Képviselőházi napló, 1878. XV. kötet • 1880. november 17–deczember 11.

Ülésnapok - 1878-307

188 307. országos ülés november 26. 1880. másom van, arról, hogy a phylloxera-bizottság hónapok óta egyátalában nem is tartott üléseket. Igen ám, de daczára annak, hogy a phyloxera bizottság nem ülésezett, történtek oly jelentékeny rendelkezések, melyeket a minister ur, ha a törvényt meg akarja tartani, nem tehetett a nélkül, hogy a szakbizottságot meg ne hallgatta volna, sőt történtek olyan dolgok, melyekre nézve az előbbi bizottságnak határozatai léteztek s ezek egyátalában nem is foganatosíttattak. A minister ur különös súlyt fektet az általa elrendelt vizsgálatokra s azokra az erőkre, melyek országszerte kiküldettek, hogy a baj megvízsgáltassék. Midőn a külföld legelső szakemberei meggyőződtek arról, hogy a phylloxera-baj megismerése rendkívüli ügyességet, sok tapasztalatot, nagy utánjárást, sok munkát követel: akkor a minister ur azt, a mit igazi szakember egy fél emberi életen áí sajátíthat el, t. i. a biztos szemet a növény- és állatvilág mozgalmaira nézve, ezt a biztos szemet nélkülöző, bár igen jó indulatú középiskolai tanárok által végezteti a vizsgálatot egy-két uapi eursus után, olyan körülmények között, hogy egy-egy tanárnak tiz—tizenkét ezer hold jusson a megvizsgálásra; oly terület, a melyei neki hat hét alatt tőkéről tőkére megvizsgálni úgyszólván phyzikai lehetetlenség. Mi volt ennek az egyenes következménye? Az, hogy a bizalom, melylyel a szőlőbirtokosok eddig mégis az intézkedések iránt viseltettek, a gazdaközönségnél megcsökkent, sőt némely helyen tökéletesen veszendőben van, Hogy ezt kellőképpen mustrálhassam, t. képviselőház, felhozom az aradi íllficiálási esetet. Az "igen t. minister ur kötelességéhez képest leküld egy szakembert, a szakember constatálja, hogy van phylloxera; leküldi a második szakembert, a ki Árad közönségével tudatja, hogy ime az a szénkéneg, a mely Francziaországban hatástalan volt, itt tökéletes eredményre vezetett, lehetnek nyugton, itt már nincs semmi baj; a harmadik szakember azonban az előbbinek nyomába jutva, constatálja, hogy dehogy veszett el a phylloxera, hiszen már az első tőkénél is ott volt, a melyet megvizsgált. Mi ennek a következménye? Nem gúny, a mit én itt mondani akarok, se nem, kicsiuylés, hanem a gazdaközönség alapos ismerése. Ha kiküldünk egy alapos szakismeröt, a ki azt mondja, hogy van philloxera; azután egy másodikat, a ki azt mondja, hogy elpusztult; a harmadik meg azt állítja, hogy de bizony nem pusztult el: ennek egyszerű következménye az, hogy az emberek azt mondják: „Micsoda szakemberek ezek? hiszen ellent mondanak egymásnak!" Méltóztassék aztán komoly embereket oda küldeni és a dolog természetében rejlik, hogy semmi támogatásban nem részesülnek, sőt gúnytárgyává tétetnek és egyátalában jól intézkedni képtelenek. Felhoztam í. képviselőház, hogy az igent, minister ur olyan intézkedéseket is tett, a melyek homlokegyenest ellenkeztek a létezett phylloxera-bizottság határozataival. Egyik nevezetes határozata a phylloxera bizottságnak az volt, hogy a szénkénegetés csupán csak kis területeken hajtandó végre, e kis területeket egy negyed, legfölebb egy fél holdra szabta meg. A bizottság igen correctül cselekedett, mert feltehető, hogy az inficiálást szükséglő területen a baj még nem régi, tehát még nem terjedt el szerteszéjjel és igy ott ily rendszabályoknak, ha nem is gyökeres sikere, de valami sikere lehet. Világosan emlékszem, hogy éppen midőn ez határozatba ment, kérdést intézett a minister ur, a ki személyes jelenlétével tisztelte meg a bizottságot, hogy Szendrőrő'i mint vélekedik a bizottság. Szendrőre nézve kimondatott, hogy mivel ott az inficiálás 60 holdra terjed, ott a kénegezés egyátalában nem ajánlható. Szendrő tehát azon nagy inficiált helyekhez soroztatott, melyekre nézve fenntartotta a bizottság, hogy tovább tanácskozik; sőt jónak találta, hogy még az akadémia is az ügy érdekébe vonassák be. Azonban, a midőn az igen t. minister ur itt az ő jelentésében számos egyes irtási esetei elősorol, Szendrőről egyátalában nem szól semmit, pedig az kétségen kivül való dolog, hogy Szendrőn, — habár a szakértő bizottság ellene volt, mégis nagy mennyiségű szénkéneg szállíttatott, — az irtás foganatosíttatott és az eljárás eredményre még sem vezetett. Egy másik dolog, a mely szintén nem volt a phylloxera-bizottság határozata folytán végrehajtva, az úgynevezett tótfalusi eset. Az igen t. minister ur nagy szegénységi bizonyítványt vélt kiállítani a magyar tudományosságnak, a midőn a budapesti egyetem és műegyetem vegyészeit figyelembe sem véve, Tótújfaluban kátrány keverékkel tétetett kísérletet phylloxera kiirtására, a melyre nézve szakértője bejelentette néhány nap múlva, hogy bizony nincs annak semmi haszna, mert a phylloxera — ezen kitétellel élt •— teljes kényelemmel sétál a kátrány tetején. De hát mi történt? A phylloxera-bizottság kihallgatása nélkül, ha jól vagyok informálva, a borászati kormánybiztos ur által, a kit én különben nagyon tisztelek s a borászatban nagy auctorításnak ismerek, de phyiloxera-ügyben szakértőnek még sem ismerhetem el, a községnek 40 hordó kátrányt juttatott és a község tulajdonképpen ma sem tudja, hogy a drága folyadékkal voltaképpen mit csináljon. Ezek volnának tehát nem mind, hanem ugy a java intézkedések, a melyek az ország borászatának megmentésére történtek. Vannak a minister ur intézkedései között olyanok is. a melyek helyesek ma, de még helyesebbek lettek volna ezelőtt 3—4 esztendővel.