Képviselőházi napló, 1878. XVI. kötet • 1880. deczember 13–1881. január 28.

Ülésnapok - 1878-328

328 orsrfgos fUftt január 14. 1881. 143 szerajevói vasútvonal mielőbb széles vágányú vasuttá alakittassék át." Elnök: Méltóztassanak azok, kik a pénz­ügyi bizottság határozati javaslatát elfogadják, felállani. {Megtörténik.) A ház többsége elfogadta a határozati javaslatot. Következik a részletes tárgyalás. Antal Gyula jegyző (olvassa a törvény­javaslat ezímét, mely változatlanul elfogadtatik. Olvassa az 1. %-t). Hegedűs Sándor előadó: T. ház! A pénz­ügyi bizottság az 1. §. első bekezdésének két utolsó sorát következőleg véli szövegezendőnek: „Bosznia és Herezegovinának 3.831,000 frt­nyi összeget meg nem haladható tényleges építési költség erejéig kölcsön adassék." Ugyancsak az 1. §. utolsó bekezdésében az utolsó előtti sorból „létező" szó kihagyandó, mint felesleges. Báró Liptliay Béla: Már első felszólalásom alkalmával jeleztem azt, hogy azon kifejezés, a mely azon szakasz második bekezdése végén áll, „a mennyiben ez utóbbiak azon országok rendes közigazgatási kiadásaira igénybe nem vétetnek" — a törvénynek intézkedéseit némileg meghiu­sítja. És erre vonatkozólag, miután más oldalról is felemlittetett, az ellenérveket meghallgattam és ezen ellenérveknek talán legfontosabbra az volt ? mely szerint kimondatott, hogy az esetben, ha ezen tétel a törvényből kimarad, annak termé­szetes következménye az lesz, hogy a költségek, melyek nem fedeztetnek a vasút jövedelméből, Bosznia közigazgatási jövedelméből fedeztetnek. A mennyiben a közigazgatási jövedelmek ezentúl nem fognak megfelelni a közigazgatás igényei­nek, netalán elmaradt összegek a birodalom két államának megterheltetésével fedeztetnek. Elisme­rem ennek a lehetőségét, de ugyanakkor, midőn ezt elismerem, nem lehet egyúttal egy más tekin­tetet mellőznöm, mely ide vonatkozólag egészen figyelmen kivül maradt, t. i. azon tekintet, miszerint nemcsak a jövedelmek emelése által fokozhatok azon anyagi eszközök, melyek által a netaláni hiány fedeztetik, hanem megtakarítá­sok által is Már pedig feltéve azon esetet, mely szerint meglehet, hogy ezen számítások a jövőre alaptalanoknak bizonyultak, ezen esetben, egy nagyobb összeg lesz az, mely Bosznia közigaz­gatási jövedelmeiből fedezendő és ennek követ­keztében ezen többlet pótlása a két államot fogja terhelni. De ugyanakkor hiszem, nem csak hiszem, de meg vagyok győződve, hogy miután ezen okból a közigazgatási költségekre gyakor­landó ellenőrzés annál erősebb, annál hathatósabb lesz. Már pedig az, hogy a közigazgatási költ­ségek, vagy a közigazgatás jövedelmei oly módon kezeltessenek — mert csak akkor lenne beavat­kozásnak helye, hogy ha több költség adatik ki, mint a mennyi a jövedelmekből fedezhető, —• ezt részemről semmi tekintetben sem volnék képes helyeselni. Tudjuk azt, hogy ha a közigazgatási költségek egész magasságukban rendelkezésére állanak az illető kormányzatnak, nagyon nagy készséggel fognak azok befektethetni, hogy a kormányzat vezetői maguknak dicsőséget és elis­merést szerezzenek. Hiszen már hallottuk hangoz­tatni, hogy Boszniában telepítések fognak esz­közöltetni, sőt már a költségek is szóba hozattak. Hát itt az országban hasonló czélra nem szük­ségesek-e költségek? És ime Boszniában már nemcsak a telepítés szükségességét ismerik el, hanem az arra szükséges költségek fedezése is már oly tény, minek következtében igen való­színű, hogy a közigazgatási költségeknek egy része ily beruházásokra fog fordittatni. Már előbb jeleztem, hogy a meddig az állam terheltetése nélkül eszközölhető e két tar­tománynak felvirágzása, ám eszközöltessék, magam is óhajtom, de hogy e felvirágoztatásra a köz­igazgatási költségek fordíttassanak, arra a közös államjövedelmek fordíttassanak, melyekhez való hozzájárulásra nem kötelesek, azt nem helyesel­hetem. (Helyeslés a bal- és szélső balon.) Hanem felhozatik az, hogy vasutak építése sok tekintetben előnyére szolgál az államnak; kítüntettetett az indokolásban, felemlítette az előadó ur is, hogy körülbelül 400 ezer forint az, a mi megtakarittatik az által, hogyha ezen vasút kiépíttetik, mert a katonai szállítás költségei annyival fognak kevesbedni. Ha nem szoktuk volna meg, hogy a megtakarítások és a jövedel­mek rendesen csak a papíron maradnak, mig ellenben a költségek, melyek előirányoztatnak, nem csak azon keretben nem maradnak, hanem sokkal magasabbra rúgnak, (Igaz! ügy van! a baloldalon) meglehet, hogy e tekintetben elismer­ném az indokolás alaposságát; de igenis, én azon valószinííséggel állok szemben, a mi már itt is elismertetett, hogy körülbelül 120,000 frt nem talál fedezetet. Ennek súlya alatt én ellenezném azt, miszerint a törvényjavaslat jelen szövegezése elfoíradtassék. mert ezen fedezetnek nem lehető­leg Bosznia és Herczegovina közigazgatási jöve­delméből kell történni. De egy másik körülmény is áll fenn, melyre a t. ház figyelmét felhívni kívánom: hogy ha a törvényjavaslat igy marad, mint most van, itt világosan kimondatik, hogy a közigazgatási költségekből csak annyiban for­dittafik a vasúti költségek fedezésére a meg­takarított összeg, a mennyiben ez utóbbi az ország rendes közigazgatási kiadásaira igénybe nem vétetik. Már most kérdem, ha előre kimon­datik , hogy csak ennyiben fordíttatnék ezen költség a netaláni hiányok pótlására, hogy akkor, ha e tekintetben semmi sem takaríttatik meg, azon évre, melyben ilyen megtakarítás nem tör-

Next

/
Thumbnails
Contents