Képviselőházi napló, 1878. XV. kötet • 1880. november 17–deczember 11.

Ülésnapok - 1878-313

313. országos ölés decfember 4. 18S0. 317 Baross Gábor jegyző {olvassa): 4733. Hevesmegye közönsége kéri, hogy a ház a külügyekre való törvényes befolyást oda fordítsa, hogy Lengyelország az orosz hatalom alól felszabadittassék. 4940. Győrmegye közönsége, Hevesmegyének Lengyelországnak az orosz hatalom alól leendő felszabadítása iránti feliratát pártolja. 4996. Hontmegye, Hevesmegyének fentebbi kérvényét nem pártolja ugyan, de kéri, hogy Oroszország hatalmaskodásának gát vettessék. Vécsey Tamás előadó: A kérvényi bizottság véleménye a következő; Ezen kérvények a ministerelnök utján kiadatnak a kormánynak, daczára, hogy a ministeriuni az 1867. :XII.t.-cz. 8. §-a által fenntartott beleegyezésével jövőre is csak oly külpolitikát támogat, a mely Magyarország politikáját megóvja. Szederkényi Nándor: Bátor vagyok a t. képviselőház becses figyelmét ezen kérvényre felhíni és indítványozni, hogy Hevesmegye kérvénye felolvastassák. {Helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: Fel fog olvastatni a kérvény. Beöthy Algernon jegyző {olvassa Heves megye kérvényét). Szederkényi Nándor: T. ház! 1833-ban november 23-án tartott országos ülésbea Barsmegye egyik jeles követe körülbelül ezeket monda: tudja jól, hogy a mit mondani és indítani fog, a döntő köröknél visszhangot nem kelt, mégis felszólal, mert felszólalásának tárgya a lengyel nemzet sorsa, mely nemzet a szabadságért véres küzdelmeiben mindent vesztett, de becsületét és Európa népeinek rokonszenvét nem — és igy a felszólalásra nem méltatlan. Innenonnan egy félszázada annak, t. ház, s ha most Hevesmegye ezen ügyben ismét felszólal, habár tudja, hogy a döntő köröknél viszhangot ma sem lel, teheti azt épp ugy, mint tették az ősök, mert ez a nemzet, mely véres küzdelmeiben mindent vesztett, a becsület és az európai rokonszenv drága szerzeményéből ma sem vesztett semmit — és igy a felszólalásra ma sem méltatlan. Csak tegyétek vármegyék, csak szólaljatok fel, a lengyelnemzetsorsa felett a magyar vármegyék,mint hagyományos őrszemek állanak s jól mondja a kérvény, hogy a lengyel nemzet sorsa a magyar vármegyék politikai érdeklődésének tárgya volt a múltban és tárgya a jelenben is. A sivár keblek fásultsága ma is ugyanazon ellenvetéssel áll elő, mint a múltban: minek a felszólalás, minek a kérvény, hiszen nincs sikere. Megfelelt erre már í833-ban Szatmármegye követe, hogy a szánakozó kebel a maga jótékonyságának sikerét mathematicai pontossággal mérlegelni nem szokta, hanem cselekszik ugy, mint szive sugalma parancsolja. Még nem olvastam európai történetet, a mely a lengyel nemzet sorsát a legnagyobb igazságtalanságok, btínök és hibák sorába ne iktatta volna. Status-férfiak, politikusok mind elismerik azt és ha mégis az európai diplomatia óvatosan tolja le a napirend asztaláról e kérdést, oka ennek az, mert diplomatiánk, ma épp ugy, mint a múltban az igazságtalanságok és a hibák diplomatiája. {Ugy van! a szélső balon.) A napnak majdnem minden órája hoz nekünk erről fényes bizonyítékot és itt azoknak is vagyok bátor válaszolni, akik gúnyosan szokták ezen kérdés felemlítésénél szemünkre hányni, hogy talán háborút akarunk most rögtön indítani, talán véres harezokba akarjuk dönteni e szegény hazát Lengyelország végett ? Vagyok bátor válaszolni a mai diplomatia előttünk levő példájából, hogy mit akarunk és hogy akarjuk mi azt. {Halljuk!) Ezelőtt néhány évvel az osztrák - magyar diplomatia volt az, mely megindította. Törökország ellen a küzdelmet; Ausztria-Magyarország diplomatája volt az, a ki a konstantinápolyi jegyzékek és más egyéb memorandumok által a török kérdést napirendre hozta. Békés úton igyekezett, mint monda, Törökországot regenerálni, mert Törökország fennállása Magyarország érdekében is áll és ezért sem tintát, sem jó szót nem kiméi. Tudjuk, ismerjük az eredményt. Nemcsak jó szó és tinta következett, hanem bőven következett a lőporból is és midőn hitegették a nemzetet, hogy a nemzet vére és filléreiből a törökországi kérdés megoldására mi sem fog fordíttatni, beállott a boszniai oceupátió és beállott a 60 millió elpazarlása. T. ház! Azt gondolom és nem csalódom, hogy minden magyar embernek érzelmét tolmácsolom, ha azt mondom, hogyha ezt a diplomatiát és buzgalmat a mi külügyérünk a lengyel nemzet érdekében fordította volna és ha azokat a memorandumokat és diplomatia! közbelépéseket Lengyelország érdekében fejtette volna ki és azt a 60 milliót Bosznia occupatiója helyett Lengyelország felszabadítására fordította volna: bizonyára jobban biztosította volna Magyarország érdekét, mint most biztosítva van s bizonyára minden magyar ember szívesebben fogadta volna azt az áldozatot, mint most fogadja. Ez válaszom azoknak, kik minduntalan azzal állnak elő, hogy talán háborút akarunk indítani, talán vérbe akarjuk keverni az országot. Volt egy lengyel király, Szobieszky, a ki, midőn a török haderő Bécs falai alatt állott és midőn Bécs bevételére már a legutolsó erejét fordította, ha a diplomatizálással e lengyel király Bécs falai alatt megjelenni késik, aligha bekövetkezett volna 1772-ben az, hogy Mária Terézia