Képviselőházi napló, 1878. XV. kötet • 1880. november 17–deczember 11.

Ülésnapok - 1878-308

216 30S- országos ülés Hogy ez mennyire szükséges, be tudom bizonyítani egy ténynyel, számbeli ténynyel, hogy ez idő szerint a bécsi keleti akadémiánál tanuló ifjak fele, ha nem csalódom, nagyobb fele magyar. Tehát ez bizonyítja, hogy ily intézetre szükség van és hogy a magyar ember carriéret szívesen választja. Ismétlem, én ugy hiszem, hogy a közösügyes rendszer daczára, a a közoktatás — hála is fennek — önálló rendelkezésünkre marad fenn. És én azt a felfogást sehogysem oszthatom, hogy azért, mert ott van az akadémia, tartsuk fel azt közösnek és hogy piáne a közös küliigyminisíertől tegyük függővé, mint itt a jelentésnek egy passusából látszik, hogy önálló akadémiát állítsunk fel vagy sem. De ha úgy állítaná fel valaki a kérdést, azt mondaná, hogy ebben a monarhiában a két állam számára elegendő egy ily keleti akadémia, én azt mondom, hogy akkor Magyarországon kell, hogy legyen, Budapesten és nem Bécsben. Lehetetlen, hogy maga a bécsi ember is be ne lássa, hogy ha a keleti nyelvek tanulásáról van szó, sokkal ezélszerübb és okosabb, hogy azon bécsi fiatal ember jöjjön egy keleti nép kebelébe és itt tanulja meg a keleti nyelveket, semhogy a mi ifjaink menjenek egy germán faj kebelébe a keleti nyelveket tanulni. (Közbeszólások a szélső' balfelöl: Nagyon helyes!) De mondom, valamint nem tudnék belenyugodni abba, hogy magyar ember legyen kénytelen közoktatási intézetet magáénak vallani Bécsben, épp ugy nem követelem azt sem, hogy a bécsiek kénytelenek legyenek ide jönni tanulni. En azt hiszem, hogy annyit megkövetelhet magának minden nemzet, hogy fiait nevelhesse saját, belátása és Ízlése szerint. (Igaz! Ugy van! a szélsőbalon.) A minister ur •— és itt bocsánatot kérek tőle — ebben a dologban soha sem járt el őszintén. A múlt alkalommal is, mikor látta, hogy a törvényhozás ezen eszmét felkarolja s látta, hogy valamit tenni kell, nem tette azt, a mi tulajdeiiképen feladata lett volna, mint alkotmányos ministernek, t. i. azt mondani: a törvényhozás, a mint látom, ezt óhajtja, tehát igyekezni fogok ezen intézet felállítása tárgyában a legközelebbi költségvetés alkalmával törvényjavaslatot terjeszteni a ház elé, hanem mint, a mit fájdalom, gyakran tapasztalunk a kultusminister ur részéről, hogy ő bizonyos dolgokat — és különösen, hogy kettőt említsek: bizonyos felsőbb oktatási kérdéseket és az alapítványok kérdését — sohasem tárgyalta az alkotmányosság szempontjából s ezeket mindig olyan magánügynek tekinti, a mit le kell bonyolítani köztte és a korona köztt. Es igy történt ezúttal is, hogy ő a helyett, hogy a ház elé terjesztette volna a törvényjavaslatot, ő Felségétől kért engedélyt arra, hogy kapcsolatonoveaber 27. ÍÍS80. san a budapesti egyetemmel, egy semináriumot állíthasson fel a keleti nyelvek tanítására. Nekem, megvallom, tökéletesen mindegy, milyen név vagy czím alatt állíttatik fel az intézet, én a cselt óhajtom elérni bármi név alatt. Mindazáltal nem tagadhatom, hogy igazsága volt Hegedűs t. barátomnak, midőn tegnap megjegyezte, hogy összerezzent, midőn e szót „seminárium" hallotta. Mi köze van itt a semináriumnak ? Ha ezen szót nem akarjuk rendes értelméből kiforgatni, az — mindenki meg van győződve — valami egyházi klastromi jelentéssel bir s részben az internátus fogalma is meg van benne. (Igaz! Ugy van!) Én pedig ezen intézet felállításánál sem az egyikre, sem a másikra nem törekszem. Igaz, hogy Bécsben van internátus, de én nem tartom szükségesnek, hogy Bécset utánozzuk, mert az mindenesetre nagy költséget vonna maga | után. Én ezen intézetet mindenesetre oly szabad facultássá akarom tenni, milyen az orvosi ysgj a philosophiai facultás; akár önállólag állítsuk fel. Ha pedig az egyetemmel kapcsolatosan akarjuk felállítani, képezzen egy uj facultást, mely a kereskedelmi és diplomatiai coiisulátusi pályára adjon ki diplomákat azoknak, a kik arra készülnek, ha tanulmányaikat jól végezték. Mindezek után és mindezek daczára nem szándékozom ezúttal újabb határozati javaslattal előállani, miután a minister ur kilátásba helyezi, hogy ujabban jelentést fog tenni e tárgyban. Én caak arra vagyok bátor újból kérni a t. házat, hogy ne méltóztassék ezen kérdést elejteni; sokkal fontosabb az ránk nézve, mint a minőnek látszik, úgyis már a minister ur legjobban tudja, ha szétnézünk a különböző pályákon, a melyekre a most létező egyetemen az ifjak készülnek, hogy mindenütt tuLágos nagy számot találunk; túlságosan sok a jogász, talán túlságosan szaporodnak az orvosnovendékek és a tanári pályára készülők; maholnap több lesz ideje, hogy gondoskodjunk;, hogy az új generatiónak legyen új tere, a hol szellemi tevékenységét érvényesíthesse. Itt van egy hasznos tér, melyre szükség is van, én kérem a t. házat, méltóztassék azt felkarolni, a tisztelt minister urat pedig arra kérem, hogy ez esetben csakugyan ne méltóztassék alárendelni magái annak, hogy mit mond a közös külügyminister. Az természetes, hogy a kinek valami a kezében van, azt megtartani igyekszik, ez esetben a keleti akadémia van a közös külügyminister kezében, ahhoz ragaszkodik, de ez törvényben nincs és nem hiszem, hogy legyen ember, a ki állítani merje, hogy a törvényhozások akarták volna 1867-ben a magyar közoktatásnak egy részét közössé tenni; méltóztassék magát 8 kicsi dolog*