-szlavón országgyűlés kebeléből történő választásról van szó. De ha már az 1848-iki törvényre, ha nem is mint végleg érvényesre, de mint alapra hivatkoznak, akkor fogadják el ezen számot, melyet a 48-iki törvény az összes horvát-szlavón határőrvidéki képviseletre nézve felállít, t. i. a 39-et. Erre a horvátok részéről ismét egy újabb propositió történt. Azt mondták: elállunk a 43-tól, de 40-nél kevesebbet nem lehet elfogadnunk. Mig tehát a magyar országos bizottság a 39-et megadni hajlandó volt, ők 40-et kívántak. Én megvallom, máig sem tudom, miért fektettek a horvát-szlavón urak ezen egy képviselőre oly roppant súlyt. De tény az, hogy napokon át huzodó és igen kellemetlen alkudozások daczára ezen egy — a negyvenedik — képviselőtől a Horvát-Szlavón urak elállani nem akartak; nem akartak elállani akkor sem, mikor ugy a magyar kormáuy, mint a horvát-szlavón bán közbevetette magát. Már most a magyar országos bizottság azon kérdés előtt állott: vájjon azon hátrányok, a melyek a 39 képviselőnek ezen házban való jelenléte által netán támadhatnának, nagyon növekednének-e az által, ha a 39 helyett 40 ilyen képviselő ülne itt? Utóvégre a magyar országos bizottság azt mondta magának, hogy ezen 40-ik képviselő a hátrányokat tetemesen nevelni nem fogja. így tehát létrejött azon megállapodás, mely ezen törvényjavaslatban kifejezését találta, t. i- hogy a horvát-szlavón képviselők száma 34-ről 40-re emeltetik, a delegátusok száma marad, a mi eddig volt, a felső házba két tag helyett három küldetik; de — a mire az országos bizottság nagy súlyt fektetett — el lett törölve ezen törvényben minden oly szakasz, a mely valaha praecedenstil szolgálhatna arra, hogy a horvát-szlavón képviselők száma a lakosság aránya szerint emelkedhessek. Ezek után t. ház az országos bizottság azon reményben van, miszerint a t. ház nem fogja megtagadni tőle annak elismerését, hogy habár nem birta teljesen elhárítani azon kellemetlenséget, a mely a horvát-szlavón képviselők számának szaporításában egyáltalán fekszik, — a mi egyébiránt a törvényen alapul — de legalább egy minimumra reducálta azt.