Képviselőházi napló, 1878. XV. kötet • 1880. november 17–deczember 11.
Ülésnapok - 1878-313
313, országos ülés decz ember 4. 188©. 309 zéknek vezérszónokát is ugy mutatta be, mint a kivel nem ért egyet és a kinek nézetei nem kormányzási képességre vezetők. Értem igen t. vezérszónokát a t. pártnak, gömöri Szontagh Pált, a kinek pedig vannak positiv eszméi. Nem jók ugyan, de positivek. (Derültség jobbról.) Ilyen volt pl. az, mikor a pénzügyi bizottságnak azt ajánlotta, hogy a magyar honvédséget tartsa ki az osztrák fél. Ez is positiv eszme volt. (Derültség jobbfelöl.) Tehát ez sem számítható a kormányalakításra hivatott férfiak közé. Azután következett igen t. Bittó István képviselő ur; ő is azt mondta, hogy hajlott kora és rongált egészsége miatt arra nem vállalkozhatik, hogy kormány tagja legyen, hanem egy hajlott korú és rongált egészségű pártnak regeneratmjára, arra vállalkozott. (Derültség jobbfelöl.) 0 is egyike volt azon kiváló és legfényesebb neveket viselő capacitásoknak, kiket a maga ministeri listájában az ellenzék előre hirdetett, kinek megszólalására nagy feszültséggel és figyelemmel várakozott. Igaz, a meglepetés be is következett, nem nálunk, de a saját pártjánál, mert minket nem lepett meg azzal, a mit mondott. Ama forró gesztenyének a históriáját jól ismerjük; nagyon jól tudjuk, hogy minket nem a mi szép szemeinkért hittak ide át onnan a túlsó padokról. Ott volt a 153 milliós függő adósság, ott volt a keleti vasútnak elmérgesedett ügye, ott volt az óriásilag felnövekedett deficit, közeledett a vámés kereskedelmi kiegyezés Ausztriával, közelgett ránk a bankkérdésnek megoldása, ott voltak a láthatáron a fekete pontok, melyek előre láthatólag jelezték a kitörendő vihart a külpolitikában. Ezek mind fórrá gesztenyék voltak és t. képviselőtársam akkor is oly nagy philosoph volt, hogy másnak a körmeit nem sajnálta annyira, mint a saját magáét. (Derültség jobbfelöl.) Ezeket mind iparkodtunk kiszedegetui a parázsból; hat év óta nézi a t. képviselő ur és semmit segítségül nem mond, egyetlen egy positiv eszméje volt ez idő alatt, a fogyasztási vámok közössé tételét ajánlotta Ausztriával, többet nem hallottunk. De erre nézve, ha találna a t. képviselő ur itt a magyar parlamentben majoritást, a mely akarjon még több közös ügyet is csinálni Ausztriával, ugyan kérdem, van-e egyetlen egy ember odaát Ausztriában, a ki azt az eszmét megértse, hogy mikor nekik a fogyasztási adójövedelmeik nagyon nagyok, a mieink pedig kicsinyek, tegyük össze a kettőt és osztozzunk meg rajta. Hiszen én is igen jó embernek képzelem a németet, oda át a Lajthán, de ennyire jó embernek nem képzelhetem, mint Bittó István képviselő ur. (Derültség jobbfelöl.) Azonban azt ő maga még sem akarja, mint kormányférfi keresztül vinni, mert ő kormányt alkotni nem akar, ő hivatkozik hajlott korára, rongált egészségére, hogy a kormánytól távol maradhasson. De az isten szerelmére! mi sem vagyunk itt mai gyermekek. De azért még én sem ismerem el magamat hajlott korúnak, pedig ezelőtt hét esztendővel én már ezüstmenyegzőmet ültem meg, a mikor a t. képviselő ur még legény korába volt. (Nagy derültség. Halljuk!) Valljuk meg az igazat, nem a hajlott kor, nem a rongált egészség, — Isten tartsa me g jó egészségben még sok ideig az én t. képviselőtársamat, reménylem meg is fogja tartani, — hanem az tartja őt vissza, hogy forró gesztenyék még mindig vannak a parázsban és ő még mindig oly nagy philozóf, a ki a más körmeit kevésbé sajnálja, mint a magáét. (Derültség a jobboldalon.) Azonban nem elégszik meg azzal, hogy magát kihúzza a minister-listából, hanem még hozzá kihúzza belőle a negyediket is, Széll Kálmánt. Hasztalan próbálkoztak mindenféle tollnyikorgatásokkal ezt azon t. párt hirlapirói kimagyarázni, hogy nem igy volt, másképen volt: erre nem lehet rímet találni. Az az érdem, hogy Magyarország jövedelme az Ausztriával való kiegyezés által öt millióval gyarapodott, ez az érdem egyenesen Széll Kálmánnak a bűne; az az érdem, hogy Magyarországnak akkori óriási deficitje tetemesen megapadt, nagyrészben Széll Kálmánnak a bűne; az az érdem, hogy Magyarországnak a hitele annyira megszilárdult, hogy az akkori váltóadósság helyett most consolidált járadékai el vannak fogadva a világ minden piaczain, ez ismét Széll Kálmán bűne; az az érdem, hogy az osztrák nemzeti bank most már osztrák-magyar nemzeti bank, hogy a dotatiót felemelte, (Halljuk! Halljiok!) uj filiálékát állított fel, —a kamatlábat leszállította, — hogy Magyarországnak van befolyása az igazgatóságra — mind ez a sok bűn Széll Kálmánnak a vállait terheli. Mi ezeket az ő érdemeinek rovatába sorozzuk, mi, a kik sajnálattal constatáljuk, hogy tőlünk megvált; önök, a kik barátjuknak nevezik őt, bűneinek a lajstromába teszik ezt mind. Már akár érdem, akár bűn, mindenesetre az övé és ezt másnak oda ajándékozni nem lehet, (ügy van! Helyes! a jobboldalon^) De már most, ha minden nagy, tapasztalt, kiváló capaczitását a pártnak előre kihúzzák azon lajstromból, mely hivatva lett volna, hogy uj kormányt inauguráljon, hát ugyan kérem alásan mit akarnak hát önök ott a túlsó oldalon? Olyan helyzetet akarnak itt nekünk előidézni, a milyennel találkozunk a Lajthán tul, a hol egy kormányon levő, uralkodó párt aprólékos torzsalkodások, rosszul alkalmazott ambitiók által oda vitte a helyzetet, hogy ki hagyta szaladni maga aló] a földet és most keresi, de nem találja meg a módját, hogy raiképen nyerje vissza az elvesztett positiót. Ilyen helyzet kell nekünk itt Magyarorszá-
