Képviselőházi napló, 1878. XVI. kötet • 1880. deczember 13–1881. január 28.

Ülésnapok - 1878-340

gyg 340. országot ülés január 28. 1SS1. át a városoknak. Elmondta, hogy Francziaországbau ilyen nincs. De t. képviselőtársam egész hosszú okoskodása mind a városi oetroik ellen szólt és itt nem városi octroiról van szó, hanem állami fogyasztási adóról. T. képviselőtársam azt mondta, hogy ez az adó Francziaországban 1852-ben megszűnt. Megszűnt az államnak a városi octroiban való részesedése; de nem az állami fogyasztási adó. Az 1816-iki ápril 28-iki törvényre hivatkozott s azt mondta, hogy az végleg megállapítja az indirect adók rendszerét. Igaz, t. képviselő ur, de épen az 1816. april 28-ki törvény 3. fejezetének 3. §-ában benne van az adózásnak azon módja mind a három alakban, mely itt felállíttatik. Ott megvan nem csak az, hogy az állam — az állam és nem a város — gyakorolja a droit d'entrée-t, a droit de circulation-t, de megvan az is, hogy az illető községek meg is válthatják, sőt még az is meg an, Jiogy az eladók is ép ugy megválthatják, mint itt contempláitátik. Tehát méltóztassék megengedni, ez az adó most is ép érvényben van, 1880-ban 430 millió francot hozott az államnak és ebből maga Paris városa kapuinál az áliam számára 97 és fél millió francot szedett be. S ez az adó, melyről szó van, megváltás és exerciee utján egyaránt szedetik. Mindezt pedig nem azért hoztam fel, hogy tudományos vitába bocsátkozzam, hanem van ennek gyakorlati következménye. T. ház! E gyakorlati következmény az az enquéte, melyet Wahrmann képviselőtársam oly szellemesen indítványozott. Fennállott ez Francziaországban a szeszre és borra és azt hiszem, hogy ezek nemzetközi forgalmi czikkek, ezek általán»s fogyasztási czikkek, ezek gyors forgalmat igénylő czikkek. Itt van az a szörnyűség, a mit Chorin t. képviselőtársam nem akar elhinni, hogy az ország négy adókerületre osztva, azon adókerületekben a városok hét különböző olassisba sorolvák s igy 28 különböző tétel szerint adóztatnak meg a fenntebbi czikkek és ézeu hét különböző tétel folytán enquéte tartatott s ez enquéte eredményét felmutatom, hogy Wahrmann t. képviselőtársam aggodalmait eloszlassam. Két enquéte volt e tárgyban. Az egyik 1832-ben, melyről Rivet egy gyönyörű jelentést tett közzé, a másik 1848—49doen, melyről Boeher tett közzé jelentést. Most 35 évi tapasztalatok után miféle panaszok merültek föl, t. ház? Vájjon az-e, a mit a képviselő ur hangoztatott, hogy azon restitutió behozatala rósz hatással van a forgalomra, hogy aggodalom forog fenn, hogy a versenyképességet rontja, hogy zaklatással jár? Itt három pontban concludált az enqéte, először, hogy az adótételek legyenek egységesek, másodszor, hogy az adótételek szállíttassanak 3e, harmadszor, hogy a családi fogyasztás könnyittessék meg. Hiszen, t. ház, az előttünk fekvő javaslat, ugy a mint beterjesztve volt, ezen követelményeknek megfelel. Ebből folyólag tehát bátran mondhatom, hogy a Wahrmann t. képviselőtársam által kivánt enquéte már megtartatott, csakhogy nem nálunk, hanem Francziaországban {Helyeslés jobbfelöl.) T. ház ! Méltóztassanak megengedni, de kénytelen vagyok —• bár érzem, hogy a türelem ki van fáradva — hogy néhány fő és tárgyilagos okra is reflectáljak, mert a tárgy igen fontos és erős támadásnak volt kitéve ; a restitutió kérdését értem. Négy ellenvetést hoztak fel. Az egyik Wahrmann képviselő ur azon ellenvetése, hogy hogyan hasonlíthatom én össze a nemzetközi forgalomra alkalmazott restitutiót a helyi forgalomra alkalmazott restitutióval ? Én e kettőt nem identificáltam beszédemben, hanem azt mondottam, hogy valamint az élet és a tapasztalat megmutatta az utat a nemzetközi forgalomban e kérdés megoldására, ugy azt hiszem, hogy a helyi forgalomban is megtalálja a maga megoldását. És t. ház, midőn azt mondottam, hogy a kereskedők követelései érdekében — és ez a második kifogása — redueálandó a restirutionalis minimum azon minimumra, mely most javasoltatik, akkor t, képviselőtársamnak meg van felelve arra, hogy a kereskedők restitutiót kivannak akkor, mikor érdekeik azt követelik, mert ha oly haszontalan és eredménytelen volna azon restitutió, a milyennek t. képviselőtársam és mások feltüntették, akkor a kereskedők nem ragaszkodtak volna oly szorosan ahhoz, hogy ezen minimum reducáltassék. (Helyeslés jobbfelSl.) Ha oly eredménytelen volna és annyi zaklatással járna a transito-raktárak rendszere — a mi a harmadik ellenvetés volt, akkor nem követelnék a kereskedők sem többé a minimum leszállítását. Mert hiszen mindnyájan tudjuk, hogy mekkora üzletképességgel bir pl. Budapesten a boríorgalom, mely egy nagy nemzetközi árúczikk és a transitoraktárak által a forgalom e ezikkekben legszebben berendezve, a legsimábban halad. Kérdem, ha a transito-raktár az egvik érdekre alkalmas, miért nem alkalmas a másik czikkre? Ezt belátni csakugyan nem tudom. De azt mondja t. képviselőtársam, minő zaklatás az, hogy a szekereket megállítják. Ugyan miféle zaklatás és miféle kellemetlenség van abban, hogy a szekereket megállítják? A szekereket most is megállítják, igaz, egészen más czikkek miatt; de ha egyes czikkek miatt ugy is megállítják, egygyel több vagy kevesebb ezikk a zaklatást nem szaporíthatja. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) És, t. ház, ha a szekereket azért is megállítják, hogy fizessenek, akkor azt