Képviselőházi napló, 1878. XVI. kötet • 1880. deczember 13–1881. január 28.
Ülésnapok - 1878-334
240 334. erwásres ülés jAimár 21. 1S8I. háztartásunk aséidegén fokról-fokra javítunk, részint azért, mert jövedelmeink emelését ezen az utón kívánjuk elérni, ezen indoknál fogva különösen kérem a t. házat, hogy méltóztassanak a javaslatot elfogadni. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Rakovszky István: T. ház! Azok után, a miket a t. pénzügyminister ur ma és a í. előadó ur tegnap elmondtak, igen rövid lehetek felszólalásomban. Azon intézkedéseket, melyek ezen javaslatban foglaltatnak s melyek ma oly erős megtámadásoknak vannak kitéve, évek óta sürgette a pénzügyi bizottság, sürgette ennek javaslatai alapián a képviselőház és sürgette maga a t. ellenzék is, mely akkor azért támadta meg a kormányt és vádolta mulasztással, hogy a fogyasztási adók behozatalával késik; most az ország romlásának és pusztulásának híreszteli ugyan azt a gyógyszert, melyet ő javasolt és melyet, ha ma volna kénytelen átvenni a kormányzás terheit és felelősségét, ép ugy nem nélkülözhetne, mint nem nélkülözheti a jelen kormány. Egyébiránt én, t. ház, érthetőnek tartom, hogy addig, mig e felelősség nem a túloldalon ülő t, képviselő urak gondja, addig nem mulasztják el felhasználni az alkalmat, hogy teljesítsék feladatuknak egyik leghálásabb, legkellemesebb részét. Mert kétségtelen az t. ház, hogy nincs az az adójavaslat, a mely ellen — mint Thaly Kálmán képviselő ur kifejezte magát—hullámvetésbe ne lehetne hozni a szenvedélyeket, nincs az az új adó, a mely ellen részben igazságos és alapos argumentumokat felhozni ne lehetne. Ehhez nem is kell valami nagy rósz akarat; elegendő egyszerűen egy kis megfeledkezés azon kötelességekről, a melyekkel az ország képviselői és parlamentje tartoznak az ország pénzügyeinek, Mteli viszonyainak és nemzetközi állásának. De én, t. ház, jelen esetben a javaslat ellen felhozott megtámadásokat sem tartom alaposaknak. Méltóztassanak visszaemlékezni arra, hogy miként keletkezett és fejlődött ezen úgynevezett elkeseredés s miként jutott el a néhány szavazat többséggel ügyesen megnyeri és ügyesen felhasznált szünidők alatt, egészen a jelen magaslatára. Midőn a javaslat először köztudomássá vált, csak a fővárosi kereskedők emeltek panaszt a javaslatnak — jegyezzük meg jól —nem lényege, hanem annak csak egyes intézkedései ellen, melyek a pénzügyi bizottság által eszközölt módosítások után, épen a kereskedők érdekében és a fogyasztók kényelmének némi rovására megváltoztattattak. Magát a lényeget azonban, ugy a czikkek megválasztását, mint az adótételeket s az egész javaslat alapelveit magok a kereskedők is kénytelenek voltak helyesnek ismerni el s legjobbjaik nyíltan helyesnek is jelentették ki. Az egyes intézkedések iránt emelt méltányos és jogos panaszokkal szemben a kormány és különösen a t. pénzügyminister ur a kereskedelem érdekében egész készséggel hajlandóságot és utat mutattak a javaslat lehető javítására és a pénzügyi bizottság, valamint egyes tagjai, szintén kész buzgalommal karolták fel a kereskedők érdekeit. És mi történt? Az, hogy a mint e buzgalom köztudomásúvá vált, azonnal rohamosan növekedtek és szaporodtak az óhajtások és követelések és — hogy csak egy. példát hozzak fel — mig előbb a transiíó raktárak felállítását kérték, mi által aggodalmaik legnagyobb részei megszűntettetnék, midőn e kérésök teljesítése kilátásba helyeztetett, akkor már azt kívánták, hogy a transitó raktárak kormány költségén állíttassanak fel és midőn ez is nagyrészben kilátásba helyeztetett, valamint más, hasonló rohamossággal egymásra következett újabb óhajtások teljesítése is, akkor a végszó, a kereskedelem érdekei teljesítésének ezen hajlandóságával szemben, mégis nem a készség és előzékenység elismerése, nem az önzetlen hazafiság sugalta megnyugvás volt, hanem az egész javaslat elvetésének követelése; azon javaslaté, a melyet addig, mig a kereskedelem érdekében e javításokat és kedvezményeket nem tartalmazta, lényegében helyesnek ismertek el. Épen mint a Lear király leányai: minek az öregnek 100 lovag, minek 50, minek 10, de hát minek csak egy is s én nem tudom t, ház, látva ez ügyes alkudozást, ez ügyes maneuvreirozást, vaj ion a kormány és a pénzügyi bizottság buzgalma, melylyel a kereskedők érdekeit felkarolták, ez esetben nem volt-e túlfauzgalom az ország nyugalmának rovására. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Átalában t. ház, igen feltűnőnek tartom, — előre tudom, hogy sokaknak tetszeni nem fog, a mit mondani akarok, de nem tehetek róla — nyíltan megvallom, feltűnőnek tartom, hogy mig mi mindig és minden alkalommal azt hangsúlyoztuk, hogy ez az ország mezőgazdasági állam, hogy állami létünk alapja és ereje mezőgazdaságunkban rejlik és hogy ennek következtében a földmívelést és mezei gazdaságot s az azokkal foglalkozókat kell leginkább ápolnunk és leginkább kímélnünk: addig másfelől valahányszor arról vau szó, hogy az ország erdekében a pénzügyi viszonyok rendezéseinek czéljából újabb áldozatot hozzunk, első sorban mégis mindig leginkább csak a mezőgazdasággal és földmíveléssel foglalkozókat kívánják terhelni. A legutóbbi időben folytonosan és lehető legnagyobb mérvben emeltük az egyenes adókat s különösen a föld- és házadét; új meg új egyenes adókat találtunk ki és a meglevőket folytonosan súlyosítottuk, a nélkül, hogy az ország úgynevezett közvéleménye s a kik azt csinálják; a
