Képviselőházi napló, 1878. XIV. kötet • 1880. május 31–november 16.

Ülésnapok - 1878-298

400 '98. országos ülés november 16. 1*89, zetén. Én tudom azt, hogy minket itt ez oldalon a legmélyebb aggodalom gyötör, nem a közjogi, vagy az államjogi helyzet miatt — majd talán erről lesz még alkalmam beszédem végén egy pár szót szólni — most már körülbelül nem félünk attól, hogy ez a közjogi, államjogi helyzet oly örökké tartó legyen, mint a minőnek gyakran kezdetben állították azok, a kik annak készítésére befolytak és állították még inkább azok, a kik egykor ellenezték, de kik ma igen jól éreznék magukat annak árnyékában. (Derültség: Balfelöl mozgás.) Nem, attól mi nem félünk, hogy ez alap oly örökké tartó legyen, nem félünk pedig azért, mert, habár paradoxnak látszik is mikor állitom, hogy talán nem annyira a mi ostromunk fogja megölni és annak összeomlását előidézni, mint sokkal inkább azon közgazdasági, pénzügyi és eulturális politika, melyet a t. kormány folytat; {Ügy van! balfelöl) ennek következése fog az lenni; de mondom, bár mi ezt látjuk, bármi ezt tudjuk, minket nagy aggodalom fog el nem a közjogi, nem az államjogi tekintetek miatt, hanem a miatt, mert a magyar társadalom minden rétegében a szegénység óriási mértékben terjed és terjed az, a mi a szegénységnek következése szokott lenni: a corruptió és erkölcstelenség. S ha a dolog igy áll, hogy a társadalom minden rétegében a pauperismus óriási mértékben terjed, én jelentékenyebb tanút, kinek szava súlyosabban hangozhatnék, mint épp magát a pénzügyminister urat, nem hozhatok fel. Maga a pénzügyminister ur 1879. febr. 17-én, tehát midőn legelső pénzügyi előterjesztését e ház falai köztt, mint pénzügyminister megtette, ezt mondotta szóról szóra: „Anyagi sülyedésünk minden osztályban, de leginkább a középosztályban terjed legnagyobb mértékben. Ez a legnagyobb baj, mely ellen nekünk orvosszereket kell használnunk." Az lehetetlen, hogy maga a pénzügyminister ilyent állítson, ha az nem evidens, ha annak igazsága nem kétségbevonhatatlan. És daczára annak, a kormány a pénzügyministerrel mit csinált másfél év óta az anyagi sülyedés meggátlásra, a középosztály megmentésére, a magyar társadalom jóléte utolsó foszlányainak megóvására? Igenis beadott egy csomó adóemelési és új adókról szóló törvényjavaslatot; a kő- és ásványolajadó felemeléséről, a nyereményadóról, a másodosztály keresetadóról, a vasúti és gőzhajózási szállításadó emeléséről, az uthídvámról, a védelmi adóról, a bélyeg- és illetékekről a ezukor-, kávé- és sörfogyasztási adóról, a melyek evidenter és csaknem kizárólag a középosztályt sújtják. Ha már két év előtt is kénytelen volt a pénzügyminister ur kifakadni, hogy az anyagi elszegényedés, az anyagi sülyedés óriási, különösen a középosztály körében, vájjon minő lesz ez akkor, ha ezen 8—10 részint adóemelési, részint új adókról szóló törvényjavaslatok elfogadtatnak és a már eddig is létező és már eddig is elviselhetlen közterhek súlya ez által ismételten fokoztatik? Vájjon mi lesz akkor a középosztályból, azon osztályból, a mely színt és életet ad ezen államnak és a mely ha összedől, ez államot sem a közös, sem semmiféle hadsereg fenntartani nem tudja. Pedig hogy a kormány politikája egyenesen ide vezet, ezt tagadja, a ki tudja; vagy ha nem vezet oda, ám a többség tagjai álljanak elő és bizonyítsák ezt be. Ismételve tettem felhívást a pénzügyminister úrhoz és meg fogom tenni mindig, a mig itt leszek ezen a helyen, hogy ne csak azzal álljon elő évenként, hogy a pénzügyi kezelés eredménye hány millió frtnyi pénztári bevételben culminál hónapról hónapra, negyedről negyedévre, hanem ismertesse meg a képviselőházat, a nemzetet azon eszközökkel, a melyeket neki használni kell, hogy ezen bevételi eredmény bekövetkezzék; mutassa ki a képviselőház előtt, naponként hány adóvégrehajtót foglalkoztat, mutassa ki azt, hogy az államnak, a társadalomnak mennyi költségébe és erőfeszítésébe egyrészről és óriási áldozatkészségébe kerül másrészről az, hogy azon milliók évenként, évnegyedenként az állampénztárba befolyjanak. Ez az egy tétel az, melyet a pénzügyminister ur nem fog, vagy legalább eddig nem akar megismertetni a képviselőházzal. Én olvasom a hivatalos lap hasábjaiban, — kis dolognak látszik — a hivatalnoki kinevezések óriási számát, de a birtok árverésének még nagyobb számát tűnteti fel a hivatalos lap, én keresem az egyes pénzügyi kezelési közegek kinevezését, a kik az adóvégrehajtás körében alkalmaztatnak naponként. Tudom saját megyémből azt, hogy ezen közegek folyton változnak, az egyik jön, a másik megy, mindig több jön, mint a mennyi el megy, az adóvégrehajtás közegei nagy mértékben szaporodnak, de hogy ezek hol veszik magukat, minő benefiöiumok mellett neveztetnek ki, minő provisiót kapnak, az ezekről szóló pénzügyi rendszabályokat nem ismerjük, ezekről nem értesülünk. Én ismételten kértem a pénzügyminister urat, hogy gondolja meg, hogy ő sem lesz mindig azon a helyen, legyen világosság és igazság e kis kérdésben is, ismertesse meg az országot a képviselőházat, vagy legalább a statistikai hivatalt, ha mást nem, azon iszonyú erőfeszítés tételéről, a melyben neki, a pénzügyministernek kerül az, hogy Magyarországon azon néhány millió frtot havonkint kisajtolja. T. ház, némi megjegyzést kell tennem azokra | is, a melyeket Szontagh Pál képviselő ur ma a költségvetési vitánál előadni jónak látott. (Halljuk!) T. barátom Szontagh Pál előadását rendkívül nagy figyelemmel hallgattam, nagy figye-