Képviselőházi napló, 1878. XVI. kötet • 1880. deczember 13–1881. január 28.
Ülésnapok - 1878-318
318. országos ülés deezembor 13. 1$80. 19 sereg hangulatát tekintve,amelyek mélyen gyökereznek és a melyeknek orvoslására nem elegendők az olyan nyilatkozatok, a minőket a ministerelnök nr tett. Ezeket ily utón nem lehet orvosolni, de ezek orvosolhatók egy eonseqjiens politika által a hadsereg irányában mind a közigazgatás, mind a törvényhozás terén. Ezen politikához akkor, midőn annak komoly tényeiről lesz szó, kétségen kivül a ház minden oldaláról hozzá fogunk szólani. Ekkor iparkodni fogunk érvényesíteni azon jogokat, a melyek bennünket e tekintetben megilletnek, főleg azon testületben, a melyben egyedül érintkezhetünk a hndi kormányzattal, t. i. a delegátióban és erre nézve reménylem, hogy a többség, ha a védtörvény tárgyalásáról lesz szó, nem fogja ez irányban többször hallgatagadott szavát megszegni. De éppen azért, mivel ez ügyben nem ezen politika követtetett eddig és mivel a ministerium részéről, ámbár azzal ellentétben inkább azon szellemre való vonatkoztatással történt minden eddigi eljárás; nem helyeselhetem a ministerium eljárását. A t. ministerium ez ügyben is azon gyakorlatot követte. melyet a kormányelnök úrtól megszoktunk, t. i. hogy mikor a közvélemény helyesen vagy nem helyesen fel van izgatva, nem száll azzal szembe, hogy azt lecsillapítsa, hanem azon eljárást követi, hogy jó lesz hagyni, hogy a közvélemény vihara fejlődjék ki egészen, mivel azt taríja, hogy ha a vihar kifújta magát, megunják a dolgot, csend lesz és nem kell az ilyen kellemetlen dolgokkai bíbelődni. Ily ügyekkel szemben azonban ezen eljárás nem helye. Az ily kényes természeti! ügyekkel nem helyes megengedni, hogy a közvélemény félrevezettessék és bizonyos irányban kifejlődjék, azon reményben, hogy lassankint elfárad. Elfárad azon ügyre vonatkozólag az igaz, de megmarad a fájó érzés más hasonló ügyekre nézve. Kifújja magát a vihar az igaz, de azon erkölcsi rombolás megmarad, a melyet az tett, ha az elmultat helyrehozni nem lehet. Ezt kellene megakadályoznia a kormánynak. A kormány azonban ebben ez ügyben sem előlegesen, sem utólagosan nem tette ezt. Következetesen nem tette, mert hagyta, hogy a közvélemény felzúduljon, hogy minden oldalról történjenek nyilatkozatok, kivévén saját részéről és mert maga látszólag közönyt tanúsított. Ennek következtében megtörtént az, a mit éppen nem vártunk, hogy a budai főhadparancsnokság nagyobb érzéket tanúsított a közvélemény követelménye iránt, mint a ministerelnök ur maga. Ezután pedig megtörtént az, hogy a ministerium egyik félhivatalos lapjában, a melynek szerkesztője a ministerium egyik legfőbb támogatója, Jókai képviselő ur, a ministerium részéről tett nyilatkozat után hónapokkal későbben, a nyilatkozattal ellenkező irányú és hangú újdonságokat találhattunk. A többek köztt azt hirdette e lap ha jól emlékszem, október vagy november hónapban, hogy Seemann alezredes ur nyugdíjaztatni fog mintegy büntetésül. Ezen hire két-három nappal a novemberi előléptetés kihirdetése előtt és sokkal későbben azon ministeri irat közzététele után jött, a melylyel a ministerium ezen ügyet befejezte. Ebből látható, hogy a ministerium eljárása mennyire nem nyugtatta meg a közvéleményt és hogy a ministerium egyik főtámogatója ezen nyilatkozatával ellenkező irányba terelte a közvéleményt. Kérdem, vájjon igy állíttatik, helyre a bizalom, melyet mi mindnyájan és állítólag az igen t. minister ur, mint elsőrendű szükségletet állít fel ezen helyes viszony állandó helyreállítására és táplálására? Én megvallom, sajnálom, az egész ügyre kifolyólag egy magyar kifejezéssel nem tudok élni, hanem talán oly kifejezést kel! használnom, mely annál, a mit, kifejezni kívánnék, talán erősebb: a ministerelnök ur ravasz, kétértelműsködéssel járt el mind a katonai, mind a polgári hatóságok irányában. Az egyik irányában ugy tüntette fel a dolgot, mint ha semmi sem történt volna, a másik irányában pedig mintegy valószínűségét tüntette fel ott, a hol az egyszerű valóságra való hivatkozás minden nyakatekert okoskodásnál világosabb lett volna. Sőt ezzel a ministerelnök ui' mai beszédében is találkozunk-, találkozunk ugyanis azon állítással, hogy ő egyáltalán valószínűnek nem tartotta a dolgot és hogy az egész eljárási mód itt erről az oldalról helytelen, azon eljárást, mely valószínűnek tartja a sértést, mikor az egyáltalán, a körülmények folytán nem is valószínű. Minek beszélünk valószínűségről igen t. ministerelnök ur, midőn egyszerűen valóságról van szó ? A ministerelnök ur úgyszólván szavát adta itt előttünk az által, hogy azon — elismerem, jogos, bár ezen esetben én is ugy tartom, hogy czélszerűtlen — kívánságot, hogy a vizsgálati iratok előterjesztessenek, nem teljesíii, sértés nem történt és azután — ámbár megvallom, ez hasonló imputatió alá nem kerül — azután kijelentette, hogy a sértés történjék bárhol, majd gondoskodni főgázon hatóságok megbüntetéséről, melyek az ily az esetet neki fel nem jelentenék. Megvallom tehát a kormány eljárását ez ügyben, mint megjegyeztem, eg} 7 általán szerenesésnek, egyáltalán helyesnek, a köreles nyíltságnak megfelelőnek nem tartom, mert mind a közönségre, mind a hadseregre vonatkozólag ezen eddigi eljárásnak rósz következménye volt. A hadseregre vonatkozólag talán annyiban, a mennyiben azon hitet kelti a hadseregben, hogy ha ily kérdések előfordulnak, a ministerelnök érdekében levőnek látja azokat, hogy ugy mondjam, eltussolni, el-
