Képviselőházi napló, 1878. XVII. kötet • 1881. január 29–márczius 14.
Ülésnapok - 1878-354
194 354. országos ülés bát. Én azt hiszem, hogy a magyar törvényhozás tekintélyét és hatalmát sokkal jobban és sokkal inkább mutatja, ha még oly ügyekben is, melyekben a törvény szerint H orvát-Sziavonországokban a végrehajtás az autonóm közegek útján gyakorlandó — természetesen lelkiismeretes megtartásával az 1868-iki kiegyezési törvénynek — az orgánumot magát a közös törvényhozás jelöli ki. Nem derogamenét látom én ebben a magyar törvényhozásnak, de látom inkább a magyar törvényhozás souverain jogának kifejezését. Es bármint méltóztassanak a dolgot venni, én ismétlem, az eljárás ez volt majdnem elejétől fogra s ez eljárás senkiben aggályt nem keltett s úgy tekintetett, mint az 1868: XXX. t. cz.-nek megfelelő. Most egyszerre ezen eljárást megváltoztatni akarni, valóban oly valami volna, mely méltán támaszthatna aggályokat másokban. S nem tagadhatom el magamtól annak kifejezését, hogy nagyon feltűnik nekem az — s ebben a t. képviselő urat is figyelmeztetni akarom, hogy gondolja meg a dolognak ezen részét — hogy épen akkor, mikor régi idő óta ily erélyesen most halijuk először Horvát-Szlavonországokban a nagy többség által hangoztatni a magyar szent korona országainak solidaritását, még pedig halljuk hangoztatni erős küzdelemmel más irányzatnak ellenében: akkor hozatik minduntalan szóba ez ügy, a melyet ezelőtt, mint helyeset, mindenki elismert s a melynek vitatása legfeljebb is arra szolgálhatna, hogy az ottani túlzók által — az 1868. törvény lelkiismeretes megtartása iránti itteni szándék gyanusittassék s épen azok positiója gyengittessék, kik kötelességszerüleg talán szembe szállva velük, Szent István birodalmának solidaritása mellett harczolnak. {Helyeslés a jobboldalon) Már ezen szempontból is a bevett szokás módosítását helytelennek tartanám s igen kérem a t. házat, hogy a szöveget úgy, a mint van, vagy az „illető" szónaka „pedig" szó kicserélésével — sremélem, ebben nincs elvtelenség — elfogadni méltóztassék. {Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: A 31. §-hoz két módosítás adatott be, az egyik a Eáth Károly képviselő uré, a ki e gy U J 31. §-t indítványoz. Ráth Károly: T. ház! Miután az előadó ur kijelentette, hogy a közgazdasági bizottság azért nem állapította meg a határidőt, mivel az átalános törvényes határidőket e törvényre is ki akarja terjeszteni, én indítványomat visszavonom. Elnök: Ekként csak Madarász József indítványa marad fenn. Első kérdésem az lesz, elfogadja-e a ház a 31. §-t a bizottság szövegezése szerint; ha ez nem fogadtatnék el, következnék a módosítvány. február 22. 1881. Méltóztassék meghallgatni a módosítványt. Antal Gyula jegyző {olvassa Madarász József tnódositvanyái). Elnök: Kérem azon képviselő urakat, a kik a 31. §-t a bizottság szövegezése szerint elfogadják, méltóztassanak felállani. {Megtörténik) A többség elfogadja s igy a módosítvány elesett. T. ház! E szerint e törvényjavaslat részleteiben is elfogadva lévén, végmegszavazása a holnapi ülés napirendjére tűzetik ki. T. ház ! Méltóztassék még megengedni, hogy mielőtt a napirend megállapítására térnénk át, két bizottság részéről az illető előadó urak jelentésüket beadhassák, hogy a jelentések mielőbb kinyomathassanak. {Helyeslés.) Dárday Sándor, a pénzügyi bizottság előadója: T. ház! Van szerencsém a pénzügyi bizottság nevében a közvetlenül lerovandó illetékek kezeléséről szóló törvényjavaslatnak a t. ház által a bizottsághoz utasított több szakaszára vonatkozó jelentését benyújtani. Kérem a t. házat, méltóztassék annak kinyomatását, a ház t. tagjai köztt szétosztását és az osztályok mellőzésével napirendre tűzését elrendelni. Elnök : A jelentés ki fog nyomatni, a ház t. tagjai köztt szétosztatni s ha azután beleegyezni méltóztatik, az osztályok mellőzésével leendő napirendre tűzése iránt annak idejében fog a ház határozni. Teleszky István, az igazságügyi bizottság előadója: T. ház! Van szerencsém az igazságügyi bizottság nevében benyújtani ugyancsak a közvetlenül lerovandó illetékek kezeléséről szóló törvényjavaslat tárgyában a bizottsághoz utasított 39. és 40. §§-ra vonatkozó jelentését; kérem a t. házat, méltóztassék azt az előbb beadott jelentéssel együtt az osztályok mellőzésével annak idején napirendre kitűzni. Elnök: E jelentés is ki fog nyomatni, a ház t. tagjai köztt szétosztatni s az előbbi jelentéssel egyidejűleg fog annak idején napirendre kitűzetni. A legközelebbi napirendre vonatkozólag bátor vagyok indítványozni, hogy a holnap 10 órakor tartandó ülés napirendjére tűzessék először az igazságügyi bizottság jelentése, a főrendiháznak a csődtörvényjavaslatra tett módosítások tárgyában ; másodszor a ma részleteiben elfogadott törvényjavaslatnak harmadszori felolvasása ; harmadszor a pénzügyi és igazságügyi bizottságnak 524. és 624. számú jelentése, a bélyeg- és illetékekről szóló törvényjavaslat tárgyában. Ezek volnának a holnapi ülés tárgyai. Egyszersmind pedig azt volnék bátor indítványozni, hogy a t. ház már most állapítaná meg, hogy a csütör-