Képviselőházi napló, 1878. XV. kötet • 1880. november 17–deczember 11.
Ülésnapok - 1878-310
25g 310. országos ülés Eovember 30. 1880. a lehető legtúlságosabb reményeket tápláltak iránta. Az intézmény ezen várakozások egyikét sem teljesítette. Nem felelt meg barátai vérmes reménjreinek, de viszont nem teljesítette ellenségei jóslatát sem. Hogy barátainak reményeit megváló sí tni nem volt képes, okozta főleg a létfeltételek, életerők azon. elégtelensége, mely az intézményt születésétől kezdve tengésre kárhoztatta. Hogy pedig az életerők ezen elégtelensége daczára ellenségeinek jóslatai még sem teljesültek, vagyis, hogy ez intézmény teljesen hasznavehetetlennek még sem bizonyult, őszintén megvallom, a honvéd tisztikar érdeme, mely elismerésre s jobb sorsra méltó buzgóságot és szorgalmat fejtett ki az intézmény érdekében. De ha azt akarjuk, hogy az intézmény egészségesen fejlődhessen, képes legyen komoly hivatásának magaslatára emelkedni, képes legyen a válság pillanatában nehéz feladatát sikeresen megoldani, akkor természetesen meg is kell neki adni mindazt, a mi nélkül ezen egészséges fejlődés előre ki van zárva. Mert ha ez nem történik, akkor tartok tőle, hogy a tisztikar minden buzgósága daczára, ez intézmény el fog, szükségképp el kell satnyulnia. Ilyen létfeltétel lenne nézetem szerint mindenekelőtt egy nagyobb, kielégítőbb ujoncz-jutalók; tudom,hogy az idén az ujoncz-jutalék kielégítőbb; nem is erről, de az előző évekről beszélek, melyekben az ujoncz-jutalék sem összességében, sem az egyes zászlóaljaknál nem volt kielégítő. Vannak zászlóaljak, melyek éveken át alig nyertek számbavehető ujoncz-jutalékot. Hog3 r -pedig a hiány mindennek daczára eddigelé oly-annyira érezhetővé nem vált, köszönhető kizárólag azon többletnek, melyet ez intézmény lételének első éveiben a sorozások alkalmával nyert. De ka tekintetbe vesszük t. ház, hogy ezen többlet maholnap teljesítvén szolgálatát, kilép a honvédség kötelékéből: tartok tőle, hogy ha ezen túl bővebb ujoncz-jutalékban nem részesítjük honvédségünket, az úgy összességében, valamint az egyes zászlóaljaknál a hadi létszámot fedezni képes nem lesz, egyes zászlóaljaknál talán már most sem képes. De az ujoncz-jutalék ezen elégtelenségének van még egy másik, igen hátrányos, igen végzetes következménye és ez az, hogy felette megnehezíti, sőt lehetetlenné teszi éppen as altisztek és a tisztikar gyakorlati kiképeztetésót; hogy pedig a tisztikar ós az altisztikar gyakorlati kiképeztetése mily fontosságú minden hadseregnél, de főleg honvédvégünknél, mely a keretrendszerre lévén alapítva, a tiszti és altiszti kar képezi mintegy aczélkeretót ez intézménynek, azt bővebben magyarázni felesleges. A második nézetem szerint szükséges reform lenne, t. ház, a szolgálati időnek olyatén szabályozása, hogy egyrészt megszüntetnének ez által ajelenleg divó jogtalanságok, másrészt lehetővé tétetnék — legalább a jövőben — azon, itt a házban már több alkalommal és többek által hangsúlyozott kívánalom realizálása, hogy t. i, honvédségünk technikai csapatokkal láttassák el, mert nyolez heti szolgálat mellett technikai csapatokról józan ószszel még csak álmodni sem lehet. A törvény szerint jelenleg a csapatok legénysége nyolez heti kíképeztetés után szabadságolandó, de a törvény egyszersmind megengedi, hogy az illető úgy a szolgálattétel, valamint kiképeztetése érdekében a szükséghez képest behívható. Es mi történik már most a gyakorlatban, t. ház? A különböző zászlóaljaknál a szükség különböző lévén, vannak zászlóaljak, hol az újonezot kiképeztetése után alig hívják be egyszer, míg viszont vannak zászlóaljak, hol a szükftég nagyobb és így az illető ismételve és ismételve behivatik. De eltekintve ettől, történik még honvédségünknél olyasmi is, a mihez hasonlót az egész világon hiába keressünk. (Halljuk! Halljuk!) Az egész világon, t. ház, a műveltség oly kellék, mely az illetőt rövidebb szolgálattételre jogosítja fel. A mi honvédségünknél megfordítva áll a dolog. Ott a műveltség éppen az a kellék, mely az illetőt hosszabb szolgálatra kárhoztatja. A ki tanult valamit, a kinek műveltsége van, azt nem bocsátják haza nyolez heti kíképeztetés után, hanem akarva nem akarva, merő önkénynyel, ha altiszti állásra van minősítve, benyomják további öt havi kiképzés végett a tiszti iskolába, ha még műveltebb, a Ludovica akadémiába, hol egj-két évig kell maradnia. Honvédelmi csapatainknak összes tisztikara, összes altiszti kara tehát oly egyénekből alakittatik, t. ház, a kik akaratuk, hajlamuk és az igazság ellenére, merő önkénynyel lesznek hoszszabb szolgálatra visszatartva. És hogy az ilyen önkény, eltekintve az abban rejlő jogtalanságtól, melynek elkövetésére az állam sem lehet soha sem feljogosítva, hogy az ily önkény, t. ház, egyátalában nem alkalmas az illetőben hajlamot, előszeretet felkölteni az intézmény iránt és hogy igy természetesen eredményeiben sem lehet magára a?- intézményre nézve valami üdvös, ugy hiszem, senki sem vonht-tja kétségbe. És éppen azért óhajtanám a Ludovica akadémia reformját oly iránj^ban, hogy annak azon igazságtalan alapja, hogy a műveltebb elemek akaratuk ellenére kényszeríttessenek oda bemenni, megszüntessék, a mi nézetem szerint, t. ház, ugy volna elérhető, hogy ha a védkötelezetteknek engedély adatnék, védkötelezettségi koruk elérte előtt a Ludovica akadémiába önkényt beléphetni, hol teljesen kiképeztetvén, ezért viszont köteleztetnének a honvédségnél bizonyos időt, pl. 4 — 5 évet tényleg szolgálni.