Képviselőházi napló, 1878. XVI. kötet • 1880. deczember 13–1881. január 28.

Ülésnapok - 1878-339

370 539. ArtMágos Síéi január 27. ISSL Bécsben, mert ott neki jobb és kedvesebb és ha azon vadászra azt mondottam, hogy nihili homo, a t. ministerelnök urnak 3 ezerszer olyan levisnek kell lenni, mint azon vadász. Quod erat demonstrandum. (Zajos derültség a széhó' baloldalon. Engedje meg a t. ház, hogy modo veniam, ad fortissimum virum. Most már tehát Jókai t. képviselőtársammal foglalkozzam. Nagyon sajnálom, hogy nincs itt, mert hát ő is azok közül való, a ki appretiálja, a mi jó, akárhonnan jő. De azt hiszem, hogy roszszat nem mondok, nem is mondhatok neki, a legtisztább szívből és jóakaratból mondom. Mindenekelőtt figyelmeztetem, hogy sem hozzá egyénileg, sem pártállásához nem illik itt a képviselőházban lícitátiót hirdetni a fölött, hogy ki tiszteli jobban Kossuth Lajost. És én ama nagy tiszteletnek, melylyel e név iránt viseltetem, azzal vélek legcorrectmben megfelelni, ha e felett a licitátiókérdés felett praescindálok. Azt mondja, hogy mi itt atillában, bogláros, czifra ruhában járunk és carbonari köpenyben megyünk ki. Nagyon téved. Nem is lehetne oda carbonari köpenyben menni, mert addig való utón nagyon hűvös, tehát nem használható; ott pedig nagyon meleg, tehát semmi szükség rá; hanem ugy cselekszünk, mint én, hogy novemberben menvén oda, bundát vittem. Azt mondja: „üres kézzel megyünk és mit hozunk vissza". Bocsánatot kérek, nem megyünk üres kézzel, épen most ment ki H.-M.-Vásárhely polgármestere egy küldöttséggel, (Élénk éljenzés a szélső balfeWl) a mely neki egy pompás kivitelű albumot vitt, a mely alá van irva a város képviselő-testületének tagjai és sok más kitűnő egyéniség által, a kik őt H.-M.-Vásárhely város díszpolgárává kinevezik. (Élénk éljenzés a szélsöbalfelol.) Hát ilyen albumot sokat hordanak Péternek Pálnak, de ezen album nagy fontossággal bir és nagy jelentőségű, mert e férfit, a kit számkivetettnek nyilatkoztatott ki a törvényhozó testület többsége, e férfi, kit a törvény Magyarország határain kivül zárva tart, H.-M.-Vásárhely díszpolgárává választván, igy neki hazát, politikai existentiát adott. Még egy nagyon csiklandós kérdés is merülhet föl a belügyministerrel szemben: hátha valakinek eszébe jut ezen díszpolgárért a fejadót is lefizetni évenkint és ha majd ugy foszlik a posztó, hogy ha országgyűlési képviselőnek választatik, hogy fogja a kormány azt mondani, hogy nem verificálható ? (Eyy hang jobbjelb'l: Nem a kormány verificil! hanem a házi) Hát ugyan mit hozunk vissza? Hát t. ház, hoz onnan vissza minden ember, a mit Jókai t. képviselő ur és mások, a kik oda mennek, vissza hoznak magokkal: a határtalan tiszteletet és bámulatot azon emberi nagyság felett, a ki ott két hold földön ugy él, hogy még csak egy lépés azon innen, ott már nem a nélkülözések, hanem a szegénység kezdődik ; hogy azon férfiú, a ki Magyarország közvagyona felett rendelkezett, a kinek kezei között miilók mentek keresztül, az most két hold földön ugy éi, mint a legegyszerűbb polgár. De azt mondja t képviselőtársam, hogy hát mit csinálunk mi ott? Hát én is mit csináltam, mert én is ott voltam? Ez már nagy háladatlanság t. Jókai Mór képviselőtársamtól, mert hiszem nagyon jól tudta, hogy mit csináltam ott. Megírtam azt Verhovay Gyula t. barátomnak és ő ki is tette a „Függetlenség"-be, hogy megemlékeztem Jókai Mórról és az ő társainak, legnagyobb részéről, a kiveendők kivételével. (Halljuk!) Azt irtam, hogy ott mélyen hallgatok, mert, mint láva folyik a szó házigazdám ajkairól, én pedig hallgatok és hallgatni fogok, a mig ott vagyok mindig, mert követem Tompa Mihály koszorús költőnknek a „Gólyához" intézett intő szavát: A gyáva nemzedék mindent, mindent felad, De mégis ne szóljon erről ajakad, Hogy ki a távolból sir a nemzeten. A távolból megutálni is kénytelen legyen." Ezt én megírtam volt Verhovay Gyula t. barátomnak, benne volt a lapjában is. De megemlékeztem Falk Miksa t. barátomról is. Ha már irtam Verhovaynak,' irtam neki is. A levél természete különben nem olyan, hogy az a nyilvánosság elé való lett volna. De a végpasszusa ez volt: „Most már az én nevem is áldozatul esvén a hírlapok rovatainak, nem vehetnem lelkemre, hogy te, mint a legnagyobb hirlapisak, a „Pester Lloyd"-nak szerkesztője, — mely az én családi lapom is, — (Elénk derültség a szélső baloldalon) mondom, nem vehetnem a lelkemre, hogy te, mint szerkesztője a legnagyobb hírlapnak, mely az én családi lapom is, száraz maradj tőlem és ezt a barátság hiányának, vagy feledékenységnek tulajdonítsd. Tehát neked egy kis versecskével kedveskedem (Halljuk!): Bei Kossuth sitze ich als Gast, Dem Leute, wie ihr, allé sind verhasst. Mit Freudén nun auch mit ihm weine, Um euch zu gebén das Grabgeleite". Ebben egyszersmind benne van a t. ministerelnök úrhoz is azon insinuatio: „Les beaux esprits se rencontrent", mert én ott a messze távolból, a messze Alpesek tövéből ugyanazért kopogtattam, mit ő itt Eötvös Károly t. képviselőtársamnak a harangozásról oly elmésen előadni szives volt, csak azon különbséggel, hogy én mindig ott