Képviselőházi napló, 1878. XVII. kötet • 1881. január 29–márczius 14.
Ülésnapok - 1878-355
355. országos ülés február 23. 1881. Í99 deli szokott módon értesíttetni, hogy a nevezett törvényjavaslat 67. §-a 3-ik sorára vonatkozó módosításhoz hozzá nem .járult és ezen §-t eredeti szerkezetében fönntartani rendelte. T. ház! Következik a napirend további tárgya: a teguap elfogadott törvényjavaslat harmadszori felolvasása. Antal Gyula jegyző (olvassa a kézizálogügyletről szóló törvényjavaslatot). Elnök: Kérdem a t. házat, méltóztatik-e a most felolvasott törvényjavaslatot végszövegezésében is elfogadni, igen vagy nem ? (Elfogadjuk !) Tehát az végszövegezésében is elfogadtatott. Kérem már most a t. házat, méltóztassék megengedni, hogy a legfelsőbb szentesítést nyert törvényczikk kihirdetéséről és a most harmadszori megszavazásban elfogadott törvényjavaslatról szóló jegyzőkönyvi pontok mindjárt hitelesitfessenek, hogy azután a főrendiházhoz átküldhetők legyenek. Baross Gábor jegyző (olvassa a jegyzőkönyvi kivonatot). Elnök: Ha nincs észrevétel, a jegyzőkönyv ezen pontjait hitelesítettnek jelentem ki és azok szokott módon a főrendiházhoz át fognak küldetni. Következik a napirend további tárgya: az állandó pénzügyi bizottság 584. számú és az igazságügyi bizottság 624. számú jelentése és a törvényjavaslat a bélyegek és illetékekre vonatkozó törvények és szabályok némely határozrnányainak módosításáról. Méltóztatik a t. ház kivánní, hogy a jelentések felolvastassanak, vagy méltóztatik-e azokat felolvasottaknak tekinteni? (Felolvasottnak tekintjük!) Ha méltóztatik felolvasottnak tekinteni, akkor az általános vitatkozást megnyitom. Az első szó illeti a bizottsági előadó urakat. Dárday Sándor, a pénzügyi bizottság előadója: T. ház! Ezen novelláris törvényjavaslat egy lánezszemet képez a kormány által beterjesztett pénzügyi javaslatok sorozatában; de nem tartalmaz adóemelést, hanem a bélyeg és illetékek több neménél igen lényeges engedményeket biztosít, oly engedményeket, melyek részint a forgalmi élet könnyítésére, részint a fekvő birtok értékének növelésére jótékony kihatással fognak birni. Igaz azonban, hogy e törvényjavaslat a bélyeg és illetékek egész anyagkörét nem foglalja magában, a minek lehetetlensége a kormány előterjesztésében bőven van indokolva s a minek ismétlésébe bocsátkozni nem akarok. Tagadhatlan ugyan, hogy egész bélyeg- és illetékrendszerünk némileg visszás alapon nyugszik, a mennyiben t. i. az osztrák bélyeg- s illetékszabályzat vau nálunk érvényben, mely az osztrák polgári törvénykönyvön alapul. E visszás helyzet főleg az örökösödési joggal kapcsolatos hagyatéki illetékek kirovásánál érezhető; de tudvalevőleg ép a magyar örökösödési jog törvényjavaslati tervezete készen van s részemről óhajtanám, hogy mint a leendő magyar magánjogi törvénykönyv önálló része, mielőbb törvényerőre jusson; de addig igen természetesen egy új illetéki törvény alkotására alapul nem szolgálhat. Ugyanez áll az alkotandó polgári törvénykönyv egyéb részeiről is; de még inkább áll ez az alaki, vagyis peres eljárás végleges megállapításáról. A jelenleg érvényben levő polgári perrendtartás már alkotásakor is csak miut „ideiglenes" lett alkotva s most ismét ideiglenes revisió tárgyát képezi, hogy e részben is hiányzik az állandóságra kilátást nyújtó alap egy rendszeres bélyeg és illetéki törvény alkotására. A kormány tehát csak novelláris utón módosíthatja a fennálló szabályok egyes pontjait és hogy ezt nemcsak fiskális szempontból tette, igazolhatják azon lényeges kedvezmények: először, hogy az elsőfokú váltóbélyeget 20 százalékkal leszállította; másodszor, hogy a birtokátruházási illetéket a birtokváltozások idejének közelségéhez mérten fokozatosan annyira leszállította, hogy e czímen a kincstár jövedelme közel 2 millió frttal fog apadni; harmadszor, hogy gyáriparunk fejlesztése érdekében a részvény társulatok gyártelepeit az illeték egyenérték alól felmentette. Ezekkel szemben alig jöhet tekintetbe azon csekély emelkedés, mely az illetékek Vs-ad részének Vm-ed részekre való átváltoztatásánál mutatkozik, a menynyiben a kikerekítés természetesen nem a kincstár rovására történt; de e csekély emelkedést maga a számítás és kezelés egyszerűsítése is megérdemíené. Újítást a megterhelés szempontjából csak a 12. § foglal magában, melyben a nyugtabélyeg lerovásának kötelezettsége, szerintem teljesen indokoltan kiterjesztetik a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és társulatok vagy intézetek szolgálatában álló tisztviselők fizetéseire, tehát a vasúti és különböző pénzintézetek tisztviselőire, a kik különben amúgy is a kereseti adó tekintetében az állami, vagy törvényhatósági tisztviselőkkel egyenlő kedvezményes adóosztályba soroztainak s így teljesen jogosult, hogy fizetésük után az állam javára a nyugtabélyeg lerorassék. Súlyt kell azonban fektetnem a pénzügyi bizottság nevében is azon hatályos eszközökre, melyeknek czélja az államkincstár jogos érdekeinek védelme. Súlyt kell azokra fektetnem különösen a jogügyi bizottság véleményes jelentésével szemben, melyből mintegy következtethető lenne, hogy a pénzügyi bizottság egyoldalulag csak a fiskális érdeket tartotta szem előtt. E következtetés azonban nemcsak téves, sőt
