Képviselőházi napló, 1878. XV. kötet • 1880. november 17–deczember 11.

Ülésnapok - 1878-305

J56 3 ^ 5- országos ülés eszközök következtében a társulatok kötelezettsé­geik teljesítésére szorítva legyenek. E tekintetben azt vagyok bátor jelenteni, hogy folynak a tárgyalások, hogy még az ülés­szak alatt javaslatokat terjeszthetünk a t. ház elé azon kérdések megoldása yégett, melyek szabályozás tekintetében még megoldandók, de melyek iránt még tüzetesen ma azért nem nyilat­kozbatom, mert ezen tárgyak között oly ter­mészetűek is vannak, melyekről az illető érdekelt­ség meghallgatásával, közreműködésével kell intézkedni; e meghallgatás, e közreműködés pedig eddig nem történhetett meg, mert a műszaki fel­vételek, melyek szükségesek, csak a folyó év végével lesznek készen és a vidéki érdekeltséget tanácskozásra csak akkor lehet összehívni, ha a felvételek elkészültek. E^ volt oka annak, hogy ezekről a javaslatot eddig be nem nyújthattam, azonban, a mint a tárgyalások az érdekeltséggel megtörténnek, lesz szerencsém azt is benyújtani. Horváth Gyula t. barátom még felemlítette, hogy mennyire szükséges volna egy tartalékalap a központi társulat rendelkeKésére, Erre nézve nyilváníthatom, hogy én is óhajtottam ily alap létesítését a társulatok által, mely a társulatok­nak segélyezésére, illetőleg azoknak előlegezésre szolgáljon. Hogy mennyire leszek képes azon óhajtásomnak most legközelebb megfelelni s erről is javaslatot tenni, arról most nem tudok határozottan nyilatkozni, mert a tárgyalások e tekint étben még megindííandók. Hátra van még, t. ház, hogy Tors Kálmán, t. képviselő urnak válaszoljak. (Halljuk!) A t. képviselő ur előadásában azon panaszszal járult a ház elé, hogy a mindszenti szorulatnál lévő Pallavicini-féle töltés belebbezése alkalmával, én eltérve igen t. elődöm intézkedésétől, máskép rendelkeztem, illetőleg, hogy midőn t. elődöm a töltés belebbezésére 500 öl távolságot határozott, én azt megváltoztatván, 800 méterre szorítottam. Csak rectificálni kívántam a dolgot, a mennyiben nem volt elég szabatosan, vagy is inkább nem volt minden körülmények teljes ismeretével elő­adva. Én ezen ügyet azon befejezett állapotban találtam, a melyben intézkedni lehetett. Igaz, hogy tisztelt elődöm egyelőre hajlandó volt Szentes, illetőleg Csongrádmegye kérelmére ha­jolni és a töltést 500 ölre belehbezni. Azonban később a beérkezett felfolyamodások következ­tében, Kiszeli tőfelügyelő ur lett kiküldve, ki a helyszín megtekintése után megtette jelentését, melynél fogva, mint a képviselő ur is monda, bizonyos helyek nem alkalmasok a töltésépítésre. Még t. elődöm dolgoztatta ki azon előterjesztést, mely a Tisza szabályozására vonatkozik, tekintettel a külföldi szakértők véleményére. Ezen jelentést nekem volt szerencsém beterjesz­teni a t, házhoz és ebben világosan meg van november 24. 1SS0. említve, hogy ezen védtöltés is 800 méterrel belebbezendő. Mi volt tehát más tenni való, mint a szakértői jelentés és a szakértők nyilat­kozata következtében elrendelni, hogy ezen töltés is 800 méterrel belebbeztessék. Én t. elődöm intézkedésétől nem tértem el és azt hiszem, hogy helyesen cselekedtem. Kérem a t. házat, méltóztassék a költségvetést általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni. [Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Észrevétel nem tétetvén személyi járandóságokra 298,150 frt megszavaztatik. Dániel Ernő előadó: A személyi járandó­ságokkal kapcsolatban megjegyzendőnek tartja itt a bizottság, hogy a könyv- és térképtári igazgató fizetésének feljavítását nem kívánja véglegesen megállapítani, hanem csak jutalom gyanánt, a hosszú szolgálatban e téren érdeme­ket szerzett jelenlegi igazgatónak megadni, minél­fogva kimondandónak véli, hogy ezen állással, újbóli betöltése esetén, csak az eddigi 1500 frt fizetés leend összekötve. Elnök : Méltóztatnak elfogadni? (MfogadjuM) „Ennélfogva ezen állással, újbóli betöltése esetén, csak az eddigi 1500 forint fizetés leend összekötve. u Baross Gábor jegyző' (olvassa); dologi kiadások 48,110 frt. Elnök: Megszavaztatik. Baross Gábor jegyző (olvassa): Összesen sze­mélyi járandóságok és dologi kiadások : 346,260 frt. Elnök: Megszavaztatik. Baross Gábor jegyző (olvassa): Vasúti és hajózási főfelügyelőség. Rendes kiadások, XVII. fejezet, 2-ik czím. Vasúti felügyelőség. Személyi járandóságok 67,270 frt. Elnök: Megszavaztatik. Baross Gábor jegyző (olvassa); Dologi kiadások 22,850 frt. Elnök: Megszavaztatik. Baross Gábor jegyző (olvassa): Vasúti kormánybiztosok 3,175 frt. Elnök : Megszavaztatik. Baross Gábor jegyző (olvassa): Összesen 93,295 frt. Elnök : Megszavaztatik. Antal Gyula jegyző (olvassa); Bevételek: 17,700 frt. Elnök: Megszavaztatik. Antal Gyula jegyző (olvassa): Állam­építészeti hivatalok. Kiadás. Személyi járandó­ságok 307,609 frt. Madarász József: T. ház! Én ugyan meg vagyok győződve a volt és a jelen közlekedés­ügyi minister jószándékáról, jóindulatáról, hanem már én nem érem be azzal a jószándékkal, ha­nem azt óhajtom, hogy ezen jószándékot ne engedjék a körülöttük lévők befolyásával érvény-

Next

/
Thumbnails
Contents