Képviselőházi napló, 1878. XV. kötet • 1880. november 17–deczember 11.

Ülésnapok - 1878-317

317. országos filós deezember 11. 1880. ggg tehát aránylag bármily terhes legyen is az áldozat, az áldozat hozatala könnyű. És vannak ismét más nemes perczek a nemzetek életében, (Mozgás a baloldalon) arra kérem a t. képviselő urakat, hogy erre se tessék még nevetni. Vannak — mondom —más nemes perczek, midőn egy nemzet végveszélyben lévén, eltörpül az ellenzék, sőt többet mondok, maga az ellenzék, Nyáry Pál feláll és azt mondja: megadjuk! Ilyenkor az áldozatkészség eszméje szárnyra kél és ellenállás nélkül tör a czél felé. És ekkor sincs kritika még a választók részéről sem, nincs ellentállás a közvélemény részéről. Többet mondok, a nemes fölhevüjés magával ragadja azokat is, a kik kételyeket támasztanak a lépés ezélszerüsége felett. De e köztt és az imént ecsetelt két helyzet extasisa között van a mindennapi élet a maga küzdelmeivel. Akkor, midőn e küzdelemben a pártszenvedély mellett a jogos érdek és egyszersmind a hazának féltett érdeke, a pessimismus és optimismus szerint a túlbecsülés, vagy pedig a kicsinyes kétségbeesés küzdenek egymással, ilyenkor, midőn az ország súlyos helyzetében érzi mindenki, százszorosan érzi a terhet, melyet szavával a nemzet vállaira ró: ilyenkor, midőn haboz mindenki, vájjon alaposan kiszámította-e a következményeket, melyeket szavazatával előidéz : ilyenkor nincs lelkesedés, ilyenkor nincs dicsőség, ilyenkor nincs kritikanélküli áldozatkészság ; ilyenkor küzdeni kell magával a közvéleménynyel is s az ellentétes áramlattal szemben csak egyetlen erős pontja van a képviselőnek: és ez lelkiismerete. Elfogadom a törvényjavaslatot. (Hosszan tartó zajos éljenzés a jobboldalon.) lírányi Imre: T. ház! (Halljuk!) Midőn a szőnyegen levő adóemelési törvényjavaslat tárgyalásánál felszólalok, teszem ezt nem azért, mintha e törvényjavaslat előnyei, vagy hátrányai, czélszerűsége, vagy czélszerűtlensége felett akarnék vitatkozni, hanem épp ellenkezőleg, mint Hegedűs Sándor t. képviselő ur, a ki elsőnek tartaná azt, hogy valamely törvényjavaslat felett az döntessék el: váljon szükséges-e vagy nem; én azt tartom, hogy azt kell első sorban eldönteni, váljon megbirja-e a terhet az ország, vagy sem? S miután én ugy vagyok meggyőződve, hogy Magyarországon az adófizetés netovábbját elértük: én sem a jelenlegi törvényjavaslatot, sem más semminemu adóemelési, vagy új adókról szóló förvényjavaslatot el nem fogadok és meg nem szavazok. (Élénk helyeslés balfelöl.) Igen kényelmesnek tartja a t. képviselő ur e kérdésben az ellenzék állását, mert azt mondja, hogy az oppositió fölveti a bizalom kérdését a kormánynyal szemben és azután kijelenti, hogy ez iránt a kormány iránt nincs bizalma, ennek nem szavaz meg semmit. Én, t. képviselő ur, nem vagyok e kényelmes helyzetben, mert én azt mondom, hogy nemcsak e kormánynak, mely iránt bizalmatlansággal viseltetem, hanem semmiféle más kormánynak az adóemelést meg nem szavazom. (Élénk helyeslés balfelöl.) Mert én ugy vagyok meggyőződve, hogy Magyarországon már több adót fizetni nem lehet. Én, ha a pénzügyeket rendezni óhajtanám és szeretném, a kiadások levonásával szeretném ezt elérni, nem pedig az adóemeléssel. Vannak, t. ház, az igaz, oly emberek, kik egész más véleményben vannak. Ilyen pl. Hegedűs Sándor és különösen Jókai Mór t. képviselő ur, a kik azt hiszik, hogy az ország még igen sok terhet megbír és ha összehasonlítják terheinket más országokéval, még ennek az országnak adnak elsőséget. így jelesen Jókai Mór t. képviselő ur egyik legközelebbi budget-beszédében azt mondta, összehasonlítván Magyarországot Olaszországgal, hogy mennyivel boldogabb állapotban vannak a magyarok, mert itt Magyarországon mindenki jól táplálkozik, sőt túlságosan jól táplálkozik, mig Olaszországban az oly ember, a ki húst eszik, a megmaradt csontokat az ablak közé teszi, hogy lássák a szomszédok, hogy húst evett. Ha a t. képviselő ur az országot úgy ismerné, a hogy egy oly nagy politikusnak és oly nagy írónak saját hazáját ismernie kell, akkor ezt bizonyára nem mondotta volna, mert én, fájdalom, igen sok helyet mutathatnék e nagy Magyarországon a t. képviselő urnak, a hol az emberek a csontokat nem tehetnék az ablak közé, először azért, mert nem esznek húst, másodszor azért, mert ablakuk sincs, (Élénk derültség és helyeslés a baloldalon) oly nyomorult viskókban laknak és hogy ez igen nagy része Magyarországnak, azt egy vidéki lapból vett néhány idézettel akarom bizonyítani, melynek egyik főmunkatársa a kormánynak igen erős híve és Jókai képviselő urnak elvtársa és barátja. E lap a „Máramaros", így szól: „Az adócsavar erősen működik. Mintha általános Sz.-György napja volna az egész megyének: ugy hurczolják az ingó-bingó javakat, bútorokat, szarvasmarhákat, élelmi szereket, takarmányt. Talán ki akarják költöztetni az egész megyét? kérdezne a járatlan idegen. Nem, csak az adót exequátják, a mi sokakra nézve rosszabb, mintha rideg, mogorva házi urak telepítenék ki lakóikat. Ha városokban a dob pereg s a kikiáltó lármája kihallatszik az ácsorgó kufárok között: az mai napság már nem is szokatlan. Licziíálnak, szól egykedvűen, a kinek nincs vásárlási kedve vagy pé^ze, és a vagyon-cseréhez szoktatott philosoph nyugalmával megyünk tovább. Ebben nincs semmi feltűnő. De ha beljebb utazunk a hegyek közé és kiéhezett, didergő alakokkal találkozunk, a kik a vagyontalanság kétségbeejtő lemondásával ki-