Képviselőházi napló, 1878. XVI. kötet • 1880. deczember 13–1881. január 28.

Ülésnapok - 1878-325

32") országos ülés január 10. 1SS1. 87nézetem szerint az ingatlan csődt(3meg kezelésé- j nek kérdése sincs kellőképen megoldva, mert az j ingatlanok addig, míg el nem adattak, a tömeggondnok dispo8Ítiója alatt állanak. Ezen tömeggondnok, a ki pedig felette tág rendelkezési joggal van felruházva s a ki, legalább a csődnek véglegesség! stádiumában, a bíróság befolyása alól túlságosan emancipáltatik, alá van ugyan rendelve a csődválasztmánynak, de a csődválasztmányban a jelzálogos hitelezők, mint olyanok nincsenek képviselve; a csődválasztmány az általános csődtömeg hitelezőiből van összeállítva és ennélfogva ezen választmányban a jelzálogos hitelezők speciális érdekeinek s annak megóvására, hogy a tömeggondnok a jelzálogos hitelezők kárára ne intézkedhessek, nincsen semmi garantia, pedig a tömeggondnok a törvényjavaslat 53. § a szerint az ingatlan tömeget oly „tömegtartozásokkal" is terhelheti, a melyek, mint előnyös tételek, a jelzálogos hitelezők követeléseit, daczára minden telekkönyvi elsőbbségnek, megelőzik, a miből tömérdek baj és zavar keletkezhetik. Véleményem szerint a jelzálogos hitelezők állása csak úgy szabályoztatott volna helyesen, ha az ingatlan tömeg kezelése és értékesítése egészei! a jelzálogos hitelezők kezeibe adatott volna. Ugy a mint a javaslat jelenlegi szövege rendelkezik, attól tartok, hogy a jelzálogos követelések érvényesítése roppant hosszú időt fog igénybe venni, az ingatlan vagyon kezelése pedig a jelzálogos hitelezőknek sok bajt és kárt fog okozni. Átmegyek már most a javaslatnak még két, szerintem rendkívülien fontos momentumára, mely a legnagyobb elvi jelentőséggel bir, t. i. a csődvagyonuak definitiójára és a kényszeregyesség kérdésére. A mi illeti az elsőt, ugy ez egyike a csődjogtudomány legvitásabb kérdéseinek, mert vannak, a kik a bukottnak csőd alatti munkaszerzeményeit a csődtömeghez hozzá tartozónak tartják —• s ez álláspontot foglalta el a mi javaslatunk is — s vannak, mint például a német birodalmi csődtörvény meghozói, a kik azt tartják, hogy a bukottnak csőd alatti munkaszerzeménye nem foglalható a csődtömeghez. Mindkét nézet mellett erős érvek harczolnak. A kik a csőd alatti munkaszerezménynek felszabadítása mellett küzdenek, azt mondják, hogy nem szabad a bukott személyes tehetségeit és tevékenységét zár alá venni s ötét tétlenségre kárhoztatni, mert ez ellenkeznék ágy a humanitással, mint az államnak közgazdasági érdekeivel is. Azt mondják, hogy a csőd alatti munkaszerzeménynek confiscátiója inpracticus s nem eredményez egyebet, mint azt, hogy a bukottnak gazdasági existentiája örökre megsemmisíttetik, meri a bukott, legyen az különben bármilyen tehetséges és tevékeny ember, ha tudja, hogy munkakeresményét a csődhöz lefoglalják, nem fog keresni semmit, mig ellenben, ha ettől nem kell tartania, lehet, hogy addig, míg csődje lefolyik, újabb vagyont szerezne, a melyből azután a csődben fedezetet nem talált hitelezők még kielégítést is nyerhetnének, a miből azután azt a conclusiót vonják, hogy tehát a csőd alatti munkakeresménynek a csődhöz foglalása nem csak, hogy nem áll a hitelezők érdekében, de sőt ezzel merően ellenkezik. Ezen, első tekintetre helyeseknek látszó érvek ellenében kérdés azonban, vájjon a méltányossággal és erkölcsiséggel összeegyeztethető-e, hogy a bukott, ha t. i. jó szerző, bukása után, tehát csőd alatt esetleg jobb módban és talán fényesebben élhessen, mint bukása előtt a nélkül, hogy hitelezői hozzá férhetnének. Igazság volna-e, ha például egy orvos, vagy művésznek, a kinek ezrekre menő fizetése vagy jövedelme van, csak csődöt kellene mondania, hogy csőd alatti fizetését, vagy jövedelmét a végrehajtások elől elvonhassa és nyugodtan élvezhesse. A csőd alatti személyes munkakeresménynek felszabadítása nem-e oda vinne bennünket, hogy az az adós, a kinek csak azért hiteleztek, mert tudták, hogy nagy szerzőképessége van, örömest fog csődbe menni, miszerint rászedett hitelezői elől elvonhassa ép azt a végrehajtási alapot, a melyre a hitelezők speculáltak, a melynek tekintetbe vétele alapján hiteleztek, a mikor az adósnak kölcsönöztek? A esőd alatti munkaszerzeménynek felszabadítása nem-e. direct prämia volna arra, hogy az emberek mentül több adósságot csináljanak, hogy azután nyugodtan csődbe menjenek s ott refíügiumot találjanak. És mi igazság volna abban, ha az adós, a kinek csak egy hitelezője van, kénytelen tűrni, hogy a hitelező tőle bármiként és bármikor szerzett vagyonát elvehesse mindaddig, mig teljesen ki nem elégíttetett, mig ellenben a vagyonbukott, kinek nem egy, hanem több hitelezője vau, csőd alatti munkaszerzeményét nyugodtan élvezhetné a nélkül, hogy a csődhitelezők erre igényt tarthatnának ? Ezekből látni, hogy a csődvagyon definitiója nagyon is különböző felfogásokat enged. Én azonban mérlegbe vetve a kérdés körül kínálkozó pro és contrát, azon a nézeten vagyok, hogy helyesebb azon álláspont, melyet a jogügyi bizottság e kérdésben, még pedig ellentétben a benyújtott javaslat eredeti szövegével elfoglalt s mely szerint a bukottnak csőd alatti munkaszerzeménye a csődvagyonhoz tartozik, kivéve azonban a munkaszerzeménynek azon részét, mely